Boldogult úrfikoromban, amikor még a velencei versenyről mit sem tudván éldegéltem a világban, úgy terveztem, hogy az egészségesen lassú, 6 perc/km-es tempójú futásra fogok beállni, és addig nem növelem a távot, amíg ezt végig tartani nem tudom. Ezért volt az, hogy a kezdeti küszködés (bekötő vádlik, gúvadó szemek, belesétálás, miazmás) után feladtam a 3,6 km-es etápot , ami három kört jelent a tüskésréti rekortánon, és egy egységgel visszavettem. Nagyjából egy hónapig futottam 2,4 km-eket, és örömmel konstatáltam, hogy egyre könnyedebben teszem meg a távot, folyamatosan javuló teljesítménnyel. Tulajdonképpen pont Lackó viharbanszületett ötlete előtt jutottam el odáig, hogy visszatérjek a 3 körhöz. Kétszer futottam megint 3,6 km-t. Első alkalommal majdnem kerek 4 perccel (!) futottam jobban a legeslegelső, másfél hónappal azelőtti futásomhoz képest, s ezt a rekordomat két nappal később további 75 másodperccel megjavítottam. Ebbe a szép tendenciába robbant bele a velencei kihívás.
Tíz kilométernek a fele se tréfa, ezt a saját bőrömön is tapasztaltam, így aztán az addigi autodidakta attitűdömet feladva átengedtem a teret a bölcsész énemnek, és szépen kiolvastam az internetet a tárgyban. Na jó, Chuck Norris-i magasságokba nem jutottam, de azért elolvastam néhány, a futás témakörében nálam jóval jártasabb ember véleményét, hogy miként is kéne felkészülni egy ekkora táv abszolválására. Szerencsére a net tele van különféle edzéstervekkel és jótanácsokkal, így bőven volt miből szemezgetnem.
A különféle variációk közül azok tetszettek a leginkább, amelyekben sétálni is lehetett (a gyors- és repülőfutással fűszerezettektől viszont elborzadtam), de valahogy egyik sem talált telibe nálam - vagy azért, mert nem nyolc hétre volt kialakítva, vagy azért mert a bekategorizálás során a "kezdő futó" kritériumainak sem sikerült megfelelnem. Így aztán végül egy "első öt kilométeres" tervet felhasználva, a saját időbeosztásomhoz és elképzeléseimhez igazított tervet készítettem, ami imigyen fest:
A megalkotásakor is tisztában voltam vele, hogy a fentieket nyilván nem fogom tudni maradéktalanul teljesíteni, közbejöhet eső, egyéb program, neadjisten sérülés, de azért úgy törekedtem összerakni, hogy tudjam tartani a penzumot.
Na, ezt a törekvésemet már az első héten be is buktam, mert mivel augusztus 25-én (pénteken) dőlt el véglegesen (a regisztrációval), hogy részt veszünk a velencei versenyen, az október 22-ei hetet pedig mindenképpen tartaléknak szerettem volna meghagyni, a 10 kilométerre való felkészülést kénytelen voltam korábban elkezdeni, mintsem hogy egyáltalán tudomást szereztem volna róla. Nagy problémát azért nem csináltam belőle, hiszen a 21-ei héten kétszer is futottam: a bevezetőben említett két "rekordteljesítményt". Szóval, készen álltam a megmérettetésre!
Ekképpen eshetett meg, hogy a felkészülés első hetét rögtön a második nappal kezdtem. Ahogy a táblázatból is kiolvasható, 3X10 perc futás, közte 2-2 perc sétával, volt étlapon. Úgy számoltam, hogy ha nem is sikerül a futós részeket 6 perc/km-es tempóban abszolválni, gyaloglás közben tudok kompenzálni, és meglesz az 5,1 km. Nos, ha nem is értem el, nem sokkal maradtam el tőle. Futáshoz egy Runtastic nevű alkalmazást használok, amelyiknek van egy olyan funkciója, hogy csak egy bizonyos sebesség alatt szünetelteti az időmérést, és úgy látszik, még kifulladtan is elég gyorsan tudok gyalogolni ahhoz, hogy a sétaidő is beleszámítson a megtett távba. Igaz, a kilométeridőim bánják, de valamit valamiért.
