Hal, amit a szádba teszel

A Pécs ma Isztambulban jó alaposan elverte a Kassát. Ez örömteli, de azért nem árt figyelembe venni, hogy felkészülési tornáról van szó, ahol nem feltétlenül az eredmény az elsődleges, valamint az sem mellékes, hogy az ellen legnagyobb sztárja még a világbajnoki győzelmét ünnepli valahol. Amin viszont megakadt a szemem, hogy míg az Euroligás csoportellenfelünk kulcsjátékosai harminc perc körül vagy akár jóval a felett játszottak (lásd: Kraayeveld 35'), addig nálunk sokkal egyenletesebben oszlott el a terhelés. De jó lenne tartani azt, hogy a kezdőink átlagosan 25-27 percet játsszanak EL(-szintű) meccseken, és hozzájuk csatlakozna az a 3-4 csere, aki a 15-17 percét rendszeresen megkapná! Elvileg erre meg is van az esély.
E latolgatás örve alatt kicsit elgondolkodtam azon, vajon hogy is fogunk majd felállni a nemrégiben induló szezonban (most, hogy teljessé vált a keretünk, és láttam valamennyi egészséges játékosunkat játszani). A magyar bajnokságban alapesetben szerintem - mai jó teljesítménye ellenére - Vidacic marad majd ki, és a kezdő sorra nekem ez jött ki: Iványi-Fegyverneky-Bujdosó-Griffin-Krnjic. Első csere lesz Quigley, legalábbis én annak tenném - tipikus "hatodik ember", aki mindig új színt tudna hozni a játékunkba.  Második csere Sarok, aki N-B Nórát váltaná, ezzel kicsit átalakulna a stílusunk: ugyan alacsonyabb szerkezetre állnánk át, de cserébe védekezésben szilárdulnánk és a játékunk gyorsulna. (Erről jut eszembe, hogy elnéztem Niki (közép)távoli dobásait a BEAC elleni meccsen, és nagyon szép technikával, biztosan dobott - látszott rajta, hogy rengeteget gyakorolhatott a nyáron, s meg is lett az eredménye: gyönyörűen "beállt" a keze.) Harmadik és negyedik csere Raksányi és Turóczi, akik a külső és belső posztokon szállnának be tehermentesíteni. Ha jól számolom, ez kilenc stabil embert jelent, akiket tényleg bármilyen szituációban be lehet vetni, mert korábban bizonyítottak már akár egy Győr akár Szeged akár egy Sopron ellen (kivéve Griffint, de neki előre megszavaztam a bizalmat).  És akkor el ne feledkezzek még Horváth Lilláról, aki tizedik ember lesz ugyan, de rá is abszolút igaz, ami Allie-re: észrevenni, ha pályára lép. 11-12: Lábady és Czirják; előbbinek nagyon tetszik a játéka, utóbbinak pedig különösen szurkolok, hiszen abba a gimibe jár, ahol tanítottam (sőt, játszottam is ellene a sulibajnokságban - akkor még mi, tanarak nyertünk, ma már nem biztos, hogy így alakulna...).
Az Euroligában ugyanez a rotáció Vidaciccsal bővül (s reményeim szerint januártól Palusnával, igaz, a szerb játékos helyett), és Nonci marad ki. Egy jó edző kezében 10 használható játékos már komoly fegyvernek kell számítson, mert azzal, hogy a cseresorunk kisemberei (Quigley-Raksányi-Sarok) gyakorlatilag bármelyik külső poszton képesek hasonló szinten produkálni, s a palánk alatt nincs eget rengető különbség Krnjic és a helyére beállítható Vidacic-Turóczi kettős közt, taktikai variációk egész sora válik bevethetővé. Fel tudunk állni alacsony szerkezetben, két vékonyabb magasemberrel (pl.: Iványi-Fegyverneky-Quigley-Griffin-Vidacic), akik egy robosztusabb emberekből álló ellenfelet úgy meg tudnak futtatni, hogy a fülükön szedjék a levegőt, de ha kilókra van szükség, jöhet a "nehéztüzérségünk" (jelenlegi körülményeink közt talán nevezhetjük annak - némi jóindulattal): Fegyverneky-Raksányi-Bujdosó-Turóczi-Krnjic. Ha pedig élesedne a helyzet, és támadásokat befejezni képes emberekre lenne szükség, sebaj, arra ott az Iványi-Sarok-Quigley-Griffin-Krnjic kvintett. Olyan ellenfél ellen, melyet szervezett játékkal és szigorú védekezéssel lehet megfogni, talán az Iványi-Fegyverneky-Sarok-Griffin-Vidacic ötös a legmegfelelőbb.
