Kelly Anne Mazzante 1982–ben született Pennsylvania államban. Édesanyja ír, édesapja olasz származású, de mindketten többedgenerációs amerikaiak, ezért az európai örökség hatásait nem igazán érezte neveltetésén, hacsak annyiban nem, hogy anyai ágon rengeteg unokatestvére van. Egy a __ peremterületéhez tartozó kisvárosban, Montoursville-ban nőtt fel. „Nem tudom, láttad-e a Pleasantville című filmet, de leginkább ahhoz a közösséghez tudnám hasonlítani. Mindenki ismer mindenkit, olyan, mint egy nagy család. Összesen két villanyrendőr van a városban… A középiskolás éveim nagyon érdekesen alakultak, mert a négyből három évben nagyon sikeres volt a suli kosárcsapata, melyben én is játszottam, s a városka közössége rendszeresen elkísért bennünket a meccseinkre. Nagy népszerűségnek örvendtünk.” Ekkoriban Kellyt egyébként még nem kizárólag a kosárlabda kötötte le, a nagy mozgásigényű lány igyekezett minél több sportágat kipróbálni. Érdekes módon, nem ő a kisváros egyetlen híres sportolója, Mike Mussina, a New York Yankees baseball-játékosa szintén a helyi közösségből származott el. Mint kiderült, jól is ismeri: „Több családtagommal és velem is jó barátságot ápol, rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Amikor New Yorkban játszottam, még a meccsére is kimentem. Rendes pasi, hasonló családi háttérrel, mint az enyém, aki rendkívül profi mentalitású, és sikeres abban, amit hivatásszerűen űz.” Mint látható, sok bennük a közös vonás, bár Mike félig-meddig már egy másik generáció tagja, és soha nem mozdult ki az Államokból, ellentétben Kellyvel, aki több európai csapatnál is megfordult eddigi pályafutása során. Abban is hasonlítanak, hogy mindkettejüket a tenyerén hordozta (és hordozza ma is) a közösségük, és ez olyan élménynek bizonyult, melyet nehéz elfeledni: „Jó érzés volt, hogy ennyire szerettek. Még ma is nagy örömmel térek haza, s a magam módján igyekszem meghálálni azt a sok szeretetet, mellyel az évek során elhalmoztak. Ha máshogyan nem, hát sportmezeket viszek magammal a helyi sportközpont számára. Úgy érzem, mindent, amit valaha – az ő támogatásukkal – elértem, kötelességem legalább részben visszaszolgáltatni, megosztani velük, többek között ezért is indítottam kosársulit Montoursville-ben.”
Főiskolai éveit egy neves, jó hírű egyetemen, a Penssylvania State-en töltötte. Közel volt otthonához, nagyon jó kosárlabdacsapattal, úgyhogy nem csoda, ha nagyon szeretett odajárni. Pályafutása csapat- és egyéni sikerektől hangos ezekben az években. A nagy egyetemek közös bajnokságában, a Big Ten Conference-ben kétszer is első helyezést értek el, ráadásul Kelly több csúcsot is felállított: például az ő nevéhez fűződik a legtöbb sikeres hárompontos dobás (és a legtöbb kísérlet is), és összességében is ő dobta a legtöbb pontot a konferenciában (a férfiak és nők mezőnyében egyaránt) mind a mai napig.
Az egyetemen nyújtott teljesítménye jó ajánlólevélnek bizonyult a világ legerősebb női bajnokságába, a WNBA-be: első profi szerződését a Charlotte-tal kötötte. „Az újonc évem nagyon nehéz volt: a csapat nem volt túl jó, nekem se ment úgy a játék, ahogy kellett volna. Nem volt könnyű megbirkózni ezzel. Aztán a bajnokság befejeződése után átjöttem Európába, hogy itt is kipróbáljam magam, s miután visszatértem, már jobb teljesítményt nyújtottam. Különösen a harmadik szezonommal lehettem elégedett. A klub azonban befuccsolt, – talán ez volt a legjobb dolog, ami történhetett vele – s én átkerültem Phoenixbe.” Ez komoly változást hozott Kelly karrierjében, hiszen a Phoenix Mercury az NBA egyik legerősebb csapata. Ennek megfelelően a bajnokságot is megnyerték 2007-ben.
