A hétvégén kosaras csúcstalálkozó lesz Körmenden. „Hurrá, de közöm?” – kérdezhetném vállvonogatva, ha nem tudnám, hogy ezúttal rendhagyó módon a női élklubok randevúznak egymással a vasi fellegvárban. De tudom: emiatt csóválom a fejem napok óta. Még akár jó kezdeményezésnek is tarthatnám, ha úgy közelítenék felé, hogy végre mutatnak némi európai szintű kosárlabdát a hazai középszer posványában jól eldagonyázgató férfiaknak (és szurkolótáboruknak), de kétlem, hogy a körmendieket túlzottan érdekelné a rendezvény. Na, mindegy, térjünk át inkább a várható eseményekre.
Úgy vélem, érdekes összecsapásokra van kilátás, mert a női mezőny legjobb, legstílusosabb, legerősebb kosárlabdáját produkáló csapatai kerültek a négy közé. A Zalaegerszeg a bajnokság kellemes meglepetése, egyetlen légiósuk, Danielle Page kitűnő képességekkel rendelkezik (nem lepődnék meg, ha a következő szezonban már a Pécset erősítené), rutinos irányítójuk, Bukovszki Mónika remekül összefogja társait a pályán, s Gáll Tamás edző munkája egyértelműen meghozta gyümölcsét. Ellenfelük az a Sopron lesz, mely méretes zakót kapott a Lauber Dezső Sportcsarnokban, ettől függetlenül jelenleg övék Magyarország legerősebb kerete (az más kérdés, hogy ebből nem sok látszott a Pécs ellen), és erősen valószínűtlen, hogy két mérkőzésen egymás után ugyanolyan rosszul játszanának.
A második mérkőzés egyik résztvevője az a Győr, melyet ugyan szintén jó nevű játékosokból raktak össze, azonban a két Euroligás csapat tempóját – az eddig látottak alapján – csupán egy félidőn keresztül képesek tartani, ráadásul az egészségesnél nagyobb mértékben támaszkodnak légiósaik egyéni képességeire, s ez óhatatlanul a csapatjáték rovására megy. Nem túlságosan jó hír számukra, hogy a döntőhöz a Pécs 2010 testén keresztül vezet az út. Leginkább arra apellálhatnak, hogy a baranyaiak múlt szombati káprázatos játéka esetleg emocionális túltöltéshez vezetett, s a kisülés miatt ezúttal kissé tompábbak lesznek, valamint hogy lélekben inkább az egy hete alaposan megleckéztetett Sopron elleni visszavágóra készülnek. A Djokic-Imreh edzőpárost ismerve azonban erre kevés esélyt látok. Bár az alapvető taktikai repertoáron várhatóan keveset változtatnak majd, de az biztos, hogy a súlypontokat át kell helyezniük, hogy a csapatjátékot erőltető Sopronhoz képest eltérő stílusú Győrhöz igazítsák. Arról nem beszélve, hogy a kupa a Mecsekaljáról érkezik Körmendre, és a pécsiek az elmúlt évek során meglehetősen nagy rutint szereztek a címvédésben, így pontosan tudják, a hétvégén két ellenfelet kell legyőzniük, nem egyet.
Nem árulok zsákbamacskát: azt prognosztizálom, le is győznek mindenkit, aki az útjukba kerül. (Legfeljebb utólag kiderül, hogy vagy jósnak vagyok csapnivaló, vagy egyszerűen csak nem értek a kosárlabdához…) A Győrt azért, mert tudják, mit kell játszani ellenük. Pontosabban fogalmazva: azt mindenki tudja, de ők meg is tudják valósítani. A Rába-partiak ugyanis olyanok, mint a Miami Heat kicsiben: van három spílerük, a többiek pedig statisztaszerepre vannak kárhoztatva. Ennek általában az a legszembetűnőbb következménye, hogy ha valamelyik nagyágyú ilyen-olyan okból kiesik, nincs, aki a helyére lépjen, mert a perifériából túlságosan hosszú az út a centrumba. Ha a három légiósukat kiveszik a játékból, a többiek – talán Vida Panka kivételével – képtelenek összehozni az így elmaradó kosarakat, lepattanókat, mentális többletet. Carson valószínűleg már Fegyverneky nevének említésétől is csuklani kezd, sok sót nem evett meg mellette az idei bajnoki találkozókon. Hollingsworth ugyan jobb, mint Olajuwon, ám csapkodó, ideges stílusát nem mindig honorálják a játékvezetők, és naná, hogy erre a Pécs is rájátszik majd. Kublina klasszis, meg fogja dobni a maga 15-17 pontját, de egymagában kevés lesz az üdvösséghez.
Ha mindkét elődöntőben érvényesül a papírforma, létrejön a Sopron elleni csúcsrangadó, ám senki se számítson az egy héttel ezelőtti összecsapáshoz hasonló mérkőzésre és nagy különbségű Pécs győzelemre. Címszavakban: ez kupameccs; a Pécs nem fog olyan jól, a Sopron pedig olyan rosszul játszani; más lesz a lélektana és a formaidőzítés is. Sorjában haladva, március 12-én „mindössze” az alapszakasz elsőség dőlt el, érmeket ezért nem szokás osztogatni. Vasárnap viszont fognak, ezért élet-halál harc folyik majd a pályán, minden egyes találatnak és hibának hatványozott jelentősége lesz – ezt pedig el kell tudni viselni.
