Hadd kezdjem azzal, hogy a Steal magazin szerkesztősége és – azt hiszem, nyugodtan mondhatom – a MiZo Pécs 2010 összes munkatársa, játékosa és szurkolója nevében boldog születésnapot kívánjak!
Köszönöm szépen.
Hogy szolgál a kedves egészsége?
Öregesen. Ha sokat ülök, vagy rosszul kelek, akkor időközönként fáj a derekam, de ez még elmegy. Amikor bejáratódik, már nem is érzem. Az ilyen dolgok már korral és lehetőséggel javíthatatlanok.
Mi veszi rá az embert arra, hogy egy nyár alatt leadjon vagy húsz kilót?
Ha jól tudom, a negyvenedik alapozását kezdte meg az idén. Nem unalmas még egy kicsit?
Nem. Azért csak jobb, mint gyárban dolgozni. Az ember mindig fiatalok között van, utazik. A régi szép időkben, amikor még az átkos rendszer volt, akkor aztán csak így lehetett igazából utazni. Elvileg nagyon nagy szerencsém volt: akkor voltam az Újpestnél, amikor remek csapatuk volt – a Göröcsék, Benéék, utána a Törőcsikék. Aztán akkor kerültem a Tungsram női kosárcsapatához, amikor szintén extra csapat volt ott: a Kiss Lenke, Boksay, Váczi, satöbbi. Amikor megszűnt a klub, átmentünk a Fradihoz, s ott bajnokságot is nyertünk. Kilencvenkilenc nyarán lecsalt a Laci ide Pécsre, s azóta itt vagyok.
Gondolom, ennyi idő alatt sok minden történik az emberrel. Mire emlékszik vissza legszívesebben?
Hát, kérlek szépen, ha csak a kosárlabdát nézzük, amikor a Rátgéber Lacival bekerültünk a világbajnokságra – szerintem nagyon sokáig nem lesz ilyen. Részt vettünk EB-ken, harmadik helyezettek is voltunk. Ami számomra valami elképesztően nagy élmény volt, hogy a Fradival megvertük az amerikai válogatottat, ami szinte csodaszámba ment. És a pécsi évek, a rengeteg bajnoksággal, kupagyőzelemmel, ünnepléssel a Széchenyi téren, ezek mind-mind olyanok voltak, amiért az ember azt mondja, érdemes csinálni.
És mire emlékszik legkevésbé szívesen?
Ami nagyon kellemetlen volt, az a Matovics-féle történet, ami után kikaptunk a Soprontól a play-offban, az nagyon rosszul esett – nem csak az ütés, maga az egész szituáció. Meg még előtte, amikor leigazolták a Mujanovicsot. Úgy érzem, az érdemtelen vereség volt, de hát azok számára, akik sporttal foglalkoznak, ezek a dolgok benne vannak a pakliban. És, tudod, ahogy múlik az idő, a jó és a rossz is változik: a rossz egy kicsit megszépül, a jó pedig elhalványul. Meg, hát mindig új élmények jönnek, új munka, új lehetőség.
Ki volt az az alapjátékos, akivel a legkevesebbet kellett foglalkoznia?
A Vilutyte. Így született. Együtt voltunk hosszú éveken keresztül, s egyszer belenyúltak a szemébe… Az is egy kétnapos szemcseppes kúrával el lett intézve, de ezen túl nem volt se ízületi, se izomsérülése, a gerince, bokája, térde is mindig rendben volt. Pedig nem volt valami nagydarab behemót, és mégis fantasztikusan bírta. Nagyon kevés baj volt eddig a Dalmával – kopogjuk le gyorsan. Ő is éveken át teljesen panaszmentes volt, még a körme se gyulladt be. Vannak ilyenek, és vannak teljesen más jellegű emberek is. Csak kettőt említenék: Vajda Nusit és Károlyi Andit, akiknek olyan elképesztő fájdalomtűrő képességük volt, és olyan gyorsan regenerálódtak – az egyik komoly sérülésből felépültek egy másik sérülésbe… Amúgy Dalmának is hihetetlenül jó a regenerációs képessége. Számomra ezek a csúcs közeli értékek, amiket ők tudnak mutatni.
Vannak olyan játékosok is, akiknek folyton megfájdul valamije…
Nézd, nekem erről nagyon önálló véleményem van. A játéktudásról nem beszélek, mert nem az én asztalom. Egy biztos, amióta az Euroligát kitalálták, szombattól vasárnapig heti három meccs és legalább öt-hat edzés van, néha több, és ehhez jön az utazás. Ezt csak egészségileg száz százalékos emberek tudják végigcsinálni. Aki nem teljesen fitt, annak előbb-utóbb mindig valami baja lesz, mert egyszerűen nincs ideje kipihenni magát. Persze az más történet, amikor olyan katasztrofális eset történik, mint ami például Heller Anitát érte: amikor meccs közben rád zuhannak, kifordul a lábad, ez sajnos benne van a játékban. De az egészség olyan fontos ebben a mai eredménykényszeres versenysportban, ami pótolhatatlan.
Kinek volt a legtöbb nyavalyája eddig?
