Az Euroliga-szezon indulása előtt interjút készítettem a Steal magazin számára Zeljko Djokiccsal, a Pécs 2010 vezetőedzőjével a csapatra és rá váró feladatokról, kilátásokról, profizmusról, edzői filozófiáról.
Híd két korszak között: a tavalyi és az idei csapat
Milyennek látod így visszatekintve a tavalyi csapatot, melynek másodedzője voltál?
Tavaly Fűzy Ákossal összeültünk a menedzsmenttel, és építettünk egy olyan csapatot, amelynek reális célja volt, hogy megnyerje a kupát és a bajnokságot. Rózsa Gáborék megkérdezték tőlünk, milyen játékosokat képzeljük el a további közös munkát, és egy rossz szót nem szólhattunk, mert gyakorlatilag minden kívánságunk teljesült. Az évad jó részében úgy állhattunk fel, hogy le volt fedve minden poszt: Dalma irányítóban (aki kettővel is felér), kettesen Zsófi és Allie, hármason Kelly és Nóra, négyesen Nusi és Niki, ötösön Nicole és Sara.
Mégsem a legnagyobb sztárok nyerték meg a bajnokságot…
Azért arról ne feledkezzünk el, hogy elévülhetetlen érdemeik voltak abban, hogy eljutottunk a bajnoki döntőig. Viszont tény és való, hogy az olyanok, mint Turóczi Niki nagyon sokat tettek ahhoz, hogy három év után visszaszerezzük a bajnoki trófeát. Niki egyébként érdekes helyzetben van, tulajdonképpen soha nem játszott nagy klubban, de nagy küzdő, és az élettől tavaly kamatostul megkapta a kemény munka, a rengeteg edzés jutalmát: kupát nyert, bajnokságot és bekerült a válogatottba. Történhet ennél szebb egy játékos életében?
Tavaly óta viszont történt egy-két változás a keretben. Gondolom, ez kihat majd a csapatra is, nem?
Idén teljesen más a helyzet. Amennyire én látom, elsősorban a klub anyagi helyzete játszotta a vezető szerepet abban, hogy úgymond behúzzuk a kéziféket. Ez valahol szerencse is, hiszen több fiatal tehetségünk így lehetőséget kap a bizonyításra, amire az elmúlt évek gyakorlatát elnézve vajmi kevés esélyük lett volna. Ráadásul én lettem a vezetőedző, aki ezekkel a játékosokkal már öt-hat éve dolgozik, így elmondhatom, hogy a kezem alatt formálódtak élvonalbeli sportolóvá. Most belekezdünk egy hároméves ciklusba, melynek során azon leszünk, hogy vérbeli profikat neveljünk belőlük.
Nem érzed úgy, hogy ez visszalépés a korábbiakhoz képest?
Be kell látnunk, hogy az elmúlt másfél évtizedes sikerkorszakkal szemben nevelőcsapat lettünk. A pécsi Final Four után egyszer már fennállt a lehetősége, hogy alapos fiatalításnak vessék alá a keretet, és az akkor meglévő helyi értékekre támaszkodva lássanak hozzá egy új csapat felépítéséhez. A vezetőség akkor nem ezt az utat választotta, hajtotta őket az eredménykényszer, továbbra is a rutinos – ám drága – klasszisoktól várták a megváltást, s ez vezetett az eladósodáshoz. Nem véletlen, hogy abból a korosztályból egyedül Fegyverneky Zsófia tudott megragadni a csapatban, illetve félig-meddig ide sorolhatjuk a tavaly visszatérő Nagy-Bujdosó Nórát. Most van több fiatal, saját nevelésű játékosunk, és hozzájuk csatlakozott három szinte velük azonos korú légiós. Ebből az anyagból kell kihozni a maximumot. Az, hogy papíron gyengültünk, egyáltalán nem jelenti azt, hogy feladtuk volna az ambícióinkat. Lehet, hogy képességekben elmaradunk a korábbi keretekhez képest, de potenciálban felvesszük velük a versenyt.
Fiatalítás és csapatépítés
Vagyis kiadhatjuk az új jelszót: éljen a jövő nemzedéke?
A mi legfőbb feladatunk most az, hogy felépítsünk egy csapatot, amelyik három éven belül ütőképes lesz. Ha megvalósul az anyagi konszolidáció, és rendben lesznek a külső körülmények, akkor meg fogjuk tudni tartani értékeinket, és ragyogó fényűvé tudjuk őket csiszolni.
