Nem szoktál a levegőbe beszélni, ugye? Azt nyilatkoztad a Velence elleni nyolcaddöntő előtt, hogy tudod, mit kell játszani Vanessa Hayden ellen. Be is tartottad a szavad…
Ahogy már korábban is mondtam, három évig játszottam vele egy csapatban, s az sokat segít, ha az ember minden egyes edzésen szembekerül vele. Volt alkalmam és időm leolvasni a játékát.
Tudtál vele beszélgetni a párharc során?
Csak egy keveset, mindkét mérkőzés előtt. Nagyon elmélyült társalgásra nem került sor, mert jóban vagyunk ugyan, de igazán közeli barátok nem. Amúgy unokatestvérnek szólítjuk egymást, mert Minessotában az egyik segédedzőnk engem folyton Vanessának, őt meg Ohldenak hívta, pedig nyilvánvalóan nem nagyon hasonlítunk egymásra. Ezért unokatesózunk…
A játékod alapján senki nem gondolná, hogy a MiZo Pécs legfrissebb igazolása vagy. Hogy sikerült ilyen gyorsan beilleszkedni?
Igazság szerint a csapattársaimnak köszönhető. Nagyon hamar befogadtak, az edzéseken mindenki sokat törődött velem, készségesen magyarázgatták, milyen játékokat játszunk, hová mozogjak, s ez elmondható a pályán kívül is: összejárunk, mindenhova elcipelnek magukkal, jókat szórakozunk együtt. Jól is érzem magam, minden olyan magától értetődően történik, a csapat stílusa is fekszik nekem, s ez megkönnyítette a betagozódást.
Hogy tetszett a közönség az Euroliga play-off mérkőzésein?
Az olaszországi meccsen nagyon meglepődtem, mert nem számítottam rá, hogy a szurkolók idegenbe is elkísérnek bennünket. Ráadásul időnként hangosabbak voltak, mint a hazaiak. Varázslatos élmény volt. Arra pedig nincsenek is szavak, ahogy otthon fogadtak minket a bevonuláskor. Mutattam is a mellettem állónak, hogy libabőrös lettem, ahogy a hangorkánban körbenéztem a fehérbe borult lelátón. Játék közben az ember kevésbé tud figyelni a külső körülményekre, de az alaphangot mindenképpen megadta számunkra. A győzelem utáni ünneplés pedig egyszerűen frenetikus volt. Egyébként az is érdekes volt, amikor azt a promóciós edzést tartottuk abban a másik városban (Szigetvár – a szerk.), mert látható volt, hogy a csapatnak nem csak Pécsen hatalmas a szurkolótábora.
A Halcon ellen kicsit komplikáltabb lesz nagy tempót diktálni, hiszen az aktuális ellenfél centersora is jól tud alkalmazkodni ehhez a fegyverhez, nem gondolod?
Igen, magasságuk ellenére mindannyian nagyon mozgékonyak, de hát a kosárlabda már csak ilyen, amit bevethetsz az egyik ellenfél ellen, a másiknál már nem biztos, hogy működik. Az edzőink nagyon keményen dolgoznak azért, hogy megtalálják a megfelelő taktikát az Avenida ellen. Nekem személy szerint is nehéz dolgom lesz, hiszen Snow nagyszerű játékos, majd’ tízévnyi WNBA rutinnal, All-Star, rendkívül atletikus, és hosszú, mint egy létra. Ráadásul a cseréje, Stampalija is kemény diónak tűnik.
Nem játszottál az alapszakaszbeli mérkőzéseken, viszont tudom, hogy videón megnéztétek őket. Milyen kép alakult ki benned?
Nem lesz könnyű ellenük, de ha azt csináljuk, amit megbeszéltünk, és mindenki beadja a közösbe a magáét, nyerhetünk. Odakint különösen nehéz lesz, mert a szurkolóiktól ők is komoly támogatást kapnak, de egy győzelmet remélhetőleg sikerül majd elérni ott is.
Nemrégiben új csapathoz kerültél a WNBA-ben. Mesélnél erről?
Alapvetően a Lynx döntése volt, én csak a csere lehetőségéről tudtam, és csak pár nappal a lebonyolítás előtt derült ki számomra, hová is megyek. Arrafelé így mennek a dolgok, de a váltási szándék kölcsönös volt, én is úgy éreztem, jót tenne, ha máshová tenném át a székhelyem, így egy rossz szavam nem lehet. Annál kevésbé, hiszen egyrészt Kellyvel kerülök egy csapatba, másrészt a Phoenix is a nekem nagyon fekvő up-tempót játssza leginkább.
Mit vársz a negyeddöntőtől?
Szoros meccseket, komoly taktikai harccal. Mi megpróbáljuk lelassítani az ő rohanós játékukat, de ők is ugyanezt teszik majd velünk. Egy-két labdán múlhat a dolog, tehát korántsem vagyunk esélytelenek, még pályahátrányból sem.
