Végéhez közelít az Euroliga alapszakasza, s fontos mérkőzések előtt áll a Pécs 2010 csapata. Ez alkalomból ismét a csapat vezetőedzőjét kérdeztem a Steal magazin olvasói számára.
Mivel is kezdjük 2011 első interjúját…
Az első és legfontosabb – nemcsak nekem, hanem az egész szakmai stáb számára is –, hogy a lányok nagyon szépen dolgoznak, igazi csapatként, ami külön öröm számunkra, hiszen a mi leghőbb vágyunk is az, hogy ez a társaság csapatként funkcionáljon a pályán és azon kívül is. Egyébként majd’ mindegyik játékos részt vesz különféle egyéni foglalkozáson is (pl. kondicionális vagy egyéni képzéseken), mindenki azon, amelyik részterületet éppen erősíteni kell nála, és ennek az eredménye lassan kezd meglátszani. A szezon előtt azt mondtam, hogy az idő nekünk dolgozik, s lám: több olyan egyéni teljesítményt is fel tudunk mutatni, mely az előrelépés látható jeleit mutatja, nem beszélve azokról, akik életük formájában játszanak az utóbbi időben.
Kiket értesz ez utóbbi alatt?
Itt van például Iványi Dalma, aki olyan, mint a jó bor, s ugyan senki sem várta (és nem is várhatta) el tőle, hogy a korábbiakra még rátegyen egy lapáttal, ebben a szezonban is tanárian játszik. Aztán a két magyar válogatott, Fegyverneky Zsófia és Nagy-Bujdosó Nóra, akiket ugyan hátráltattak különböző sérülések a korábbi hónapokban, mostanra azonban – nagyszerű edzésmunkájuknak köszönhetően – kirobbanó formát mutatnak. De említhetném Allie Quigley-t is, aki a tavalyi formaingadozásait (egyszer szuper, másszor borzalmas) levedleni látszik, és mérkőzésről mérkőzésre hozni tud legalább egy elfogadható szintet. Kelsey Griffinen is kezd már látszani az itt eltöltött idő: amikor ideérkezett, azzal villogott, amit készen hozott, aztán volt egy hosszabb hullámvölgye, az utóbbi időben pedig visszaköszönnek tőle azok az elemek, melyeket itt tanult, s azok, melyeket látni szeretnénk tőle a pályán. De a kicsik is szépen fejlődnek, s ami engem is nagy elégedettséggel tölt el, ezt ők is érzik saját magukon. Valahol ezért érdemes ebben a szakmában dolgozni játékosnak, edzőnek egyaránt – ösztönzőleg hat mindannyiunk számára, hogy érdemes tovább csinálni.
Hogy értékeled, hogy az utolsó csoportmérkőzés tétje az, hogy továbbjuttok-e az egyenes kieséses rendszerbe az Euroligában?
Ennek a csapatnak ez olyan szintű eredmény, mintha a Final Fourba jutásért játszhatna. És már csak azért sem földről elrugaszkodott összehasonlítás ez, mert a továbbjutásért azt a Tarantót kell megvernünk, amelyik – ha a Fenerbahce kikap a Jekatyerinburgtól (amire van esély) – akár az első kiemelt is lehet a 24 csapatos mezőnyben. Amikor az olaszországi vereségünk után azt nyilatkoztam, hogy egy Final Fourba tartó csapattól kaptunk ki, sokan csak nevettek, s azt hitték túlzok, csakhogy ők nem látták azt, hogy milyen menedzsment, csarnok, szakmai stáb veszi őket körül, s hogy hány bevethető emberük van, és milyen rendszerben játszanak. Tényleg jók, mi szeretnénk oda eljutni, ahol ők jelenleg tartanak – egyfajta követendő példaként tekintek rájuk. Ehhez képest most éppen azon gondolkozom, mondhatnám, álmodozom, hogy saját közönségünk előtt hogy tudnánk felülkerekedni rajtuk. Ha összejönne, nemcsak nekem, a csapatnak, de az egész városnak óriási sikerélményt jelentene, ebben biztos vagyok.