Ez mindig a sérüléstől függött. A mostani időkben a Nusival kell a legtöbbet foglalkozni, de ő korrektül karban tudja tartani magát. Tényleg csak akkor szól, hogyha nagyon fontos a segítség. A foglalkozás mindig azon múlik, hogy kinek milyen hozott sérülései, betegségei vannak. Aki sokat játszik, és közben valami oknál fogva sérült, azzal mindig többet kell foglalkozni. Tudod, aki harcmezőn van, csak az tud megsebesülni…
Az értelmező szótár szerint: fizioterápia gör el., orv fizikai erőkkel (hő, víz, fény stb.) történő gyógykezelés – akkor Béla bácsi Bruce Willis, és a lányok az Ötödik elem?
He-he. Ez egy érdekes dolog. Ma már annyiféle ketyere meg szerkezet van! Egy bizonyos típusú fáradtságot, apró sérülést nem lehet kipihenni. A masszírozás sem megoldás mindenre, nagyon jó dolog, de van, amire abszolút nem használható. Nekünk van egy nagyon modern BEMER mágneses készülékünk, van ultrahang, van lézer, lézerzuhany, van elektroterápiánk, van TENS készülékünk – úgy gondolom, a mai magyar kosárlabdaklubok közül talán nálunk van a legtöbb ilyen eszköz. Ha időben szólnak a játékosok, ezekkel nagyon sokat lehet segíteni rajtuk. De ez sem minden, csak egy kis adalék ahhoz, hogy az ember a saját öngyógyító képességét növelje, és igyekezzen minél gyorsabban regenerálódni. Ha valahol mechanikai hiba van – ha valakinek elszakadt, eltörött, szétesett valamije, azt semmiféle csodamasina nem gyógyítja meg pillanatok alatt, azt rendesen ki kell kúrálni. Az apróbb sérülésekre viszont ezek a készülékek ideálisak, főleg úgy, hogy helyben vannak, nem kell kórházban, rendelőintézetben sorba állni.
Gyakran halljuk az élsportban a „mérkőzésre összedrótozták” kifejezést. Hogy működik ez pontosan? Mondjuk a jelenlegi keret sérültjei esetében?
Amikor Vajda Annának nagyon fájt a térde, akkor speciális ragasztást kapott rá – egy kohéziós és egy elasztikus bandázst. A kettő együtt hasonlóan működött, mint egy nagyon erős térdvédő, s ennek köszönhetően tudta azt az egy-két kritikus meccset lejátszani. Ugyanilyen speciális ragasztásokkal tudunk a többi sérültünk boka- és Achilles-ín problémáin segíteni. Nagyon fontos tudni azonban, mi a cél. Azt nem lehet, hogy valakit fél éven keresztül összedrótozzanak, mert ezek a játékosok a meccsek után egy-két napig csak „gyalogosok”, ha érted, mire gondolok, hiszen a konkrét alapbajuk, sérülésük nem múlt el, csak ezen eszközök, ragasztások, krémek segítségével tudunk annyit kompenzálni, hogy azt a két órát kibírják. De utána biztos rosszabbul lesznek pár napig. Ha viszont háromnaponta meccs van, akkor meggondolandó, érdemes-e kockáztatni.
Össze tudná vetni a jelenlegi csapatot a messinaival a fizikoterapeuta szemszögéből?
Nem. A messinai csapatban volt egy Csák Magdi, akinek előtte operálták az Achillesét, és korban már kifelé ment a rendszerből, de amúgy egészségesnek volt mondható. Még egy problematikus emberünk volt, a Károlyi Andi, aki a Bourges elleni meccs után stroke-ot kapott. De rajtuk kívül nem volt panaszos ember. Egy se! S ők ketten is végigjátszották a meccseket.
Az EL-meccsekre kész patikát kell magával vigyen. Nem szoktak kukacoskodni a vámosok?
Nem nagyon. Átvilágítják a csomagokat, s láthatják, nincs bennük semmi. Van egy speciális, nagy, alumínium bőröndünk, s ezt feladjuk poggyászként. Előfordult ugyan néha, hogy kipakoltatták, Moszkvában még a spray-ket is kidobatták, Svédországban meg mindent doppingszernek véltek, de mostanság már annyira kulturáltak ezek az átvizsgáló rendszerek, hogy ez egyre kevésbé jelent problémát.
Örök vita az „amatőrök” között, hogy ha valakinek kifordul a bokája, mi a jobb: rögtön felpolcolva pihentetni, vagy sétálással ráterhelni. Mi a szakember véleménye?
A legjobb lehozni rögtön a játékost, egy fél órán keresztül jegelni a sérült részt, és – ha meg lehet oldani – rögtön mozgatni. Nem vagyok híve a polcolásnak. Persze, ha nagyon szétment az az ízület, szalag, akkor nincs mit tenni.
Béla bácsi most már elérte a nyugdíjas kor határát. Mit tervez, mivel fog foglalkozni, amikor visszavonul profi pályafutásától?
Hát, nem tudom. Még nem gondolkodom a visszavonuláson. Majd elmegyek unokázni egy kicsit, meg… mit tudom én, vadászni, halászni. Egyelőre jól érzem magam, csinálom, amíg szükség van rám, és én is úgy látom, hogy el bírom végezni a munkám, addig folytatom, aztán ha nem, majd visszatérünk erre a kérdésre, jó?
2008-11-21
Megjelent: Steal magazin
