Hal, amit a szádba teszel

Blog (a pécsi női) kosárlabdáról és sok minden másról

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Címkék

albert tamás (1) allie quigley (25) bama.hu (8) beszámoló (2) blake griffin (1) boardwalk empire (47) Boleslav Polívka (1) boston celtics (3) californication (37) Californication (1) Castamere-i esők (1) chuck (18) cover (1) család (1) csaladi talalkozo 2011 (2) csapatösszerakós (5) czirják noémi (2) daft punk (1) dallas mavericks (2) dule milicic (1) Dunántúli Napló (1) eördögh edit (1) euroliga (15) fc barcelona (1) fegyverneky zsófia (22) felirat (217) feliratok (5) felirat blog (2) Férfiremény (1) fesztivál (1) film (3) filmajánló (6) fordítás (217) freestyle (1) fülöp zoltán (1) futásnapló (10) fűzy ákos (5) game of thrones (77) gina palusná (7) grant hill (1) győr (2) halászlé (1) hegi (1) horváth lilla (1) humor (1) imreh ajtony (7) interjú (7) irodalom (1) iványi dalma (22) jason kidd (3) játékosértékelés (1) játékoskeringő (1) jela vidacic (7) jesse stone (1) josé mourinho (2) kasabian (1) kedvenc kajáink (2) kelly mazzante (2) kelsey griffin (17) Kerekes Vica (1) kezdo5.hu (6) kosárlabda (59) kritika (3) Kubalibre (1) lábady zsófia (2) labdarúgás (1) lbtq (1) lebron james (2) Lebron James (1) lencsegulyás (1) lie to me (1) love is love (1) lukács béla (2) manchester united (17) masters of sex (36) Meg - az őscápa (1) mennyei játszótér (1) Merthin (4) merthin (2) miami heat (5) michael jordan (1) mizo pécs 2010 (47) nagy bujdosó nóra (21) napizene (1) nba (4) NBA (4) nba finals 2011 (1) NBA Live Europe 2012 (1) nicole ohlde (4) Noresfatu (2) noresfatu (1) őzpörkölt (1) pörkölt (1) Püspöki Péter (1) raksányi krisztina (15) rátgéber lászló (10) rázd meg a bikát (4) real madrid (1) recept (3) rózsa gábor (2) san antonio spurs (1) sara krnjic (21) sarok nikolett (12) sir alex ferguson (2) sixx (1) Snyecc (1) snyecc (2) somogyi andrea (1) sopron (4) statisztika (2) steal (7) székely norbert (2) The Sopranos (1) tom cleverley (3) Toni Erdmann (1) Top 50 (5) trailer (1) turóczi nikolett (2) turóczi nikoletta (10) U2 (1) vajda anna (1) vélemény (1) venice10km (10) video (4) wass albert (1) www.kezdo5.hu (2) yaxley (4) youtube (3) zalaegerszeg (1) zeljko djokic (26) zene (3) zenekritika (1) Címkefelhő

Zoltán futása - 7. hét

2017.10.08. 23:30 | halamita | Szólj hozzá!

Címkék: futásnapló venice10km

maxresdefault_cr.jpgAzzal, hogy vasárnap (és főleg) délelőtt lefutottam (ha nem is egyben) a 10 kilométert, bebizonyítottam ország-világnak, de leginkább magamnak, hogy képes leszek dicső elhalálozás nélkül abszolválni az október végi velencei versenyt, úgyhogy mostantól kezdve nem elsősorban az a kérdés, hogy meg tudom-e csinálni, hanem az, hogy HOGYAN. Merthogy az embernek mindig kellenek célok, ha előbbre akar jutni, ugye. Ahogy haladok előre az edzésprogramomban, egyre kevésbé foglalkoztatnak az olyan felvetések, hogy vajon helyi Szabadság-hídon fogom-e kilehelni a lelkem a vadul fúvó ellenszélben, vagy kihúzom az óvárosig, ahol elcsap egy gondola. Nagyon távoli és merész álomnak tűnik, mindenesetre dédelgetem, hogy jó lenne a mágikus egy óra környékére lefaragni az időm, urambocsá, akár alá is...De ettől jelenleg olyan messze vagyok még, mint Makaó a kakaótól. Kábé hatpercnyire. Ha másképp közelítem meg: kilométerekre. Legalábbis nagyjából egyre.