Milyen tekintetben tartod követendő példának a Taranto játékát?
Kezdjük azzal, hogy tíz játékost rotálnak, akik közül teljesen lényegtelen, hogy melyik öt van éppen pályán, mindegyikük azonnal képes azonnal beilleszkedni az aktuális játékrendszerükbe. Rendkívül agresszívan védekeznek, keményen támadják a labdát, igyekeznek megakadályozni az első passzokat, könyörtelenül harcolnak a trapéz alatt – és mindezt negyven percen át képesek folytatni. Tökéletesre csiszolt védekezési szisztémáik vannak, ilyen például, hogy büntetők után rögvest beállnak egy kettő-egy-kettes zónás letámadásra, majd zökkenőmentesen váltanak át belőle emberfogásra. Ezt borzasztó nehéz végrehajtani – ezt nem elég egy-két hétig gyakorolni, több szezonon át tart az elsajátítása. Arról nem beszélve, hogy itt nem kizárólag az időtényező számít, megfelelő játékosok kiválasztása is szükségeltetik hozzá, akik képesek végrehajtani ezt a taktikai feladatot. Nincsenek extraklasszisaik, akikre felkészülve ki lehetne húzni a méregfogukat, csapatként nagyon erősek.
Mit lehet akkor tenni ellenük?
Rájuk erőltetni a saját rendszerünket. Hiszen mi sem ölbe tett kézzel üldögélünk edzéseken, megvan az elképzelésünk, mit akarunk megvalósítani, és azon dolgozunk hétről hétre, hogy ezt minél hosszabb időtartamon keresztül legyünk képesek megvalósítani egy mérkőzésen belül. Azt, hogy a saját játékunk stílusjegyei már markánsan felismerhetőek, mi sem mutatja jobban, mint Balogh Judit szakkomentátori dicsérete – amikor a tévében hallottam, nem hittem a fülemnek. Ha már ő is magasztal bennünket, azt jelenti, valamit tényleg jól csinálunk. A mostani célunk, hogy negyven percen át képesek legyünk arra, ami Tarantóban csak egy félidőn keresztül sikerült: kollektív játékot produkálni, jól elszakadni, megfelelő időzítéssel elzárást adni, leválni, gyors indítások esélyét kiharcolni, az övékét pedig megakadályozni. Legalább hatvan pont körül kell dobnunk, őket pedig mindenképpen ez alatt kell tartani. Ha sokpontos mérkőzés lesz, és elérik a hetven pontot, nem hiszem, hogy sok esélyünk lesz nyerni.
Köztudott, hogy sokat szeretsz cserélni, és szívesen pörgeted a rotációt. Most viszont mintha kissé rövidebb lenne a pad…
Hát igen, Vidacic szerződésének lejárta és a sérültjeink miatt most csak nyolc-kilenc embert tudok forgatni. Centerben most elég szűkösen vagyunk, mert a Turóczi helyére érkezett Kellert még be kell építeni, de hát ezzel nem tudok mit tenni. Amúgy a cserélési stílusom miatt is sokan értetlenkedtek már. Sokan nem értik, miért éppen akkor viszek le egy játékost, amikor. A szurkolók többsége ahhoz az általános gyakorlathoz van szokva, hogy egy edző hibázás után szokta lekapni ezt vagy azt. Ehhez képest mi Ajtonnyal inkább arra ügyelünk, hogy mindenki a maga terhelhetőségének megfelelően jusson játéklehetőséghez és pihenőhöz, és lélektani szempontból fontosnak tartjuk, hogy senki ne fogja fel büntetésként, ha mással váltjuk. (Az megint más kérdés, hogy néha azzal teszünk jót, ha éppen ezért cserélünk, de ezt mindig az adott szituáció dönti el.) Érdemes visszanézni a Kassa elleni mérkőzést ebből a szempontból: Iványi esetében nagyon jól sikerült eltalálnunk a megfelelő ütemezést, s amikor visszatért a pályára, mindig tudott valami extrát hozni, amivel nagyban hozzájárult a végső győzelemhez.
És mi van Palusnával?
Gina és Sara kettősében óriási potenciál rejlik, ha sikerül folyamatosan fejlődniük, európai szinten is erős centerduóvá nőhetik ki magukat. Persze ahhoz rengeteget kell még dolgozniuk. Krnjiccsel például már megbeszéltük, hogy az idény befejeztével nem pihenéssel tölti majd az idejét, hanem szerzünk neki egy egyéni edzőt, akivel végigdolgozza a nyarat, és a tervek szerint kilencven kilósan tér majd vissza. Kilencven kiló izommal, és nem bébihájjal. Ezt csinálják a WNBA-játékosok is, ezért annyira atlétikusak, robbanékonyak, erősek. Ami Palusnát illeti, tudomásul kell venni, hogy gyakorlatilag két éve nem játszott tétmérkőzést, és túlságosan értékes játékos ahhoz, hogy egy olyan hőfokú mérkőzésen vessük be a mélyvízbe, mint egy Euroliga-találkozó. Ahhoz, hogy megfelelő ritmusba, sportformába lendüljön, néhány hazai bajnokin kell játszatni, hogy újra játékba lendüljön. Csak azután kaphat komoly meccseken nagyobb szerepet. Ráadásul az őt kezelő orvostól tudom, hogy a sérült bokája is instabil még, és további erősítésre szorul.
Gondolom, azért nem vagy elégedetlen az eddigi Euroliga-szereplésünkkel.
Nagyon értékesnek tartom az eddig megszerzett négy győzelmünket. Itt van például a Sopron, akik lehet, hogy ugyanennyi sikerrel jutnak tovább a csoportjukból, vagy elég feleleveníteni, hogy a tavalyi – papíron sokkal erősebb – csapatunk is éppen ennyi győzelmet szerzett az Euroligában, s az akkor elég volt a továbbjutáshoz. Most ez szinte biztosan kevés lenne, de a körülmények ismeretében akkor is óriási eredménynek számít.
És úgy általában a szezont hogy értékeled?
Fiatal edző vagyok, én is hibázok még, ez természetes, viszont összességében azt kell mondjam, nem nagyon tudom elképzelni, hogy hogyan lehetett volna sikeresebben abszolválni az eddig eltelt időszakot. A költségvetésünk legjobb esetben is csak a harmadik legnagyobb a magyar mezőnyben (nem beszélve az Euroligás ellenfeleinkéről), rengeteg a tinédzser korú játékosunk, a sztárjátékosainkat nem tudtuk megtartani, s helyettük nem is tudtunk hasonló kaliberű spílereket igazolni, mégis ott tartunk, hogy honi pontvadászatban lépéselőnyben vagyunk a Sopronhoz képest, a nemzetközi versengésben pedig még mindig van esélyünk a továbblépésre.
Sokaknak már a könyökén jön ki, hogy folyamatosan a „fiatal csapatunkat” emlegeted. Meg ne sértődj, de meddig rugózol még ezen?
Amíg mindenki fel nem fogja, és ennek tudatában nem áll a csapat mögé. Sokszor szándékosan emlegetem fel, hogy meg ne feledkezzen róla senki. Ilyen volt például a BEAC elleni találkozó, amikor a mieink tényleg fiatalabbak voltak az elvileg utánpótlás-neveléssel foglalkozó budapestieknél. Ennek egyértelmű üzenete van: nem is a zsengébb kor a lényeg, hanem hogy itt, nálunk, a Pécs csapatánál van a jövő. Ezekre a játékosokra lehet építeni az elkövetkezendő években.
