Amikor Sir Alex Ferguson a nyáron bejelentette visszavonulását, el voltam keseredve, mivel ténykedése kisebb-nagyobb intenzitással, de mindenképpen szerves részét képezte életem legutóbbi két évtizedének.Döntése akkor váratlanul ért, de az elmúlt fél év maximálisan őt igazolta. Ravasz vén róka az Öreg, pontosan tudta, mikor kell abbahagyni: miután kifacsarta az utolsó cseppet (eredményt) a rendelkezésre álló gárdából, és bajnoki címmel a zsebében állhatott fel a kispadról. Az utódjául saját maga által kiválasztott David Moyesre ugyanakkor serlegekkel teli vitrinje okán nehéz örökséget, és a rá váró tisztogatás miatt pedig embert próbáló feladatot hagyott.
Merthogy a Manchester United csapata alapos vérfrissítésre szorul. Ez részben Ferguson néhány hibás igazolásának, több játékos nem megfelelő ütemű fejlődésének köszönhető, valamint annak, hogy akadnak, akik elérték teljesítőképességük határát, túl vannak már a csúcson, de akárhogy is, nem érik el a klub hagyományainak megfelelő szintet. Ezt szomorú, de nem nehéz belátni, elég rápillantani a tabellára, vagy visszanézni a 2013/14-es szezon meccseinek többségét.
A jelen klasszisai
Ha szigorúan vesszük, a Manchester Unitednek jelenleg négy olyan játékosa van, akik a világ bármelyik topcsapatába beleférnének. David De Gea fiatal kora ellenére többször is bizonyította képességeit, és a vakfoltjaival (kapu előtti magas labdák, indítások) is egyre ritkábban kell szembesülni - láthatóan sokat dolgozik rajtuk új kapusedzőjével együtt. Michael Carrick a legjobb angol belső középpályás, remekül védi a passzsávokat, jól lát a pályán, és van érzéke a kulcspasszokhoz. Wayne Rooney fejében nincs minden rendben, de a korábbi évekhez képest még így is istenes a helyzet. Egyébként pedig világklasszis, aki remekül megállja a helyét tízesként. Robin Van Persie kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek, a tizenhatos környékétől kezdve életveszélyes, egyedül a sérülések az ellenségei.
A jövő ígéretei
A csapatnak jó néhány olyan fiatal játékosa van, akikben van fantázia, és ha az eddig tapasztalt ütemben fejlődnek, ill. válik teljesítményük egyre megbízhatóbbá, akár az előbb taglalt kategóriába is bekerülhetnek egy-két éven belül. Rafael Da Silva 22 éves kora ellenére az első számú jobbhátvédnek számít, és évről-évre számottevően sokat lép előre - elsősorban sedresége leküzdésévben. Egyébként pedig gyors, kemény, a támadásokban abszolút használható. Phil Jones szintén a szemünk előtt érik klasszissá, és ha ezt néha nehéz is észrevenni, csak azért van, mert annyi poszton használható (és használtatik), hogy (vele együtt) a nézőnek (is) folyton idomulnia kell az aktuális szerepköréhez. Mindezek mellett nem nehéz benne meglátni a Manchester United és az angol válogatott jövőbeli kapitányát. Chris Smallingnak vannak jobb és rosszabb meccsei, de tudomásul kell venni, hogy ő alapvetően belső védő, nem jobb bekk, és ha le tudja küzdeni a meccsenkénti egy-egy hibáját (amikből rendszeresen gólt kap a csapata), a védelem oszlopává válhat - Jonesszal egyetemben mindkét fronton. Danny Welbeck általában megosztja a szurkolókat, pedig tehetségéhez nem fér kétség. Szélsebes, technikás, az összjátékban jól használható játékos, aki nem véletlenül tűnik eredményesebbnek a válogatottban, mint a klubjában. Ő ugyanis ékként a legproduktívabb (például a 4-4-1-1-es formációban), bal oldali támadóként (4-3-3) nem képes úgy csillogni.
Az idei év felfedezettje, Adnan Januzaj valósággal berobbant a köztudatba, és sokak szerint a világelitbe is, bár én kicsit visszafogottabban ítélem meg teljesítményét. Az ő csillogása legalább annyira kritikája a csapattársai gyengélkedésének, mint a saját érdeme. Minden relatív. Az viszont kétségtelen, hogy Moyes (és Ferguson) csiszolatlan gyémántot talált személyében. Wilfried Zaha, Nick Powell és Jesse Lingard egyelőre nem igazán tudták beragyogni az Old Trafford gyepét, de potenciál abszolút megvan bennük is, és jövőre remélhetőleg szignifikánsabb szerepet kapnak az első csapatban.
Arany középszer
Ha egy klub tulajdonosa nem egy olajsejk vagy orosz mágnás, anyagilag kivitelezhetetlen, hogy csupa világsztárral töltsék fel a keretet, így mindig lesznek szürke eminenciások, akik elsősorban a padról beállva hozhatnak stabilitást, komoly mezőnymunkát, esetenként új energiákat a játékba. Ebbe a kategóriába tartozik az United keretének többsége, de most csak azokat említem, akiket érdemes megtartani is. Ha létezik türelmes ember, az Anders Lindegaard, aki panasz nélkül megelégszik a cserekapus szerepével. Többre nem is taksálnám, annak viszont nagyon jó. Johnny Evans megvívta a maga harcait Fergusonnal és Moyesszel a csapatba kerülésért, és végül csak sikerrel járt mindkettejüknél. Sose lesz extra játékos, de tipikusan az a fajta, akit az edzők szeretnek a keretben tudni.
Antonio Valencia tavalyra megkapta a mágikus hetest, de nem véletlen, hogy visszaadta - volt annyi önkritikája, hogy beismerje, nem érdemes rá. Ettől eltekintve hasznos játékos, csak a kettővel ezelőtti szezonjában sok örömet szerző beadásait nem tudja reprodukálni. Tom Cleverleyből akármi lehetett volna, de kapura veszélytelensége és kulcspasszokra való képtelensége miatt biztosan nem válik azzá, akivé a szurkolók szerették volna: Scholes utódjává. Ettől függetlenül sokat van játékban, pontosan (és gyorsan) passzol, és ha a szerelési hatékonyságán tovább tud javítani, hasznos tagja maradhat a csapatnak.
Marouane Fellainit Moyes hozta magával az Evertonból, de eddig messze nem tudta azt a játékot produkálni, amivel megszolgálhatta volna a belé vetett bizalmat, és nyomaiban sem emlékeztet arra, aki a hátán cipelte előző csapatát. Ettől függetlenül, ha belerázódik a manchesteri létbe, és túl lesz kisebb-nagyobb sérülésein, akár még a kezdők közé is beverekedheti magát. Egy jól sikerült vb-szereplés sokat lendíthetne rajta. Darren Fletcher szinte új igazolásnak számít, annyi ideig küzdött krónikus bélszindrómájával. Nem egy labdazsonglőr, de ha egészsége engedi, stabilitást hozhat a középpályára.
Túl a csúcson
Szomorú, de az aktuálisan futó szezonban kiderült, hogy több korábbi alapjátékos felett eljárt az idő. Nekik - érdemeik elismerése mellett - Moyes lesz kénytelen megköszönni eddigi tevékenységüket, és ajtót mutatni. Rio Ferdinand a világ legdrágább védője volt a Manchesterbe igazolásakor, és remek vételnek bizonyult. Viszont mára annyira lelassult, hogy ezt már rutinjával sem képes ellensúlyozni. Védőtársa, Nemanja Vidic három évvel fiatalabb ugyan, de a Basel elleni térdszalagsérülése óta képtelen rendbe jönni, és régi fényében tündökölni.