7/1. Szerda (Terv: 4x12 perc futás, közte 3x2 perc sétával - össztáv: kb. 8160 m)

A hétvégi triumphus után viszonylag gyorsan túltettem magam a győzelmi mámoron, s ennek alapvetően két oka volt. Hétfőtől szerdáig olyan mértékben öntött el a meló, hogy nem volt időm holmi megtett kilométereken merengeni, másrészről pedig pont emiatt, a telhetetlenségemben felhalmozott másod-, harmad- és negyedállásaim miatt azon kellett agyalnom, hogy hová fogom beszuszakolni a hetedik hét első edzését. Az előre tudható volt, hogy szerdán nem fogok ráérni, mert munka után tanítok, a tanítás után pedig rögtön megyek a kommunikációs feladataimnak eleget tenni a Lauber Dezső Sportcsarnokba, ahonnan kilenc előtt nemigen keveredek haza. Utána meg már túl késő lenne futni, különben is, félek a sötétben.

bball.jpgEgy darabig fontolgattam, hogy talán csütörtökön fogok futni először, de az meg túl távolinak tűnt, és nem szerettem volna, ha a vasárnap magamnak font babérkoszorú addigra lehervad. Hétfőn eleve nem akartam edzeni (negyvenhárom évesen már bizony szükség van az egy nap regenerációra), de tele is volt a naptáram, ezért aztán maradt a kedd. Amikor kosarazom. Az egyetlen alkalommal a héten. (Valamikor a régmúltban sokáig négy edzésem meg egy meccsem volt hetente. De ez arra az időre nyúlik vissza, amikor még bilincs volt a szovjet népen. Azóta szépen megkopott a gyakoriság. Meg a sebességem. Pedig utóbbiból sose voltam túlságosan eleresztve.) Akáhogy osztottam-szoroztam, nem tudtam jobb megoldást kitalálni, így fájó szívvel lemondtam kedvenc szabadidős tevékenységemről (vagyis a második legkedvesebbről, de az elsőhöz ki kéne tenni a tizennyolcas karikát). A lemondásból fakadó mélabúmat az eső szakította félbe, ami volt szíves kedden délután négy körül eleredni, majd egyáltalán nem úgy tűnni, mint aki valaha abba akarja hagyni. Mire én "Fusson esőben, akinek két anyja volt!" felkiáltással inkább mégis kosarazni mentem. Jól is esett! Legalábbis nekem. Kár, hogy csapatsport...

Az elázást ugyan megúsztam, de a problémám, hogy mikor fogok edzeni Velencére, nem oldódott meg. Szerencsére, amit az ember magától nem tud elintézni, az Élet általában elrendezi helyette. Szerdán délelőtt 11 körül megcsörrent a telefonom (ami valójában nemcsak anakronisztikus, de pontatlan kifejezés is, mivel a mai okostelefonok általában egyáltalán nem csörögnek, kivéve, ha valamelyik pihent agyú munkatársunk átállítja a csengőhangunk; az enyém meg egyenesen le volt halkítva, vagyis nem a Despacito szólalt meg (Justin Bieber előadásában), hanem csak rezgett), s amikor felvettem, B. Lacika barátom hallózott a vonal másik végén. Nem, ő nem azonos az önjelölt edzőmmel, B. Lackóval (a.k.a Coach Rib), hanem a legrégebbi, Pécsen szerzett barátom. S mellesleg egyike a legjobbaknak is. A következő épületes párbeszéd zajlott le köztünk:

- Szia, Zolika!
- Szia, Lacika! Mizujs?
- Hányas lábad van?
- Hogy mim?
- Hányas lábad van?
- 43-as. Mert?
- Ja, mert rendeltem egy okos futócipőt Kínából, és kicsit szorít.
- Mi van?
- Kicsit szorít.
- Nem az! Mit vettél?
- Okoscipőt.
- Az meg mi a fene?
- Beépített chip van benne, és méri a lépésszámot, az elégetett kalóriát meg mindent, és továbbítja a telefonod felé.
- Van ebéded?
- Mi van?
- Hoztál otthonról kaját?
- Ja, nem.
- Oké, akkor menüzzünk együtt a Malátában!
- Meggyőztél.