Másodszor, a Pécs 2010 nagyjából december közepe – a Mondeville elleni győzelem – óta egyre tetszetősebben játszik, s ennek a folyamatnak egyértelmű kicsúcsosodása volt, amikor az alapszakasz lezárásaként lemészárolták a nagy reményekkel érkező Sopront. Ennél jobban szinte már nem is lehet játszani, sem elöl sem hátul nem nagyon lehetett kivetnivalót találni a mutatott produktumban. Innen már csak lefelé vezet az út… A legnagyobb kihívó pontosan az ellenkező irányban halad majd: ilyen kedveszegetten, mélyen tudásuk alatt nem is nagyon láttam még őket játszani. Tele vannak rutinos, jó képességű játékosokkal biztosan összeszedik törött kézzel kihullott fogaikat magukat, és kettőzött erővel küzdenek majd a becsületükért.
A fentiekből egyenesen következik, hogy várhatóan teljesen más mentális attitűddel vágnak majd neki a csapatok az összecsapásnak. A Pécs rettenetesen felszívta magát egy hete, apró cafatokra tépték ellenfelük játékát és önbizalmát, s ebből a pozitív élményből fognak táplálkozni (csináljhat Djokic, amit akar). A soproniakat viszont ország-világ előtt döngölték földbe, s a szégyen vélhetően többeknek álmatlan éjszakákat okozott. Őket a megalázottság érzete és a visszavágás vágya fűti majd. Ez a kettősség pedig a jóllakott macska szindrómát juttatja eszembe: ha egy gumiszobába összezárnak egy amerikai polgárt és egy afganisztáni tálibot, majd lekapcsolják a villanyt, nem biztos, hogy a kigyúrt jenki jön ki először...
A pécsi edzőpáros legnagyobb problémája a héten – a motiváláson túl – vélhetően az újbóli formába hozás volt. Győzelmük egyik titka a mini-alapozás sikeressége volt, ettől azonban ezúttal biztosan el kellett tekinteniük, a taktikai elemek gyakorolgatásától ugyanakkor csak gördülékenyebb lesz a játék, de a játékosok nem lesznek élesebbek. A Sopron ezzel szemben nagyon jól játszott a Győr ellen, majd nagyon rosszul a Lauberben, ebből még bármi kijöhet.
Ami miatt leginkább főhet Székely Norbert feje, hogy azon elemek egy részén, melyek vereségüket okozták nem nagyon tud változtatni egy hét alatt. Részben azért, mert nem a saját csapatára vonatkoznak, másrészt bizonyos problémáikat nem lehet pár nap alatt orvosolni.
A Pécs azzal nyert szombaton, hogy játékstílusát teljesen rá tudta erőltetni ellenfelére, és egyáltalán nem hagyta kibontakozni a vendégeket. A soproniak a kezdeti lendület után egyre kevésbé tudtak bármit is kezdeni az agresszív egész pályás letámadással, majd az abból kialakuló kettő-hármas zónával. Ha mégis sikerült átjátszaniuk nagy nehezen, vagy a besegítés érkezett menetrendszerűen, vagy simán mellédobták a helyzeteket. Szombaton látszott igazán, mennyire hiányzott Nagy-Bujdosó Nóra a novemberi odavágóról, mert ő a válasz Holt négyesbe történő feltolására, s amikor a legjobb soproni külső poszton játszott, Fegyverneky elszívta előle az oxigént. S úgy összességében, ha az ellenfél elég gyorsan járatja a labdát támadásban, védekezésben pedig elég könnyű a lába, hogy mindenhová odaérjen, ráadásul olajozottan segít be tolódással, azzal nehéz bármit is kezdeni.
De a szövetségi kapitánynak a saját portáján is akad elég baja. A második negyedben akkor kezdett el elhúzni a Pécs, amikor nekiálltak módszeresen támadni a Sopron leggyengébb pontját védekezésben: Horti Dórát. Azt, hogy a válogatott középjátékos mennyire lelassult betegsége és hosszú sérülése miatt, mi sem mutatja jobban, mint hogy miközben egy alkalommal Sara Krnjic gyorsvonatként robogott el mellette, még a kezét se bírta felemelni, hogy integessen. A már feljebb taglalt Holt-féle fegyver hatásosabb alkalmazása érdekében is kénytelen lesz némileg módosítani taktikáján (pl. több labda nélküli elzárást kap majd az amerikai bedobó), és közben imádkozhat azért, hogy Coleman felgyógyuljon gerincbántalmaiból és apátiájából. Eördögh és (főleg) Németh „visszaépítése” sem megy egyik napról a másikra, arról nem beszélve, hogy a magát lassan Sopron-specialistává kinövő Quigley őrzését is meg kell oldania valahogyan, de úgy, hogy a szintén bombaformában lévő Fegyverneky és/vagy Iványi közben át ne vegye a helyét (a „melyik ujjam harapjam meg” minősített esete).
Mindez azonban még egy kicsit odébb van, előtte le kéne győzniük a Zalaegerszeget, a Pécsnek pedig a Győrt. A körmendi aréna abból a szempontból szerencsés választás, hogy mindenki számára idegen terep – bajnoki mérkőzést egyik csapat sem játszott ott, abból már kevésbé, hogy a baranyaiaknak (játékosoknak és szurkolóknak egyaránt) jóval többet kell utazniuk a többieknél, de ezen még túl lehet lépni. Kérdés, hogy a keménynek ígérkező szombat esti elődöntő győzteséből mennyit fog kivenni a találkozó, és hogy képes lesz-e megfelelően regenerálódni a vasárnap kora délután esedékes döntőig. A hétvégén meglátjuk.
