Mindenképpen vissza kell térnünk a tavalyi bajnoki döntőhöz, hiszen azóta nem igazán volt alkalmunk beszélgetni az ott történtekről. Hogy emlékszel vissza a mérkőzésekre?
Hát, mi is csodaképpen éltük meg az egészet. Azóta is, akárhányszor csak szóba kerül, szinte mindig felmerül a kérdés, hogyan lehetettünk képesek ezt véghezvinni. Három nagyszerű mérkőzést játszottunk egy kitűnő csapat ellen, melyről sokan azt gondolták, lehetetlen legyőznünk, de mi mégis hittünk abban, hogy képesek leszünk rá. Nagyon fontos volt, hogy minden egyes játékosunk felfogta a tét mértékét, és mindenki be is tette a közösbe a magáét, mert csak így nyerhettünk: együtt.
Minek köszönhettétek ezt a hitet?
Nem is tudom. Az biztos szerepet játszott, hogy mivel nem mi voltunk az esélyesek, nem rajtunk volt a nagyobb nyomás, így inkább a feladatunkra tudtunk összpontosítani, és nem kellett egyéb körülményekre is figyelni. És ez olyannyira jól sikerült, hogy tényleg mindenki – ezt nem győzöm hangsúlyozni – elvégezte azt, amit az edzők rá róttak, legyen szó védekezésről vagy támadásról. Igazi csapatmunka volt.
Te személyesen gyakorlatilag megdupláztad a szezonbeli statisztikai átlagodat. Hogyan?
Egyszerűen így alakult. Annyit adtam ki magamból, amennyit tudtam, és azt játszottam, amit taktikánk megkívánt, és az ellenfél megengedett. Éreztem, hogy jól megy a dobás, és amúgy sem vagyok az a különösebben idegeskedő típus, ezért habozás nélkül tettem fel a labdákat. És ha az ember sokat próbálkozik, annak általában jó része be is szokott esni… (Ez Quigley esetében különösen igaz, hiszen az Euroligában például 46,7%-kal dobta a duplát és 43,5%-kal (!) a triplát – a szerk.).
Jó, ezt értem. Csakhogy a szezon során nem az volt a jellemző, hogy rendre te fejezd be a támadásokat. Honnan jött a motiváció, hogy most neked kell előre lépned?
Hiányzott a csapatból Nusi, Nicole, Kelly, így tulajdonképpen elfogytak előlem, előlünk az emberek. Mindenki tisztában volt vele, hogy az addiginál többet kell hozzátennie. Az én erősségeim pedig mindig is inkább a betörések és a távoli kísérletek voltak, mintsem a védekezés, ezért én ott próbáltam a csapat hasznára válni. Ákos és Zeljko pedig mindig arra ösztönzött bennünket, hogy tegyünk bele – ha lehet – még több energiát a meccsbe, hogy vállaljuk a kihívásokat, s ennek szellemében léptünk pályára.
Beszélgettél a döntőről a pályára nem lépő amerikai légiósainkkal?
Persze. Nicole eleve itt volt még Magyarországon. Komolyan mondom, jobban izgult, mint mi. És természetesen Kellyvel is szóba került a téma, miután visszatértem az Egyesült Államokba, és alkalmunk nyílt beszélgetni egymással. Mindketten nagyon boldogok voltak, és büszkék a sikerünkre.
Ha már az USA-t említetted… Alighogy befejeződött a magyarországi évad, kezdődött is az amerikai a WNBA-ben. Ez viszont már egyáltalán nem alakult olyan sikeresen, mint az itteni, ugye?
Bizony nem, nem igazán. Ott teljesen más viszonyok közé csöppentem, és más volt a csapaton belül betöltött szerepem is. Amikor visszatértem, azzal az elhatározással érkeztem, hogy megküzdök a helyemért a csapatomban. Ebből aztán csak a küzdés valósult meg. Érthető módon feldobódva érkeztem meg Indianába, az edzőtáborba, és szerettem volna abban a két hétben biztos helyet kiharcolni magamnak a csapaton belül. Nem jött össze, de sajnos ez is része ennek a munkának, ennek a játéknak. Nincs értelme búslakodni rajta, tovább kell lépni. Mint ahogy én is átkerültem San Antonióba, ahol végül szintén nem sikerült megkapaszkodnom a keretben. Mondjuk, ezen a kudarcon sem rágódtam túl sokáig, hanem inkább elkezdtem készülni a következő magyarországi szezonomra.