Már ebéd előtt egy gyönyörű futócipő boldog tulajdonosa lettem, ráadásul Lacika kedvenc brandjének terméke, és lassan az enyém is - a telefonom is ilyen, és imádom. (Sőt mi több, Lackónak is ugyanlyen telója van. Mármint az edzőnek.) 

És hogy ez mennyivel vitt előrébb a heti első edzésnap kijelölésének problematikájában? Hát annyiban, hogy a koraesti PEAC-Pécses munkámat már az új, okoscipőmben végeztem (és alig bírtam visszafogni magam, ne nyújtogassam mindenki felé, mint valami helyi miszterbín), és annyira piszkálta a fantáziámat, hogy nem tudtam megállni: a sajtótájékoztató után hanyatt-homlok hazarohantam, épp csak annyi időre, hogy a lefekvés előtt még hólyagürítési célzattal a mosdó felé araszoló nagyobbik fiammal válthassak egy ölelést meg pár szót, közben átöltöztem, aztán már ültem is az autóba, és indulás Tüskésrétre!

Az egész napos nagy rohanásban nyilván nem volt rá időm, hogy a cipő "okos" részével foglalkozzak, de most nem is nagyon érdekelt: annyira rohadtul kényelmes volt, hogy rögtön, azonnal, máris, de izibe' meg akartam tudni, milyen lehet benne futni. Hirtelen ötlettől vezérelve felnyaláboltam Pitypangot is, gondolván, hogy kilenc után, 13 fokban csak nem fognak már tolongani a pályán a népek. Szerencsére igazam lett: egy kósza lélektől eltekintve a kutya nem volt kint a rekortánon (vagyis egy mégis...). Igaz, így senki se volt, aki megcsodálhatta volna a vadiúj szerzeményem. Sajnos. A hűvös időre való tekintettel (valamint egészségem megőrzésését célzandó) jó alaposan bemelegítettem, miközben hű ebem (akiről levettem a pórázt) minden irányban futkározott, ami tőlem elfelé vezetett. A behívással nem is próbálkoztam (nem hiányzott egy újabb lúzer plecsni), tudtam, amint elindulok, úgyis jönni fog utánam. Merthogy a sötétben még nálam is jobban fél.

Így is lett. Amint nekilódultam a pályának, lobogó fülekkel és farokkal vágtázott előttem vagy 50 méterrel, félmásodpercenként visszalesve, hogy jövök-e. Magamban mosolyogtam, mert tudtam, hogy ez nem sokáig lesz így, és kíváncsian vártam, mikor elégeli meg a fene nagy futérolást. Valamivel egy kilométer után hirtelen talált egy rendkívül izgalmasnak látszó lámpaoszlopot (amikből húszméterenként van egy-egy elhelyezve a pálya körül), amit feltétlenül meg kellett szagolgatnia, szagmintákat ellenőrizve. S közben reménykedve pillogott rám, hátha én is érdekesnek találom majd. De én, gonosz kétlábú, faarccal futottam el mellette. Kénytelen-kelletlen követni kezdett, beelőzött, s onnantól kezdve két méterrel előttem haladt. Ötszáz méter múlva mellettem. Mire elértem a három kilométert, már mögöttem kullogott, veszettül próbálva tartani a lépést. Pedig nem futottam gyorsan, igyekeztem hat perc körüli kilométereket menni, és ezen fáradozásom egész szép sikerekkel járt.

screenshot_2017-10-08-23-14-48-934_com_runtastic_android_pro2.pngAzt, hogy hat kilométert fogok futni egyben, belesétálás nélkül, már Tüskésrétre menet eldöntöttem. Részben a késői kezdés miatt, részben pedig azért, mert nekem is van szívem, és nem akartam halálra szívatni szegény Pitypangot, aki nincs hozzászokva az efféle tortúrához. (Bár igyekszem sokat sétálni vele, közben gyakran meg-megállok (Ingresszelni), amikor ő is megpihenhet, ismerkedhet más kutyákkal, stb.) A negyedik kilométeren már nekem kellett hátrapislognom időnként, mert szegény eb egyre inkább lemaradt. De mivel a tóról és a környékbeli mezőkről felszálló pára egyre jobban elöntötte a pályát, szerencsétlen pára (bocs!) már végképp nem mert szem elől téveszteni, hogy ott legyek, ha menteni kell az irháját a sötétben rá leselkedő veszélyektől. Úgyhogy futott az istenadta, mint én az első edzéseimen (lógó nyelvvel, kóvályogva).