Ezt konkrétan hogyan képzelitek el?
A legtöbb helyen egy játékos 10-15 évnyi gyakorlás után jut el oda, hogy 25 évesen rendszeresen pályára léphet az Euroligában csapata színeiben. Nálunk az olyanok számára, mint Sara Krnjic, Raksányi Kriszta, Sarok Niki, Horváth Lilla ugyanez a lehetőség 19-20 évesen adatik meg. Nagyon remélem, hogy mindannyian megértik, hogy 200 %-ot kell teljesíteniük, ha valóban azokká szeretnének válni, amiről álmodoznak. Az biztos, hogy nincsenek könnyű helyzetben, hiszen tinédzserek, még nem kész emberek, szeretnének „élni” egy kicsit, szórakozni, bulizni, társaságba járni. De fel kell fogniuk, hogy az Euroliga és egy átlagos tini gondolkodásmódja nem fér össze. Ha meg akarják valósítani álmaikat, az lemondással jár. Ha ezt megértik, a csillagos ég a határ számukra.
Nem túlzás ez egy kicsit?
Miért lenne az? Három az Euroligában eltöltött év rengeteg tapasztalattal vértezi fel az embert. A lehetőséget meg fogják kapni, mert kis túlzással nem lesz kit berakni helyettük. Ennyi idő alatt – ha komolyan veszik hivatásukat – olyan szintre fejlődhetnek, hogy huszonkét-három évesen képesekké válnak bármilyen feladat ellátására.
Igen, de ehhez az kell, hogy addig is a bajnokságban az első két helye valamelyikén végezzünk. És mi történik, ha nem?
Akkor indulunk az Európa Kupában. Ott is nagyon sok jó csapat van, és igazság szerint jelenleg az ottani szint inkább megegyezik a fiataljaink felkészültségével. Korántsem biztos, hogy nem az lenne a jobb, ha ezek a játékosok nyernének jó pár mérkőzést az Európa Kupában, mint az, hogy az Euroligában játszanának ugyan, de az összes meccsen vesztesen kéne elhagyniuk a pályát. Ahhoz, hogy nyerő típusú kosárlabdázókat neveljünk, nagyon kell, hogy közben rendszeresen érezzék a nehezen kiizzadt győzelmek ízét. Ez erősíti a legjobban az önmagukba vetett hitüket. De hiszek benne, hogy ez csak elméleti kérdés, mert ilyen összeállításban is tartom olyan erősnek magunkat, hogy bejussunk a bajnoki döntőbe.
Már most is olyan erősek vagyunk, vagy csak leszünk azok?
Még nagyon az elején vagyunk a megkezdett munkának. Folyamatosan rakosgatjuk egymásra az építőelemeket, s megpróbáljuk felépíteni a játékunkat és önmagunkat. Ez amúgy biztosan sok érdekes tapasztalattal szolgál majd a kosárlabdát nagyon értő pécsi szurkolók számára is, akik mérkőzésről mérkőzésre nyomon követhetik a fejlődésünket. Egy ilyen megfiatalított csapat életében elkerülhetetlenek a hullámvölgyek, de biztos vagyok benne, hogy összességében folyamatosan javulni fog a játékunk, és azon leszünk, hogy a rosszabb periódusokat minél jobban lerövidsüks.
Látom, a fiatalítás kulcsfogalommá vált nálad…
A fiatalítás számomra elsősorban azt jelenti, hogy Iványi Dalma után a következő vezető személyiség a 26 éves Fegyverneky, őt a sorban a 23 éves Griffin követi. Érdemes megnézni, hogy a Raksányi-Sarok-Krnjic hármas mennyi időt játszott tavaly az Euroligában, és átlagosan mennyit tettek hozzá a statisztikai lőlaphoz. (Raksányi: 11,6 perc; 2,8 pont; 0,8 lepattanó, 0,4 assziszt. Sarok: 3,4 perc; 0,4 pont; 0,4 lepattanó; 0,2 assziszt. Krnjic: 14,1 perc; 4,5 pont; 2,3 lepattanó; 0,4 assziszt. – a szerk.) Ezek a játékosok a most induló szezonban átlagosan 20-25 percet fognak játszani, és ha nem dobnak legalább 10 pont körül, el fogjuk veszíteni a mérkőzéseket. Tehát a fiatalítás alatt nem elsősorban Czirjákra, Lábadyra vagy Szamosira kell gondolni, akik elsősorban a hazai mérkőzéseken kapnak majd lehetőséget, hogy szokják a legmagasabb magyar osztály légkörét, hogy aztán – ha eleget dolgoznak – később beépíthetők legyenek nemzetközi mérkőzéseken: Itt azoknak a játékosoknak a szerepeltetéséről van szó, akik gyakorlatilag még maguk is tinédzser korúak, viszont már rendelkeznek annyi hazai és Euroliga-tapasztalattal, hogy úgymond mély vízbe dobhatók legyenek.
Profik és sportolók
Nem gondolod, hogy ehhez nem feltétlenül elég jó „úszó”?
Tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi csapatunkban vannak profik és vannak sportolók, és sajnos az előbbiből van sokkal kevesebb. A mi célunk az előttünk álló három évben nem is lehet más, hogy minél több játékosunk váljon olyanná, akit bármilyen helyzetben pályára lehet küldeni. Nem tudok eléggé hálát adni a sorsnak, hogy a csapatban tudhatom Iványi Dalmát, aki tényleg vérprofi, és Fegyverneky Zsófiát, aki profi körülmények közt érett játékossá, és Brünnben belekóstolt a légiós életbe is egy nagyon komoly csapatban. Ez utóbbi például korábban olyan játékosok mellett edzett napról napra, mint Dalma, Vickie Johnson, Amra Dapo, Albena Branzova, Károlyi Andrea, Béres Tímea. Neki két választása volt: vagy ő is olyanná válik, mint a többiek, vagy nem követi a jó példát, de akkor könnyen a csapaton kívül találhatja magát. Most Zsófi abba a helyzetbe került, hogy neki kell példát mutatnia a többieknek. De itt említhetném Nagy-Bujdosó Nórát is, aki viszonylag korán kikerült Bourges-ba, ahol szintén sok tapasztalattal gazdagodott, hogy mik a követelmények egy Euroligás klubnál.
Látva Fegyverneky és Nagy-Bujdosó tavalyi, időnként egyenetlen teljesítményét, mennyire tartod reálisnak azt az elvárást velük szemben, hogy mindig hozzák azt a minimális szintet, ami egy profitól elvárható?
Úgy gondolom, az előző évad vége felé már azt a formát kezdték mutatni, ami tőlük joggal volt elvárható. Sokszor nem látványos, amit csinálnak, nem jelentkezik feltétlenül pontokban vagy egyéb statisztikai mutatókban, viszont a mezőnyben végzett munkájukkal nagyban hozzájárultak a tavalyi sikerekhez. Zsófi például kulcsszituációkban bemutatott nagyszerű védőmunkájával a végző győzelem egyik fő letéteményesévé lépett elő a szememben. Nóri pedig nagyon nehéz helyzetben volt tavaly, hiszen neki folyton variálnia kellett az edzéseken, mert a magyar bajnokságban négyes, az Euroligában pedig hármas poszton szerepelt. Márpedig a tréningeken sokszor gyakoroltunk úgy, hogy külső emberek az egyik térfélen, a belsők pedig a másikon. Neki két – teljesen elkülönülő – rendszerhez kellett alkalmazkodnia, mindezt két edzésenként váltogatva. Mondok egy egyszerű példát: belső posztokon minden mozgást kettő vagy három lépésben kell megoldani, külső posztokon pedig hat lépéses technikákat alkalmaznak. Nem csoda, ha beletelt egy időbe, mire beleszokott. Idén remélhetőleg ez már nem okoz gondot majd számára. Ha az önbizalma rendben lesz, nagy segítségünkre lehet, mert a keze aranyból van.
Mit jelent profinak lenni szerinted?
A profi rendkívül tudatos életet él, amit a kosárlabdázásnak vet alá. Alaposan meggondolja mit és mikor eszik, iszik, mikor fekszik le és kel fel, melyik zoknit vagy cipőt válassza, milyen kötést rakasson fel a gyúróval. És profi az, aki tudja, hogy kell mérkőzést nyerni.
Hogyan lehet rávenni a játékosokat, hogy ilyen életmódot folytassanak? Hogyan lehet megértetni velük ennek fontosságát?
Ebben a közegben nem kizárólag annyi a dolgom, hogy megtartsam az edzéseket, hanem Imreh Ajtony kollégámmal együtt rengeteg energiát kell fordítanunk arra, ezekbe a fiatal lányokba beleneveljünk egy olyan szellemiséget, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a későbbiekben igazán magas szinten űzhessék a kosárlabdát. Ennek markáns részét képezi a helyes életmódra való odafigyelés sulykolása, de például az olyan apróságok is, mint hogy a hosszú utazásaink során felhívjuk a megfelelő viselkedésre a figyelmet.
