Az alapszakasz utolsó nagy mérföldkövéhez érkezett a MiZo Pécs 2010 csapata, mely ma este korszakos ellenfelével, az MKB-Euroleasing Sopronnal méri össze erejét, s a találkozó győztese jó eséllyel pályázik arra, hogy a rájátszásban végig a hazai pálya előnyét élvezhesse ellenfeleivel szemben.
Két hasonló stílusú csapat csap össze a Lauber Dezső Sportcsarnokban: mindketten a szervezett védekezésből fakadó szerzett labdákból, lepattanókból indított gyors kontrajátékot részesítik előnyben; elöl s hátul egyaránt sokat ütköznek, és fizikailag is igyekeznek felőrölni partnerüket; s a begyakorolt figurákon túl előszeretettel támaszkodnak klasszisaik jó egyéni teljesítményére is.
Ha az esélyeket kívánjuk latolgatni, elmondható, hogy mindkét oldal viszonylag jó formában van: a Pécs nemrégiben idegenben gyűrte le a Szegedet (s azóta a BSE-t is), a Sopron pedig magabiztos győzelmet aratott az előző fordulóban a nagyratörő álmokat dédelgető Győr felett. Az őszi odavágón négypontos vendégsiker született a hűség városában, így papíron a MiZónak áll a zászló, ám nem szabad elfeledkezni arról, hogy novemberben nem játszott Milovanovic, az ellenfél legjobbja. Azt pedig mindannyian szomorúan tapasztalhattuk, hogy a Lauber „bevehetetlen vár” nimbusza erőteljesen megkopott az elmúlt években, hogy mást ne említsünk, a két klub öt legutóbbi pécsi találkozóján háromszor a jelenlegi bajnoki címvédő örülhetett.
A posztonkénti összevetésben sem igazán állítható, hogy egyértelműen a Pécs javára billenne a mérleg, sőt. A klasszikus, a szurkolói honlapokon oly népszerű összevetéses játék valami hasonló módon alakulna:
Egyes: Iványi vs. Toliver. Az egyik oldalon a pécsi ikon, a sok csatát megélt, óriási munkabírású és még nagyobb szívű irányító, a másikon pedig a vendégek friss szerzeménye, akit nyilvánvalóan afféle titkos fegyverként kívánnak majd bevetni. Bár kétségtelen, hogy az amerikai játékos kitűnő pedigrével rendelkezik, nem biztos, hogy ilyen rövid idő alatt képes volt beilleszkedni csapata játékába, s jó dobókészsége ellensúlyozni tudja majd az egyetemi kosárlabda stílusához szokott védekezését. Látatlanban egy-null a Pécsnek.
Kettes: Fegyverneky vs. Honti. Két fiatal, mégis nagy nemzetközi rutinnal rendelkező játékos, akik a magyar válogatott kezdő védőhátvéd posztjáért is versenyben vannak. Hasonló stílusúak és kaliberűek, a soproni nevelés talán mentálisan kiegyensúlyozottabbnak tűnik a régi formáját többször csak keresgélő pécsinél. Egy-egy.
Hármas: Raksányi vs. Holt. Legyen bármennyire tehetséges is mindenki „Sanyija”, tizennyolc évesen maximum arra lehet képes, hogy az igazi profi amerikai légióst lelassítja, megállítani nem fogja tudni védekezésben, mint ahogy támadásban sem fog messze annyi pontot termelni. Egy-kettő.
Négyes: Nagy-Bujdosó vs. Milovanovic. Az utóbbi időben négyes poszton is egyre biztatóbb formát mutató pécsi játékos részben jutalomképpen, részben pedig Vajda Anna edzéshiánya miatt kerülhet be a kezdőbe, ahol rögtön az ellenfél legveszélyesebb játékosával találja majd magát szemben. Milovanovic ellenében egyéni összevetésben nem sokan állnának meg Európában sem, nemhogy Magyarországon, még szerencse, hogy a kosárlabda csapatjáték, nem egyéni sport. Ettől függetlenül a Soproné a pont: egy-három.
Ötös: Ohlde vs. Horti. Ha pusztán a képességeket és a képzettséget vesszük figyelembe, a hazaiak centere messze a vendégeké fölé magasodik. Ugyanakkor Horti Dóra rendkívül erős, erőszakos játékos, aki szinte keresi a fizikai kontaktust, amit az amerikai légiós kifejezetten nem szeret. Viszont a magyar válogatott középjátékos kissé „csapkodó” stílusát és habitusát nem mindig tolerálják a játékvezetők, s ebben az esetben korán faultproblémákkal küszködhet majd. A másik ok, amiért inkább a Pécsnek jár a pont, hogy kondicionálisan Ohlde valószínűleg jobban bírja majd a várhatóan nagy iramú mérkőzést. Kettő-három.
Cserék: Quigley vs. Semsei. Bár sem a posztjuk, sem a taktikai feladatuk nem azonos, mindketten kisemberek, ezért kerültek párba. Quigley várhatóan a támadásokat igyekszik majd segíteni elsősorban, ill. Fegyvernekyt és Iványit tehermentesíteni a mérkőzés adott szakaszaiban, Semsei pedig irányítóként lép majd pályára, s azért, hogy a hazai játékmesterből kihajtsa a lelket is. Összességében Quigley valamivel hasznosabb lehet csapata számára, feltéve, ha elkapja a fonalat; három-három. Mazzante vs. Eördögh. Az amerikai dobóhátvéd gyenge formája és fizikuma miatt várhatóan kiszorul a kezdőből, s bár a Szeged elleni mérkőzésen felvillantott valamennyit valós képességeiből, szinte senki sem várja komolyan, hogy ő dönti majd el a meccset. Ugyanez nem mondható el a minden hájjal megkent soproni csapatkapitányról, aki nemegyszer tört már borsot a pécsiek orra alá, s győztes (igaz, szabálytalan) kosár is fűződik a nevéhez. (Ki ne emlékezne a két évvel ezelőtti bajnoki döntő első mérkőzésére, melyen Eördögh négy másodperccel a vége előtt tette meg a döntő „lépést”?). Akárhogy is, az újra a válogatott felé kacsintgató játékos viszi a pontot: három-négy. Bár valószínűleg többen is pályára kerülnek majd, az alapemberek közül már csak egy pár van vissza: Vajda vs. Krivacevic. A pécsiek egyik legfontosabb játékosát több sérülés és hivatalos elfoglaltság is hátráltatta az utóbbi időben, így egyáltalán nem lenne meglepő, ha viszonylagosan gyengébb fizikai és edzettségi állapotára való tekintettel ezúttal a cserepadon kapna helyet. Onnan beszállva azonban minden bizonnyal új színt hoz majd a hazaiak játékában, előreláthatóan többet, mint az egyébként kétségtelenül tehetséges Krivacevic a másik oldalon. A végeredmény: négy-négy.
Persze ez csak játszadozás a nevekkel, döntetlen amúgy sincs a kosárlabdában, és a mérkőzést pedig csapatok játsszák, nem egyének. Mindezektől függetlenül úgy gondolom, hogy két olyan egylet találkozóján, mely az elmúlt években annyiszor találkozott már egymással hasonló felállásban, hogy kis túlzással már jobban ismeri az ellenfél taktikai húzásait a sajátjainál, könnyen előfordulhat, hogy az egyéniségek, a játékosok pillanatnyi formája és döntései viszik majd dűlőre a dolgot. Este meglátjuk, kinek sikerül jobban felszívnia magát…