Az ötödik kilométerre már így is legalább száz méterre nyúlt a különbség, ami csak nem akart csökkenni, mert én is nemhogy lassultam volna, hanem pont ellenkezőleg, és ezt még fokozni is tudtam az utolsó kilométeren, így aztán egész tetszetős idő alatt értem be a célba - mindkettőnk legnagyobb örömére. És nem is attól voltam a legboldogabb, hogy több, mint egy percet javítottam az ezen a távon elért legjobb időmön (mindezt egész napos hajtás után, vacsora gyanánt egy elfogyasztott almával a gyomromban), hanem hogy ha az utolsó másfél kört figyelmen kívül hagyjuk (mert ott szégyentelen módon képes voltam gyorsulni), a kilométerenkénti sebességem 5 másodpercen belül maradt, alig hat perc fölött. És ez jó. Sőt kifejezetten biztató a jövőre nézvést.

7/2. Péntek (Terv: 3x15 perc futás, közte 3x2 perc sétával - össztáv: kb. 7650 m)

Biztos mindenki volt már úgy, hogy akárhogy igyekezett, valamilyen (rejtélyes) oknál fogva egyszerűen nem érezte a ritmust - nem kell feltétlenül futásra gondolni, bármilyen tevékenység során. Vannak helyzetek, amikor képtelenek vagyunk szinkronba kerülni önmagunkkal, a környezetünkkel, az elvárásokkal. Na, a pénteki edzésnapom ilyenre sikeredett. Utólag visszagondolva többféle okot is fel tudnék sorolni, ami kiválthatta az interferenciát az erőteremben. Először is, kicsit túltoltam a melót a héten: hétfőn este fél nyolcig, szerdán kilencig, csütörtökön negyed tízig, pénteken fél ötig dolgoztam "munka után", azaz majdnem elértem a másfeles FTE-súlyt, márpedig az képes ártani az egészségnek. Másodszor, annyiféle dologgal foglalkoztam a különféle másod- és sokadállásaimban (a mediatevékenységtől kezdve a pénzügyi és sportközvetítésen át egészen a tanításig és vizsgáztatásig), hogy nem csoda, ha a végére szinte belezavarodtam. Nem könnyű utolsó polihisztornak lenni. (Főleg, ha urbánus környezetben él az ember...)  Végül, de nem utolsósorban, péntek délután több apró-cseprő, ámde annál bosszantóbb esemény történt az életemben, hogy talán ez is kizökkenthetett kissé a lelki egyensúlyomból.

Akárhogy is, fél hattól (amikor hazaértem, a hétvégi bevásárlás után) hétig (amikor elindultam Tüskésrétre) csak azért bírtam ébren maradni, mert a fiaim szóval tartottak (örültek, hogy látják az apjukat végre...). Rövid mérlegelés után végül nem vittem magammal Pitypangot - hiába a szerdai jó magaviselete, féltem, hogy túl sokan lesznek még kint a rekortánon. Pedig ő jött volna nagyon, de nem esett meg rajta a szívem. Amúgy simán kivihettem volna, mert alig páran lézengtek a pályán - talán a sötétség, talán a viszonylag hűvös, kissé szeles idő tette, nem tudom. Mindenesetre négy-öt ember legfeljebb egy liftben képes tumultust okozni, egy másfél négyzetkilométernyi területen szétszóródva sokkal kevésbé. 