Lehet fanyalogni amiatt, hogy Iványi már nem ugyanaz, mint öt éve, Fegyverneky árnyéka önmagának, mióta Brünnből visszajött, Bujdosó nem egy Csák Magdi, mint ahogy Griffint sem lehet egy napon említeni Vilutityével, nem beszélve a Tuvic-Krnjic páros összehasonlíthatatlanságáról. Lehet panaszkodni, hogy ez a csapat már nem az a csapat, ez az edző már nem az az edző és ez az atmoszféra már nem az atmoszféra. Ez mind igaz, legalábbis van benne ráció, viszont annyiszor láttam már nyerni a Pécset "underdog" pozícióból, hogy ezek a féligazságok már nem érintenek meg különösebben. A tavalyi szezonban nagyon sokat szapultam a csapatot (és közvetve-közvetlenül a Fűzy-Djokic duót is), mert zömében messze elmaradtunk a Rátgéber-éra szervezett, gyors és pontos játékától, ugyanakkor a szezon végére mégis összeálltunk valahogy, és lám,  kétszer idegenben győzve söpörtük ki az egységesnek ugyan nem nevezhető, ennek ellenére - papíron - még mindig erősebb (képzettebb, ügyesebb, ponterősebb) játékosokból álló soproniakat.
Szervezettség, ez a kulcsszó. Ha a csapatunknak nemcsak kialakult elképzelése lesz arról, hogy mit akar játszani, hanem ezt meg is tudja valósítani, akkor én már nem leszek elégedetlen. Ha ez az "elképzelés" több pillérre is támaszkodik majd - vagyis képesek leszünk alkalmazkodni ellenfelünk játékához, illetve az aktuális eredmény alapján tudunk módosítani a taktikánkon (pl. gyorsítani, lassítani a támadások befejezését; kifejezetten emberre játszani sorra a figurákat - legyen az a saját játékosunk vagy az ellenfélé), -, akkor pedig egyenesen boldog. Mert egykori sakkozóként sokkal jobban szeretem hadvezérek élőbábus taktikai ütközeteként is megtekinteni egy-egy mérkőzést, mely közben az ember fel-felhördülhet egy (az ellenfelet is) meglepő húzás láttán, minthogy "ahogy esik, úgy puffan"/"cowboyok-indiánok összecsapás" alapon történő ad-hoc csatát nézegessek, melyen az edzőnek egyetlen szerepe van, hogy a sporikkal vitatkozzon, mert hülyeséget fújtak. Merthogy szoktak is, de most már kezdek nagyon elkalandozni...
Úgyhogy térjünk is vissza a kiindulóponthoz: a Pécs újsütetű edzőjére komoly feladat hárul. Adva van - mert igenis adva van - egy olyan keret, amely nem esélyes ugyan az Euroliga megnyerésére (tán még a nyolcba jutásra sem), de sem saját csoportellenfeleinek sem a honi mezőny élcsapatainek egyikével szemben sem kell eleve feltartott kezekkel pályára lépnie, merthogy ránézésre pariban lehet bármelyikükkel. Ezenkívül rendelkezésre áll egy sor atipikus, több poszton bevethető (és már bevetett) játékos, akikkel sokkal szélesebb taktikai repertoárt is fel lehet építeni annál, mint hogy a zónát és a kettő-kettőket a triplavonalon túl kolbászoló centerrel védő emberfogást váltogatjuk.
A feladat is adott. A hazai bajnokikon látottakból kiindulva nagyon az út elején járunk még, viszont látni már biztató jeleket. Ugyanúgy, ahogy Fűzy Ákos észrevehetően más felfogásban küldte pályára tanítványait Rátgéber Lászlóhoz képest, Zeljko Djokic hasonlóképpen eltér korábbi vezetőedzője filozófiájától. Őszinte leszek: minden tiszteletem és elismerésem a remek eredményeket elérő Ákosé, de az ellenfél játékát megfojtó rátgéberi hadviselés közelebb áll a szívemhez, mint a "próbáljuk meg lerohanni az ellenfelünket, és lehetőleg dobjunk egy ponttal többet náluk, de ha egy mód van rá, azért védekezzünk is" harcmodora. Ahogy eddig elnézem, Zeljko valahol a kettő között áll. Bízzunk benne, hogy mindkét ars poeticából a nyerő elemeket szedi össze, és ötvözi majd. Megkapta a lehetőséget, most élhet vele. Én szurkolni fogok neki.