Nem gondolod, hogy egy kicsit kevés lehetőséget kaptál? Ha jól számoltam, összesen hét mérkőzésen léptél pályára.
Ennyi adatott. Hogy sok vagy kevés, nagyon nehéz eldönteni. Az tény, hogy egyiken sem tudtam olyan kiemelkedően játszani, mint az azt megelőző időszakban, ezért senkit sem hibáztathatok igazán. Nem jött össze, ez van, levontam belőle a tanulságokat, s igyekszem jövőre még jobb lenni, még többet dolgozni, hogy legközelebb sikerüljön.
Annyi előnye mindenképpen volt, hogy kicsit hosszabbra nyújthattad a nyári szabadságodat…
Hajjaj! Nincs okom panaszra. Rengeteg időt töltöttem a családommal, és a pihenésen túl arra is jutott alkalmam, hogy a hosszú évad után kicsit regenerálódjak fizikai és lelki értelemben is. Amúgy az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokáig nem tudtam megülni, s egy idő után egyre jobban hiányzott a kosárlabda, ezért visszamentem a régi egyetememre, és az ottani csapattal készültem. Ezenkívül napi rendszerességgel látogattam a konditermet is, hogy felkészülten érkezzek vissza Pécsre.
Fűzy Ákos említette egy tavalyi interjúban, hogy részben abban látta a gyengébb – vagy fogalmazzunk finomabban: ingadozóbb – kora tavaszi formádat, hogy nagyon nem sikerült a számodra megfelelő étrendet összeállítani, és emiatt folyamatosan fogytál. Megszoktad már a magyar konyhát? Esetleg készülsz valamit változtatni az étkezési szokásaidon, hogy ez idén másként alakuljon?
Nem tudom, konkrétan ennek volt-e köszönhető az, hogy időnként gyengébben teljesítettem, azt viszont én is éreztem, hogy nem mindig eszem eleget. Ezen idén mindenképpen változtatni fogok. Egyrészt jóval több mindent megeszek az itteni ételek közül, mint korábban, de egyébként is jobban fogok arra ügyelni, hogy mindig megfelelő mennyiségű táplálékot és tápanyagot kapjon a szervezetem, hogy erősebb lehessek.
Beszéljünk egy kicsit az idei csapatról. Véleményed szerint milyen hatással bír majd a három alapember távozása?
Nicole-lal, Nusival és Kellyvel nem kizárólag játékosokat vesztettünk, hanem nagyon sok tapasztalatot is, valamint a játékrendszerünkön is biztosan változtatni kell. Azt, hogy milyen változásokat fog ez jelenteni a jövőben, nem tudom előre megjósolni, ugyanakkor az elmúlt hetekben látható módon az dolgoztunk, hogy kialakítsuk azt a játékmódot, ami leginkább megfelel nekünk. Új embereket kellett beépíteni a csapatba, akik mind hozták a saját egyéniségüket, játékukat. Végeredményben az egyértelmű, hogy gyors, „futós” csapat leszünk, és nagy hangsúlyt fogunk fektetni a védekezésre. Reméljük, a személycseréken probléma nélkül tudjuk majd magunkat túltenni.
Neked személy szerint könnyebb a helyzeted tavalyhoz képest, ugye? Hiszen már a második éved kezded itt, tulajdonképpen otthonosan érezheted magad.
Így van. Ismerem a várost, a pályát, a lányokat, sőt, Kelsey-nek is tudok segíteni, mert arra is világosan emlékszem, hogy jómagam milyen nehézségekkel küzdöttem, amikor egy éve belecsöppentem ebbe a miénktől azért lényegesen eltérő világba. Szegénykémnek ráadásul még ez az első éve is Európában, úgyhogy különösen elkél neki a pátyolgatás. De Kelsey aranyos, talpraesett lány, biztosra veszem, hogy könnyedén megbirkózik a helyzettel.
Az idei évadból lejátszott néhány mérkőzés alapján mondhatjuk azt, hogy a „mi” Allie-nk érkezett vissza, és nem az, amelyik a WNBA-ban játszott?