Az edző
Milyen érzés a Pécs 2010 edzőjének lenni?
Amikor elvállaltam a vezetőedzői posztot, sokan mondták, hogy nem tudják eldönteni, hogy bátor vagyok-e vagy egyszerűen bolond. Most – igaz, még nem kezdődött el az Euroliga – úgy érzem, a kérdés továbbra sem dőlt el egyik irányban sem, én legalábbis boldognak érzem magam. Boldog vagyok, hogy vállaltam ezt a feladatot, mert ezáltal lehetőséget kaptam, hogy folytassam azt a munkát, amit a keret szinte felével elkezdtem egy fél évtizeddel ezelőtt. Sokan talán nem is tudják, hogy hat éve én voltam az edzője annak a csapatnak, amelyikben Nagy-Bujdosó Nóra és Semsei Barbara megszerezte első bajnoki címét az NB1-B-ben a PVSK-Autóparkkal. Sőt, Nóra is az én irányításom alatt került először hármas posztra.
Milyen az edzői filozófiád? Mit szeretnél viszontlátni a pályán?
Olyan kosárlabda miliőben nőttem fel Szerbiában, ahol a klasszikusnak számító szólásra esküdött mindenki: „Jó támadójátékkal meccseket lehet nyerni, jó védekezéssel bajnokságot.” Ezért én is maximálisan odafigyelek a védekezésre. Edzésen rengeteget beszélünk róla, és még többet gyakoroljuk. Szerencsére több olyan játékosunk is akad, aki úgy lett háromszoros junior bajnok, hogy szinte a kezdetektől tisztában volt a defenzív játék fontosságával. Egy másik fontos elem, amiben egyébként némileg eltérő a nézeteket vallok az elődeimhez képest, hogy a centerjáték erőltetésével szemben igyekszünk majd komolyabb hangsúlyt fektetni az elsősorban a külső posztokat érintő taktikai variációkra. Ezenkívül vehemens, érzelmekkel teli ember vagyok, aki kiteszi a szívét a játékosainak, de a lelküket kéri cserébe.
Mennyiben változtathatnak ezen a filozófián a legújabb szabályváltoztatások?
Alapjaiban nem, de mindenképpen befolyásolni fogják a játékunkat. Azzal, hogy kijjebb tolták a hárompontos vonalat, jócskán csökkentették a sikeres távoli kísérletek esélyét. Ez viszont felveti azt a kérdést, hogy hogyan lehet hármasok nélkül 70-80 pontot dobni egy mérkőzésen. Én úgy látom, hogy sok futásos, gyors játékkal. Növelni kell a támadások számát, ami egyúttal azt is jelenti, hogy le kell rövidíteni őket. De a védekezésről sosem szabad elfeledkezni, ezért azon vagyunk, hogy alaposan megszervezzük a visszazárásokat.
Mennyire magányos szerep vezetőedzőnek lenni?
Vannak olyanok, akik szeretnek mindent magukra vállalni és magukban tartani, én viszont csapatembernek tartom magam, és komoly stábbal is dolgozom együtt, akik mindannyian nélkülözhetetlenek a mindennapi munka során. Először is Imreh Ajtonyt kell megemlítenem, akivel még mindig az összeszokás fázisában vagyunk, és nagyon sok időt töltünk el azzal, hogy alaposabban megismerjük egymást. Tavaly Ákossal szavak nélkül is megértettük egymást, Ajtonnyal idén videóra vesszük az edzéseket, azután közösen kielemezzük őket, hogy ezzel is hatékonyabbá tegyük az együttműködésünket. Aztán ott van Perlaki Móni, aki a rehabilitációban óriási segítségünkre van, vagy Dule Milicic barátom, aki rendszeresen felkeres bennünket, hogy erőnléti edzéseket tartson. Nem is tudom, mire mennénk Lukács Béla fizikoterapeutánk különböző praktikái nélkül, de Bárdi Csaba masszőri tudományáról is ódákat tudnának zengeni a lányok. És akkor el ne feledkezzünk a technikai személyzetről, Koronics Bandiról, Sógor Katiról és a többiekről. Ha azt állítottam korábban, hogy nevelőegyesületté váltunk, akkor azt kell mondanom, hogy fentebb említettekkel együtt mi mindannyian egy nagy családot alkotunk. És ez így van jól.