Az, hogy Ryan Giggs még mindig képes bekerülni a kezdőcsapatba - Januzajhoz hasonlóan - a keret vékonyságát igazolja. A klub történetének egyik ikonikus játékosa, de míg tavaly legalább néhányszor képes volt elképesztő rutinját és rúgótechnikáját a csapat javára fordítani, ez idén már csak elvétve jön össze neki. Valószínűleg David Moyes is nehezen fog megválni a jelenlegi első számú csapatkapitányától, Patrice Evrától, de meg kell tennie, ha komolyan gondolja a keret megújítását. Korábban is jellemző volt, hogy a csapat nagyjából annyi gólt szerzett a támadásokban való aktív részvétele mint amennyit beszedett a védekezésbeli hibáiból, mostanra viszont az arányok kezdenek ez utóbbi felé tolódni. Ráadásul a ősszel többször előfordult, hogy középcsapatok ifjonc szélsői bolondot csináltak belőle.
Majdnem jó
Cristiano Ronaldo távozásakor sokan honfitársában, Luis Naniban látták az utódját. A villámléptű cselgép azonban nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket. A kisebbik akadálynak bizonyult, hogy képtelen volt megtanulni, mikor passzoljon, és mikor cipelje inkább a labdát, a nagyobb probléma vele kapcsolatban az, hogy tipikus hideg-meleg játékos, aki vagy szárnyal, vagy becsődöl. Az utóbbi egy évben jellemzően az utóbbi. Ashley Young hasonló cipőben jár. Tőle is sokat vártak, de éppúgy képtelen volt átlépni a saját árnyékát, mint a kis portugál. Aki 28 éves korára nem tanul meg beadni, az már nem is fog, és hiába az egyéb erényei, szélsőként nem való topcsapatba.
Javier Hernandez első manchesteri évében nagy népszerűséget vívott ki magának, amikor - zömében csereként beállva - sorra rugdosta a (gyakran) sorsdöntő gólokat. Sokan már Solskjaerhez kezdték hasonlítgatni, csakhogy elfeledkeztek arról, hogy míg a 99-es BL-döntő hőse kétségtelen gólérzékenysége mellett a csapatjátékból is képes volt kivenni a részét, addig Chicharitónak sokszor a labdakezelés is megoldhatatlan gondot okoz, és a kapu közvetlen előteréből kikerülve legfeljebb annyiban használható, hogy megosztja a védők figyelmét.
Sindzsi Kagava személyében a Dortmund ékkövét vélte megszerezni Sir Alex. Ez az ékkő azonban csak nem akar ragyogni Manchesterben. Hiába szerzett első japánként mesterhármast a Premier League-ben, igazán mély nyomot nem hagyott a pályán, legfeljebb ha felvillanásai, jó periódusai voltak. Kétségtelenül jó játékos, de ebben a csapatban valahogy nem találja a helyét. Ez így volt már Ferguson alatt is, és a Moyes-éra sem hozott változást.
Rafael Da Silva ikertestvére, Fabio pályafutása eddig meglehetősen furcsán alakul. Az ifjúsági tornán, melyen a Manchester United megfigyelői felfedezték, a brazil válogatott legjobbja volt, a legtöbb gólt is rúgta, mégsem tudott annyira gyökeret ereszteni, mint jobbik (jobb bekk) fele. Játszott is meg nem is, kölcsönadták, visszatért, de azóta se nagyon került pályára. Valószínűleg okkal.
Mit keresnek egyáltalán a Manchester Unitedben?
Ezt a csoportot "illik" Andersonnal kezdeni. A köpcös brazilért nagyon sok pénzt csengetett ki a klub, de ő ezt sosem tudta meghálálni. Volt néhány meccse, amikor Cleverleyvel együtt jó párost tűntek alkotni, de aztán gyorsan megsérültek, nehogy komolyan elhiggye bárki. Szellemiségével, rendszeres kondicionális problémáival rettenetesen kilóg a csapatból, érthetetlen, hogy ennyi éven keresztül miért kapott folyton bizonyítási lehetőséget, amikor egyszer sem volt képes élni vele.
Alexander Büttner körül már leigazolásakor sem volt minden rendben. Ritkaság, hogy a scouting team tagjai publikusan méltatlankodjanak, a holland bajnokságért felelős megfigyelő mégis azt találta mondani, hogy Büttnert legfeljebb a harmadik-negyedik legjobb balhátvédnek tartja az Eredivisieben. Nem mondom, lelkes, nagy rúgóerejű játékosról van szó, de védekezésbeli hiányosságait és gyenge támadójátékát többszörösen bizonyította - gyakorlatilag amikor csak pályára került. Nemigen emlékszem, hogy két egymást követő mérkőzésen a kezdőben tudott volna maradni.