A bal oldalon látható képernyőkép szépen mutatja, hogy az első és harmadik kilométer volt tisztán futás, s valójában az ötödik is, csak azt a 7 perces idő miatt nem igazán nevezhetjük annak - főleg annak tükrében, hogy a másodikat belesétálással együtt is csak pár másodperccel lassabban teljesítettem. Akik rendszeresen futnak, valószínűleg nem lepődnek meg, de a 3 tízperces etáp közül a középső volt a legnehezebb. Az elsőt még még lendületből letudtam, az utolsót meg már minden mindegy alapon, a sorsomba beletörődve kocogtam végig. A második kicsit eszembe juttatta a fiatalságomat, amikor két-három órákat kosaraztunk egyvégtében. Ott is mindig volt egy holtpont, amikor elfogyott a szufla, de ha azon túllendültem, már bármennyit képes lettem volna játszani. Végül 5,08 km-nél álltam meg, alig 200 méterrel kevesebbel a kitűzött célnál, de hát lejárt az idő, és az ütemtervhez tartani kell magunkat! (Most már sejthető, hogy kábé mennyire vagyok kocka.)
A felkészülés első hetének harmadik, akarom mondani második (valójában negyedik) futását a verseny majdani időpontjában abszolváltam. Tervezéskor igyekeztem minden körülményt figyelembe venni, minden tényezőt beépíteni, ezért kitaláltam, hogy mivel általában este szoktam futni, Velencében viszont délelőtt fogunk startolni, jó lenne előre kitapasztalni, hogy milyen is az. Utólag tömören össze tudom foglalni: szar hát, nem jó. Az hagyján, hogy nem reggeliztem előtte (részben, mert fel akarom térképezni, hogy mi az ideális felkészülés előtte, részben pedig azért, mert inkább húztam a lóbőrt nyolcig), és emiatt a végére már úgy éreztem, hogy a cipőm súrlódási energiáját is fel kell használnom, ha le akarom tudni az aznapi távot. A nagyobbik gond az volt, hogy utána egész nap fáradt voltam, és "éreztem" a lábaimat. Fájt az izmom, a csípőm, meg mindenem, ami fájhatott, és amit az esti futások után sosem éreztem még, vagy ha igen, ágyban fekve (majd alva) sokkal elviselhetőbb volt. Viszont így menni fürödni Orfűre meg kutyát sétáltatni nem volt olyan kellemes élmény. Pedig a táv rövidebb volt a péntekinél, és még a tervezettet se bírtam lefutni (4,42 km helyett, 4,33 km lett), mégis sokkal jobban megszenvedtem a 2x13 percet. Nem csoda, hogy a sétaidőt 1 perc helyett háromra nyújtottam. Az időeredményeim se lettek túl fényesek: ez volt az első olyan futásom, amelyikben semelyik korábbi rekordomat (pl. átlagsebesség, elfogyasztott kalória, leggyorsabb km, stb.) sem sikerült megjavítani. Na jó, ha nagyon szigorúan vesszük, azért mégis, mert az utolsó (5.) km-en 6:48-at futottam, ami egy picit jobb az egyetlen korábbihoz képest (a képen is látható 7:01), de ez nem volt teljes kilométer (csak 330 méter), úgyhogy nem teljesen kóser a dolog.
Kíváncsian várom, mit hoz a második hét. Egyre komolyabbak a távok, nem tudom, hogy tudok majd megbirkózni velük. És vasárnap egyben kéne 30 percet futnom. Az kemény lesz. De szerencsére még messze van. És most indulok futni, megkezdem a felkészülés második hetét! Hajrá!
| << Az előző hét eseményei | A következő hét eseményei >> |