Remélem… Azért tényleg nagy könnyebbség, hogy már ismerem a csapattársakat, az edzőt, a játékrendszerünket, és nem a tanulás, a körülmények megismerése köti le a legtöbb energiám. Magabiztosságot kölcsönöz, hogy tudom, mi, merre, meddig, és ez – azt hiszem – a teljesítményemen is meglátszik.
Hogy érzed, megnőtt irántad a bizalom a szakvezetés részéről az előző szezon végén történtek ismeretében?
Igen, egyértelműen. Ez viszont nem jelenti azt, hogy hátradőlhetek. Nagy a konkurencia a csapaton belül, ezért minden nap ugyanúgy meg kell küzdenem a helyemért, mint bárki másnak. Privilégiumokat a tavalyi tettekért nem élvezek sem én, sem más. És ez így van jól.
Akkor fogalmazzunk másképp. Nem érzed azt, hogy tavalyhoz képest megnőttek veled szemben az elvárások?
Azt hiszem, ebben is lehet valami. De szerencsére egyrészt sokan teljesítettünk jól az előző szezon végén, így ez a megállapítás tulajdonképpen mindenkire igaz, aki nem újonc, másrészt pedig ettől még nem úgy küldenek a pályára, hogy: „Na, menj, és dobj húsz pontot.”
Az Euroliga előző idényében 16,8 percet, 7,9 pontot, 2,8 lepattanót és 0,7 asszisztot átlagoltál. Elégedett lennél idén is ezekkel a mutatókkal?
Nem igazán, azt hiszem nem. Nyilván, ahogy mindenki, én is szeretnék minél többet játszani, és pályára lépéskor minél jobban teljesíteni. Jó lenne, ha nemcsak játékban, hanem eredményességben is előre tudnék lépni. Azt hiszem, készen állok a megmérettetésre.
Tavaly tulajdonképpen zsákbamacskát vásároltunk veled, mert szinte senki nem tudta, mi is lesz az igazi erősséged, melyik poszton leszel igazán bevethető. Aztán a szezon közben meg is fordultál minden külső pozícióban. Te hol érzed magad a legjobban?
Nehéz lenne erre a kérdésre egyértelmű választ adnom. Talán a dobóhátvéd posztja az, ami a leginkább fekszik nekem, azt is játszottam a legtöbbször, de semmi bajom azzal, ha más feladatot kapok. Mondjuk úgy, hogy akkor érzem magam a legjobban, ha a pályán lehetek, és hogy az edzők milyen konkrét taktikai elképzelés mentén raknak be, az másodlagos. Nagy előnye a csapatunknak, hogy Dalma, Zsófi vagy Kriszta is képes több poszton helyt állni, így viszonylag könnyedén tudunk váltani akár játék közben is.
A magyar bajnokságban sűrűsödött az élmezőny, és a Győrrel kiegészülve négy komoly csapat nagy csatája várható. Te mire számítasz?
A Sopron, a Szeged és, ahogy mondtad, a Győr is kemény ellenfélnek ígérkezik, de én nem igazán szoktam az ellenféllel foglalkozni. Az a fontos, hogy mi tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, és akkor nem lehet baj. Hiszek abban, hogy elég jók leszünk ahhoz, hogy a legjobbak egyike legyünk a honi mezőnyben, ha nem a legjobbak.
És az Euroligában?
Egy olyan csoportba kerültünk, ahol mindenki reménykedhet a jó helyezésben, mert nincs kimondott esélyes, aki kiemelkedne a többiek közül. Nekünk is meg kell ragadnunk ezt az esélyt, és azért fogunk harcolni, hogy minél előrébb végezzünk.
Egyik csoportellenfelünk, a Kassa ellen játszottál nemrégiben. Hogy tetszettek?
Azon a találkozón mi nagyon jó napot, ők nagyon rosszat fogtak ki, úgyhogy messzemenő következtetéseket nem szabad levonni a mi mérkőzésünkből. Láttuk őket másnap játszani a Fenerbachce ellen, akkor sokkal jobb teljesítményt nyújtottak. Mire az Euroligában szembekerülünk, addigra teljesen más csapat lesznek, ebben biztos vagyok.