Bármilyen hihetetlen, Bébé és Federico Macheda még mindig az United hivatalos első csapatának listáján szerepel. Igaz, mindkettőt sikerült valahogy kölcsönadni, de valószínűleg a klub is csak arra vár, hogy szerződésük leketyegjen, és végre (végérvényesen) megszabadulhassanak tőlük. A portugál minden bizonnyal Ferguson legfélresikerültebb igazolása, Machedának pedig volt egy jó hónapja, de azóta is néma csönd. Amíg ők, és a hozzájuk hasonlók egyáltalán felmerülhetnek a Manchester United csapatnévsora kapcsán, addig a Vörös Ördögök nem tekinthetők topcsapatnak.
Kezdők és hiányposztok
Ha a korábbi elemzést vesszük alapul, a Manchester United képzeletbeli kezdőcsapatában legfeljebb hét játékost tudnék megnevezni - négyet biztosan (lásd: A jelen klasszisai), hármat némi jóindulattal, három poszton viszont nem látok megnyugtató megoldást a jelenlegi keretben. A kapuban De Gea megállja a helyét, ahogy Rafael is befér jobbhátvédnek, mellette pedig Jonest játszatnám belső védőként. A hihetetlen grimaszokat vágni képes Phil ugyan jelentene némi kockázatot, hiszem, hogy ha stabilan a kedvenc posztján játszatnák, hétről hétre egyre jobb teljesítményt nyújtana. Balhátvédnek - szigorúan a szezon végéig - Evrát tenném, akinek jövője már nemigen van a klubnál, de még mindig képes meccseket eldönteni (igaz, sajnos mindkét oldalra). A középpályán Carrick helye biztos, jobb oldalra pedig Valenciát tenném. Nem mintha az ecuadori olyan frenetikus beadásokkal kápráztatna el hétről hétre, de kétségtelen, hogy Rafaellel jól megértik egymást, és képesek kibillenteni az ellenfél védekezését vertikális egyensúlyából. Moyes kedvenc alapfelállásában (4-4-1-1) a támadósor tekintetében a legkönnyebb a választás: Rooney és Van Persie talán még a legendás Yorke-Cole duónál is félelmetesebb.
Betöltetlen maradt viszont a bal oldali belső védő, középpályás és szélső posztja. Az elsőn esetlegesen bevethető Smalling, Evans Ferdinand, Vidic kvartett mindegyike hordoz kockázati tényezőt, ha mindenképpen választani kéne, vészmegoldásként Evans mellett tenném le a voksot. A minőségi módon védekező, irányítani tudó és (magas) tempót diktálni képes belső középpályás hiánya jelenleg (valójában már néhány éve) a Manchester United legfőbb problémája. (Egyébként még Carrick is elvérzik a harmadik szemponton.) Ezt a hiátust sürgősen, még januárban orvosolni kell, különben a csapat készülhet az Európa-ligában való vitézkedésre. Egy egészséges, jó formában lévő Fellaini képes lehetne ideig-óráig megoldani a feladatot, csak sajnos esetében egyik előfeltétel sem igaz.
Aktuálisan klasszi(ku)s balszélsője sincs a csapatnak. A poszton általában bevetett, amúgy jobblábas Young teljesen formán kívül játszik hosszú hónapok óta, Kagava teljesen elszürkül a vonal mellett, Januzaj pedig még egyszerűen túl éretlen. Ráadásul szerintem nem is itt érezné igazán otthon magát - nagyon szívesen megnézném a csatár mögött. A szeme és játékintelligenciája megvan hozzá, fantasztikus a rágyorsítása és a rúgótechnikája, kár a tehetségét "beadógép-szerepre" korlátozni.
Na jó, de akkor ki(ke)t?
