Már a Tizenhárom almafa is nagyon tetszett, de a regény folytatása, az Elvásik a veres csillag még mélyebben rejtőző, elfeledettnek hitt húrokat pengetett meg bennem. Érdekes, hogy - a szintén magyar szakon végzett - feleségem úgy nyomta a kezembe, hogy rendkívül mulatságos olvasmány. Ehhez képest szinte végig összeszorult szívvel olvastam, és nagyon régi (saját) emlékek, szülőktől, idősebbektől hallott történetek jutottak eszembe ismét Tánczos Csuda Mózsi világában elmerülve.
Igaz, Wass Albert erdélyi, jómagam pedig felvidéki vagyok, de úgy látszik, a kommunizmus logikája mindenhol hasonlóképp működik, és a románt és a szlovákot is sok tekintetben csak a nyelve különbözteti meg, a viselkedése, a magyarokkal szembeni kisebbségi érzéséből fakadó mérhetetlen, engesztelhetetlen gyűlöletükben bizony osztoznak.
A regényben egy csomó ismerős karakterrel találkoztam - s a karaktert egyaránt értem (irodalmi) alakra és jellemvonásra: a hatalomtól megrészegült, felkapaszkodott senkiházival, a magyarok nyakára rakott idegen (román/szlovák) hivatalnokkal, az erőszak és durvaság nyelvén értő hivatalos szervvel, a hatalom szervilista kiszolgálóinak alaptípusaival, az "új tanokra" hajló, befolyásolható fiatallal, és még sorolhatnám kamaszkorom világának hétköznapi arcait.
Akkor átéltem, ma értem. Vagy legalábbis érteni vélem, mi miért történt akkoriban, mert hát, valljuk be, ráció nem sokszor volt abban, ami zajlott, ha csak az nem, hogy az értelmesebbje kushadt, az alja nép meg basáskodott. Magyarországhoz vagy Csehországhoz képest (melyek legújabbkori történelméről viszonylag sokat tudok első- vagy másodkézből) nálunk és Erdélyben az előző rendszernek még külön bukét adott a nemzetiségi ellentét. Ezáltal - internacionalizmus ide, internacionalizmus oda - a világrendünk nem két-, hanem négyrétű volt, mely univerzumban való pozíciónkat a "súdruhtól" az elvtárson át terjedő "X", s az "egyszerű" szlovák atyafitól a "vyjebaný" magyarig terjedő "Y" tengely koordinátarendszere egyszerre határozta meg.
A helyzet persze nem volt ennyire véres, annyira meg végképp nem, mint ahogy az Wass Albert regényében megjelenik, legalábbis az én életemben, (ha a négy évig hontalanná nyilvánított - és ezért a tanítás hivatalától eltiltott - nagyszüleimet vagy a kitelepített rokonaimat kérdezném, talán mást mondanának, de helyettük nem nyilatkozhatok) de ettől még a világrend, a gondolkodásmód, és az emberi gyengeség és butaság stílusjegyei abszolút felismerhetően megmaradtak. S a szerző a szatíra vaskosan fogó tollával pedig szépen fel is vitte mindahányat a papírra, hogy emlékezzen rá, sose feledje az, aki valaha is átélte, illetve hogy tudomást szerezzen róla az, aki jó sorsának köszönhetően kimaradt belőle.
Ha másért nem, a szunnyadó emlékezet felébresztéséért mindenképpen érdemes lett volna elolvasnom ezt a szöveget, de ráadásként egy igazi gyöngyszemre is leltem olvasás közben. Mivel érdekel a téma, összeolvastam én már mindenfélét (szépirodalom vagy politológia tárgykörében) a szocializmus/kommunizmus lélektanáról, viszont olyan zseniális tömörségű parabolában még nem láttam sehol összefoglalni ennek az eszmének az élhetetlen voltát, mint ahogy az Tánczos Csuda Mózsi szájából elhangzott:
"– Törkényi úr – mondta –, én csak egyszerű, oskolázatlan székely paraszt vagyok, nem tanolt ember, mint maga. De annyit a magam buta fejivel is tudok, hogy az emberi élet rendje olyasmi, mint teszem azt a halak élete a patakban. A nagy fölfalja a kicsit, amikor teheti s a kicsi, ha okos, elbúvik előle a gaz közé. Na már most, ha én nadragulya magját szórom a patakba, attól mind megkergül, előbb a nagy, de azután a kicsi is és hamarosan mind a hasukkal fölfele úsznak a víz tetején. Hát ezt csinálják ma a világgal is. Bolondság magját vetik beléje, hogy így tegyék egyformává a nagyot a kicsivel. S meglássa, addig kísérleteznek, amíg mi valamennyien a hasunkkal felfele leszünk, akár a döglött hal."
Ez a blogbejegyzés szinte kizárólag azért született, hogy ez a példabeszéd ne vesszen a feledés homályába. Bennem már biztosan megragad, remélem, abban is, aki elolvasta ezt a rendhagyó könyvajánlót.