Hiába a felmenők, amikor először átjött Európába, teljesen idegenként lépett az öreg kontinens földjére, egyrészt annyira elamerikanizálódott a családjuk, hogy nem sokat őriztek meg a mi számunkra tán ismerősebb hagyományokból, másrészt egyetlen élő rokonáról sem tud itt. Az olasz nyelvet sem beszélte, mégis olasz állampolgárrá kellett válnia. Ilyen a profi sport ma, és így működnek a kiskapui. „Hosszú és nehéz időszak volt számomra az útlevél megszerzésének folyamata. Nagyon sok papírmunkával és stresszel járt. Az ügynökömmel és édesapámmal együtt fel kellett kutatnunk szinte a teljes családfánkat, születési anyakönyvi kivonatokat és halotti bizonyítványokat kellett beszerezni. Folyton oda-vissza utazgattunk otthon és Philadelphia között, mert ott van a legközelebbi olasz konzulátus. Kemény menet volt számomra, viszont nagyon sokat megtudtam a felmenőimről, és még többet Olaszországról. Két hónapig Riminiben éltem, mert a helyben lakás feltétele volt az állampolgárságnak. Az se volt semmi, de végül megkaptam az útlevelet. Nehézségektől terhes, de tanulságos szakasza volt az életemnek, az egyszer biztos.”
Jelenlegi állomáshelyét megelőzően két helyen játszott Európában: Kassán és Moszkvában. Szlovákiában két szezont töltött el, amit igencsak élvezett. „Mivel a WNBA évadja nagyon rövid, jó lehetőségnek tartottam, ha a köztes időszakot valamelyik európai csapatnál töltöm. Először Kassára kerültem, és meg kell valljam, nagyon sikeres szezont tudtam le, és remekül éreztem magam. Amúgy a város is, a csapat is sokban emlékeztet az itteni helyzetre. Jól kijöttem a csapattársaimmal, és az eredményességre sem lehetett panasz. A tavalyi, Szpartak Moszkvánál eltöltött évem viszont valószínűleg a legkeményebb volt pályafutásom alatt, mert februárig játszani sem tudtam, hiszen az útlevelemre vártam. Ekkorra a csapat már teljesen összeállt, bejutott az Euroliga elődöntőjébe, s nem volt könnyű csak úgy „beugrani”.” Mivel a szezonja rajta kívül álló körülmények miatt nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, úgy döntött, jobb, ha tiszta lappal indul egy másik csapatnál. Ezért is fogadta örömmel különböző klubok, köztük a Pécs megkeresését.
Euroliga-résztvevőként (sőt, annak nyerteseként) ismerte a MiZo Pécs 2010 csapatát, s ügynöke segítségével a száraz statisztikai adatokon túl is sikerült információkat szereznie, s a hallottak elnyerték tetszését, ezért a magyarországi váltás mellett tette le voksát. „Most Pécsett jól érzem magam, tetszik a város, a csapat. Rengeteg a tehetséges, fiatal játékos, ráadásul Dalma a legjobb irányító, akivel valaha játszottam. Sőt, még annál is több! Ő a kapitány, igazi vezér, emellett kitűnően irányít, passzol és dob. Lenyűgöz a teljesítménye! Egyébként is jó a csapat összetétele, a veterán játékosok rengeteg tapasztalattal rendelkeznek, amit jól érzékelhetően szívesen adnak át a fiataloknak. És ott van persze Nusi is, aki fiatal kora ellenére már komoly rutinnal rendelkezik, mindemellett elképesztően tehetséges játékos! Ez a csapatot jellemző sokszínűség egyre homogénebbé válik, és minél többet játszunk együtt, annál jobban összecsiszolódunk, és ennek a pályán meglátszik az eredménye. Nagyon együtt vagyunk, egymásért küzdünk, senki sem a statisztikáit lesi, egyszerűen csak nyerni akarunk, és azt hiszem, ez érzékelhető a teljesítményünkön.”
Ha valaki felmegy a Phoenix honlapjára (PhoenixMercury.com), akkor némi böngészés után rátalálhat a játékosblogokra, ahol mindenképpen szembetűnik, hogy a honlap szerkesztői Kelly Mazzantét a weboldal legnépszerűbb bloggereként aposztrofálják. Talán nem véletlen, hiszen kommunikáció szakon végzett, és elmondása szerint is szívesen írogat. „Egyszer, vagy két éve odaállt elém a klub médiareferense, és megkérdezte, volna-e kedvem blogot írni. Gond nélkül beleegyeztem, de akkor még sejtelmem sem volt róla, hogy ekkora durranás lesz a dologból.” Számunkra leginkább újkeletű bejegyzései az érdekesek. Fontosnak tartotta megemlíteni például, hogy csapattársai majd mindannyian beszélnek angolul, és ez nagyon megkönnyítette számára a beilleszkedést. (Ehhez még szóban hozzátette, hogy Dalma óriási segítséget nyújt ebben számára, mert azon túl, hogy kitűnően beszél angolul, éveken át játszott a WNBA-ben, így pontosan ismeri az ottani viszonyokat.) Némi iróniával fűszerezve megemlékezett Fűzy Ákos angol tudásáról is, pontosabban annak hiányáról, s hogy mennyire jól szórakozik időnként a meccseken azon, hogy a vezetőedző tagolatlan mondatokban ösztökéli jobb teljesítményre („Spriiiint, Maz!”). Amikor beszélgetés közben felemlegettem ezt neki, jókat kacarászva elmesélte, hogy ha azt a szót hallja, „Brávó”, akkor mindig tudja, hogy a coach kiáltozása neki szól. Legtöbbször azért veszi az adást, hisz’ a kosárlabdának van egy közös nyelve, de ha valami nem lenne világos, mindig akad olyan csapattársa, aki beavatja. „Igaz, nem mindig értem, hogy szó szerint mit mond, viszont a videoelemzéseken, edzéseken és meccseken tapasztaltak alapján egyértelműen kiderült számomra, hogy kitűnő edző. Jó vele dolgozni. Mindig tudja, mikor kell szigorúnak lennie, viszont remek a humora, és időnként rendesen megnevettet bennünket.”
Kelly az a fajta játékos, aki nem csak a mának él: alma materében, Montoursville-ben kosárlabda-iskolát indított útjára, ahol 6-7 éves koruktól kezdve folyik a gyermekek oktatása. Bár még nem tudja, karrierje befejezése után mihez kezd majd, az biztos, a tanítás és az edzősködés nem áll távol tőle. Kaptam is az alkalmon, s megkérdeztem, ha ő lenne a MiZo Pécs 2010 edzője, hogy állítaná fel a kezdő ötöst, és miért éppen az adott játékost választaná. „Egyes posztra egyértelműen Dalmát tenném – mint ahogy korábban mondtam, a legjobb, legokosabb játékosok egyike, akikkel valaha játszottam. Szeretném, ha ő irányítaná a csapatomat. Kettes posztra, ööö… magamat kéne tennem, azt hiszem… azért, hogy amikor a pályán vagyok, hozzá tudjam tenni a magamét a dobásokat illetően meg egyebekben is, és mert kiteszem a szívem a parkettre. A külső sor harmadik emberének… na, ez nehéz választás lenne Andi és Kriszta között! Mindkettőjük játéka tetszik. Azt hiszem, Andi mellett döntenék, mert az utóbbi időben több nagyon fontos kosarat is szerzett, és a védekezése is egész jó. A négyesen magától értetődően Nusi lenne az emberem, mert – ahogy azt a Fibaeurope honlapja is megírta – egyike a legmegbízhatóbb játékosoknak a saját posztján. Akkor dob kosarat, amikor csak akar - akár kintről, akár betörésből. Ötösön pedig aszerint döntenék, hogy ki ellen játszunk. Grazie erős felépítésű, és nagyon jó bizonyos dolgokban, Brooke pedig szintén nagyon tehetséges. Ákos is így csinálja.”
A pályán eddig nyújtott teljesítményével kapcsolatban önkritikus hangot ütött meg. Elmondása szerint még soha nem küszködött ennyit a dobásbiztonságával. Nagyon hálás azért, hogy mind csapattársai, mind az edzői kar végtelenül türelmes volt vele, és nem hánytorgatta fel finoman fogalmazva is halovány dobószázalékait. Cserében igyekezett a játék egyéb elemeiben minél maradandóbbat nyújtani – legyen szó védekezésről, lepattanózásról, stb. – hogy árnyalja az összképet, és hogy ő is betegye a magáét a közösbe. „Őszintén szólva nem tudok magyarázatot adni, miért ment ennyire rosszul a dobás, és nem is akarok kifogásokat keresni. Az a fajta játékos vagyok, aki képes tízet egymás után bevágni, de ki is hagyni ugyanennyit. Szerencsére a csapatban nagyon sokan jó kezűek, így nem volt rajtam akkora teher, nem nekem kellett mindenáron harminc pontot dobni meccsenként, Amikor úgy éreztem, nem megy a dobás, nyugodtan továbbpasszolhattam, mindig volt, akinek jobban ment. Azt nem mondom, hogy nem voltam frusztrált, mert nagyon is az voltam, hiszen például ha az elveszített mérkőzéseken egy kicsit jobb teljesítményt nyújtottam volna, könnyen megnyerhettük volna őket. De ilyen a sportoló élete: mindig a legjobbat igyekszik nyújtani, s ha nem megy annyira, nehezen emészti meg. Viszont úgy érzem, most már lassan kezdem megtalálni a formámat, s néha már tudásomhoz méltóan játszom. Ezzel együtt az önbizalmam is növekszik, s napról napra jobban értem és érzem, mit kívánnak tőlem a többiek és Ákos. És ennél csak jobb leszek.” Ebben maradtunk.
2008-11-20