A penzum háromszor 15 perc (vagyis nagyjából 3 x 2,5 km) futás volt, amitől nem kezdtek el reszketni a lábaim előzetesen, és a "tíz kilométert már maguk mögött tudók" magabiztosságával kezdtem el körözni a pályán. És nagyon furcsa futás lett belőle! Úgy is fogalmazhatnék, hogy atipikus. Nem volt igazán holtpont, nem fájdult meg közben semmim, a hőmérsékletnek pont megfelelően öltöztem fel, időben ettem előtte, nem voltam se kiugróan lassú se túl gyors egyik kilométeren sem - pedig ezekből korábban legalább egy mindig előfordult (néha egymással kombinálva) -, mégse volt kerek a világ. Nem azt mondom ezzel, hogy nem esett jól a futás, mert még ebben is viszonylag középutas volt (nem élveztem különösebben, de nem is akartam közben egy életre abbahagyni), csak egyszerűen nem találtam a ritmust.

running-spotify_cr.jpgA ritmus! Na ez az, ami nem stimmelt! A 155-ös BPM-es lejátszási listámon 85 dal szerepel, de valahogy csak nem akart egy olyan szám se jönni, ami kirángatott volna a tötymörgésemből. Mert valahogy úgy éreztem, mintha sosem futnék a zene tempójára. Próbálgattam én lelkesen (aztán egyre kevésbé lelkesen) hozzáigazítani a lépteimet az éppen sorra kerülő muzsika üteméhez, de sehogy se akart sikerülni, és abban a pillanatban, hogy egy kicsit elkalandoztak a gondolataim, már ki is estem a ritmuból, amit tulajdonképpen fel se vettem. Most először fordult elő velem, hogy (szinte végig) zavart a füle(se)mben dübörgő zene. S mindez azért volt, mert végig konzekvensen 150-es BPM-mel futottam. A tiszta kilométereim 6:13, 6:15, 6:12 és 6:16 voltak (nem beszámítva a legelsőt és két utolsót, amikor túl gyors voltam, még és már), és ez a 13-15 másodperces különbség pont elég volt ahhoz, hogy ne passzoljon a lábam a fülemhez. Minderre persze csak az adatokat elemezve jöttem rá, ha menet közben veszem az adást, csatornát váltottam volna. Mindenesetre ahhoz képest, mennyire ütemtelennek és lassúnak éreztem magam, végül csak lefutottam 8,45 km-t (a tervezett 7,65 km helyett), mégpedig egy percet javítva az eddigi legjobb időmön. 53 és fél perc alatt teljesítettem a távot, és amikor belegondoltam, hogy ha ugyanabbam a tempóban futottam volna tovább még másfél kilométert, valahol 1 óra 4 perc alatt lett volna meg a 10 km. Ami nem rossz, nagyon nem rossz idő! Legalábbis nekem...

7/3. Vasárnap (Terv: 2x24 perc futás, közte 1x4 perc sétával - össztáv: kb. 8160 m)

"Aki éjjel legény volt, legyen nappal is legény!" - szokta volt mondogatni édesapám, s ez általában két dolgot szokott jelenteni. Azt, hogy görbe estén voltam túl, ill. azt, hogy valami sürgős munka vár rám, amit halaszthatatlanul el kell végeznem, ha másnapos vagyok, ha nem. Ez az örökbecsű mondás jutott eszembe vasárnap reggel, amikor kicsoszogtam reggelizni. Merthogy szombat este nem volt elég este nyolckor meccsre mennem, és végignéznem, ahogy a PEAC önmagát veri meg, utána még feltétlenül be kellett ülni kedves barátaimmal egy vendéglátóipari egységbe múlatni az időt. Negyed kettő volt, mire hazaértem, és bár nem ittam sokat, a bioritmusomnak biztosan nem használt. A kései fekvéstől függetlenül reggel időben kelni kellett, mert a futást így is alig tudtam beilleszteni a vasárnaphoz képest szokatlanul sűrű programomba. Kevéssé meglepő módon nem igazán éreztem fittnek magam, de azzal kentem el a dolgot, hogy "ezt is ki kell próbálni egyszer".