Azt már kifejtettem, hogy kiket (miért) nem szeretnék a három hiányposzton látni, de hogy kritikám építő jellegű legyen, megpróbálom innen, a fotelből tanácsokkal ellátni David Moyest és Ed Woodwardot. Biztos eljut hozzájuk.
Ahogy említettem, a legégetőbb feladat egy belső középpályás megszerzése lenne, amire nem szabadna spórolni az erőforrásokkal. Első körben két spanyol fiatal valamelyikét környékezném meg, bármelyikük megfelelő megoldás lehetne. Ander Herrerát már a nyáron is meg akarta venni az United (vagy nem), Koke pedig azóta került célkeresztbe. Előbbi mellett szól, hogy akár a Bajnokok Ligájában is bevethető lenne, utóbbi viszont nagyszerű szezont fut. Mindkettejük megszerzéséhez jó mélyen a zsebébe kéne nyúlnia a Glazer fivéreknek, viszont okos üzletemberek ők, tudják, hogy ezt a döntést már nem lehet tovább odázni. Az igazi nagy dobás persze Arturo Vidal lenne, bár a Juventus bolond lenne elengedni. Igaz, van az a pénz... Esetleg szóba jöhet a Chelsea-ben mellőzött Juan Mata, vagy a Galatából állítólag elvágyódó Wesley Sneijder - bár mindkettőjük nagy hiányossága a gyenge védekezés. Akinek viszont erőssége, az nem más, mint Alex Song, aki nem sok sót eszik meg Barcelónában.
Rögtön utána belső védőt vennék, mégpedig nemzetközi rutinnal rendelkező, érett játékost. Konkrét célpontként Ezequiel Garayt nevezném meg, de úgy általában "semmi rossznak nem lennék elrontója". Annak sok értelmét viszont nem látom, hogy januárban idehozzanak valami fiatal tehetséget, aki aztán majd egyszer beérik. Tudomásul kell venni, hogy a csapat védekezésében MOST vannak problémák, amiket AZONNAL kell orvosolni. És inkább bukjon el a Manchester néhány meccset, míg az új ember felveszi a ritmust, de a szezon végére álljon fel ismét a Vörös Fal.
Balszélső posztra viszont több jelöltem is akadna. Elsőként Marco Reust említeném, akinek horribilis kivásárlási árát valószínűleg csökkenteni lehetne, ha Kagavát is bevennék a transzferbe - így mindenki jól járna. Aztán ott van a Southampton 25 éves középpályása, Adam Lallana, akinek nagyon tetszik a játéka, ráadásul (angol lévén) jól ismeri a Premier League-et. Végül, de nem utolsósorban Angel Di Maria is képes lenne némi fantáziát vinni a Manchester szélsőjátékába.
Patrice Evra valószínűleg utolsó szezonját futja Manchesterben, tehát az ő pótlásáról is gondoskodni kéne. A sajtó tele van Leighton Baines nevével, aki jó focista, viszont 29 éves, és annyi pénzt egyszerűen nem ér, mint amennyit az Everton kér érte. (Nem beszélve Barkley 50 millájáról.) Én inkább Fabio Coentraóra hajtanék rá, a Real Madridban mellőzött portugál egyáltalán nem lenne rossz vétel.
Összegzés
Persze mindez csak játék a nevekkel. Ami viszont nem játék, a Manchester United mélyrepülése, melynek akut jelei most mutatkoznak, de játékban már évek óta tetten érhetők. Sir Alex mágikus személyisége és edzői kvalitásai eddig még valahogy víz fölött tartották a több léken keresztül szivárgó csapatot, de a Főnök távoztával a védőburok is megszűnt, és menthetetlenül süllyedni kezdett a hajó. (Amúgy nem vagyok meggyőződve arról, hogy ha maradt volna még egy évet, most sokkal jobban állnának a Vörös Ördögök.) Moyesnek így nem marad más választása, a lyukakat be kell tömködni, a ballasztot pedig ki kell hajítani, ha nem akar a vert mezőnyben végezni. Az átalakításhoz viszont idő (és rengeteg pénz) kell, amit a Kiválasztott (The Chosen One) részemről biztosan meg fog kapni.
