16 éve indult útjára a női Euroliga, mely azóta a gyengébbik nem legszínvonalasabb és legsikeresebb európai megmérettetésévé nőtte ki magát. Ebben a versenysorozatban indulni rangot jelent klub és játékos számára egyaránt. Az elmúlt másfél évtizedben jelentősen átalakult az európai kosárlabda társadalom - gondoljunk csak az orosz klubok térnyerésére, az "elszálló" fizetésekre, a honosított amerikai játékosokkal való sáfárkodásra -, de mindeközben megmaradt néhány biztos pont. Az egyik közülük a három alapító klub, a Bourges, a Brno és a Pécs indulása volt - egészen mostanáig.
Azzal, hogy az MKOSZ nem hagyta jóvá a Pécs 2010 alanyi jogon megszerzett nevezését az Euroligára, hosszú történet végére tett pontot. Bár a klub jelenlegi helyzetében dőreség lenne bármit is száz százalékra mondani, kijelenthető, hogy biztosan nem dobják fel a labdát EL-csoportmérkőzésen az ősszel. A Lauber Dezső Sportcsarnokban kifüggesztett két, Final Fouron szerzett, harmadik helyezésre emlékeztető zászló könnyen lehet, hosszú időre (talán örökre?) egyedüli mememtója marad a régi sikereknek. Az előre tekintés helyett marad a nosztalgia, a keserédes múltidézés - legyen szó szurkolókról, játékosokról, klubvezetésről.
Hogy ez a döntés a klub, egyszersmind a pécsi női kosárlabda fellegvár mivoltának végét is jelenti-e egyben, ma még megjósolhatatlan. A hazai bajnokságra még július 15-éig lehet nevezni, s a klub megmentőjévé avanzsáló Iványi Dalma állítása szerint az ominózus (az MKOSZ által hiányolt) vámhivatali igazolást is beszerezték már, ám kérdés, hogy milyen csapattal. A tavalyi keretből a legnagyobb riválishoz igazolt Fegyverneky és (a klub segítségével honosított) Krnjic, Bujdosó elment Győrbe, Iványira állítólag játékosként nem számíthat jövőre a csapat, Griffinnek pedig lejárt a szerződése, az átigazolásból pedig egyelőre ki van zárva a Pécs.
Czirják, Raksányi, Sarok, Horváth, Szamosi ügyes, tehetséges fiatal játékosok, de nem valószínű, hogy komoly ellenfelei lehetnének egy légiósokkal (és volt pécsiekkel) teletűzdelt Sopronnak, Győrnek. És akkor még az Euroligáról nem is beszéltem - bár az amúgy is kiesik. Zeljko Djokic pedig hiába bizonyította be első vezetőedzői évében, hogy nagyszerűen ért a játékhoz és a stratégiához, nem tudni, marad-e a kispadon, miután megszellőztette, hogy neki is tartoznak. Márpedig ehhez a játékhoz edző is kell, nemcsak játékosok.
A (fene nagy) összefogás eredményeképpen úgy tűnik, odáig már eljutott a klub, hogy az egykori és jelenlegi játékosokkal szemben fennálló, évek óta görgetett (majd tarthatatlanná váló) adóssághalmot kiegyenlítették, legalábbis átütemezték (a közüzemi és egyéb tartozásokról nem szól a fáma), azonban a hogyan tovább kérdése még mindig megválaszolásra vár. Nem tudni, miért Rózsa Gábor nyilatkozik (még mindig), miután a városvezetés (élén Páva Zsolttal) és az Iványi-féle csoport is kijelentette, hogy a (további) együttműködés előfeltétele a menedzsment teljes megújítása. Tisztázatlan a klub sztárjátékosa, Allie Quigley sorsa, akit ugyan élő szerződés köt a Pécs 2010-hez, mégsem biztos, hogy marad (és ha marad, magyar lesz-e.). És legfőképpen arról lenne jó hallani: miből fogják finanszírozni a következő szezont, mert (önjelölt) megmentőkről, támogatókról hallani, de konkrétumokról, névszponzorról, főtámogatóról, a város által nyújtandó támogatás pontos rendszeréről továbbra sem.
Továbbra is nagy tehát a bizonytalanság, s ami bizonyossá válik, annak sem örül az ember, mert a (16 évnyi) folytonosságot csak egyszer lehet elveszíteni, és még ha lesz is visszaút (bár ez jelenleg még körvonalaiban sem látszik), a tör(het)etlenség mítosza egyszer s mindenkorra odavész.
fotó: Rébay Viktor