Nem kellett volna. Mármint se elkenni, se kipróbálni. Pedig nem indult rosszul, sőt túlságosan is jól. Tüskésrétre kiérve, úgy éreztem, magam mögött hagytam az ólmos fáradtságot, szépen bemelegítettem, és nekilódultam a körözésnek. Ismét a "régi" cipőm volt rajtam, az okosat túlságosan megszerettem, hogy a rekortánon koptassam el, utcai viseletként hordom, és próbáltam ritmusra szedegetni a lábaimat, ami megintcsak nem akart sikerülni. Az utóbbi időben az első kilométer már nem a túlélésről szól, hanem arról, hogy bemelegedjek, a szó fizikai és lelki értelmében. Viszont ahogy pénteken, most se bírtam rátalálni a megfelelő taktusra - pedig igyekeztem biztosra menni, és a 155 BPM-es lejátszási listámból külön a velencei versenyre kiválogatott (és külön playlistre gyűjtött), "tuti" számokat raktam be, de ez se segített. Így aztán belső énemhez fordultam, hogy és a biológiai órámhoz kíséreltem meg igazodni. Amiről viszont kiderült, hogy hangyányit siet.

Az első kilométert ugyanis sikerült 5:33 alatt lefutnom, ami összességében nem nagy idő, de a távot és a célul kitűzött időt tekintve baromi gyors. "Hűha! Jobb lesz, ha kicsit visszaveszek, különben baj lesz!" - gondoltam magamban, miközben a géphangot hallgattam, és ez hál' Istennek össze is jött a második kilométeren. 5:46-os időt mentem. Akkor már sejtettem, hogy nagy bajban vagyok. Egy darabig próbáltam győzködni magam, hogy jó lesz ez még tartaléknak a későbbi, hat percen túli kilométereken, de elég hamar rá kellett jönnöm, hogy nem, nem lesz ez jó. Sőt nagyon rossz lesz. És ezzel még nem volt vége a kálváriámnak (ami valójában még el se igazán kezdődött). A harmadik kilométer után (amikor végre sikerült "normális" időt, 6:03-at mennem) olyasmit kezdtem el érezni, amit eddig talán még soha: iszonyatos szomjúságot.

hangover1.jpgJó, jó, futás közben megszomjazik az ember, és utána jólesik kortyolgatni a palackból, de ez, ami rám tört, teljesen más volt. Teljesen kiszáradt a szám, merthogy nem maradt benne nyál, ami nedvesen tartotta volna a csuszalesőmet. Biztos máshol volt rá szükség. Na, most aztán tényleg se köpni se nyelni nem tudtam! Nyilván vadul elkezdtem agyalni azon, vajon mit ronthattam el, és bár nem vagyok egy atomfizikus, így is gyorsan kiókumláltam, hogy szombat este bizony elmulasztottam végrehajtani az ivászat egyik legfontosabb kísérőtevékenységét: a hidratálást. Pedig rutinos piásként pontosan tudom, hogy az alkohol dehidratál, és a másnaposság elkerülésének egyik legjobb módszere, ha az elfogyasztott szeszt majdnem feleannyi vízzel higítjuk menet közben. A másik, ha nem megyünk kocsma közelébe.És hogy csacskaságomat tetézzem: reggel is csak egy fél pohár vizet ittam meg. Ezek után nem csoda, ha meg akartam pusztulni.

A negyedik kilométeren tovább lassultam (6:19), és alig vártam a "szünetet". Annyi eszem persze nem volt, hogy megálljak, odamenjek a kocsihoz a flaskámért, á, ahhoz túlságosan félvállról vettem a problémát, úgy véltem (én marha), hogy ez is csak egy újfajta holtpont, majd ezen is túl fogok esni. Hát nem estem. Vagyis csak pofára. A második négy kilométerről inkább nem is írok semmit, a részidők önmagukért beszélnek: 6:33, 6:43, 6:44, 6:40. Visszanéztem, utoljára augusztusban futottam ilyeneket, amikor összesen futottam ennyit. Amióta hosszabb távot is abszolválni tudok, egyszer sem. Az egyetlen igazi pozitívum, amit elmondhatok magamról, hogy így se álltam le, se a második 24 percet jelző csengőhangnál, se a 8. kilométernél, hanem futottam tovább, és még befejeztem a kört, akármennyire nem esett jól. És azt hiszem, egy életre sikerült megtanulnom, mennyire fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel futás előtt. Jó lecke volt, még ha nagyon rosszul is esett. A szamár, meg a saját kára...

 

<< Az előző hét eseményei                     A következő hét eseményei >>

 

A bejegyzés trackback címe:

https://halamita.blog.hu/api/trackback/id/tr5312929401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása