Véget értek az alapszakasz küzdelmei a női Euroligában, így talán érdemes számot vetni arról, hogy a Pécs 2010 csapata miként teljesített sportága legerősebb nemzetközi megmérettetésében. Mindez még annak ellenére sem felesleges cselekedet, hogy tudnivaló, Baranya büszkeségére még legalább további két mérkőzés vár, hiszen a play-off teljesen más műfaj, továbbá az alábbi mutatók és megállapítások egyfajta összehasonlítási alapként szolgálhatnak majd az Avenida (és esetleges továbbjutás esetén más csapatok) elleni összecsapások után.
Kezdjük ott, hogy a Pécs 2010-nek egyformán 5 győzelmével és vereségével sikerült felülmúlnia a tavalyi eredményét (4/6), s beállította a Rátgéber utáni korszak legsikeresebb alapszakaszbeli teljesítményét. A 2008/09-es szezonban egyetlen hazai vereségüket az azóta mumussá váló Krakkótól szenvedték el, viszont győzni tudtak Orenburgban, a Nadezhda ellen. A jelenleg futó idényben kétszer távoztak a vendégek boldogan a Lauber Dezső Sportcsarnokból (Mondeville, Krakkó), viszont a pécsiek ugyancsak kétszer arattak diadalt saját otthonuktól távol: egyszer éppen Mondeville-ben (visszavágva a franciáknak – mint később kiderült, kulcsmérkőzésen), illetve a jó nevekből összeálló, de csapatként nemigen funkcionáló, épp ezért hullámzó teljesítményt nyújtó Riga ellenében.
Ezzel a mutatóval a 14 helyet sikerült megkaparintani a 24 csapatos mezőnyben, eggyel megelőzve a legnagyobb honi vetélytársat, a Sopront (4/6), ezáltal értelemszerűen bekerültek a – 16 résztvevős – rájátszásba, ahol pozíciójukból kifolyólag a harmadik kiemelt, spanyol Halcon Avenidával mérkőzhetnek majd meg a legjobb nyolc közé jutásért – pályahátrányból. Ha nem örömködne mindenki felhőtlenül a felett, hogy egyáltalán sikerült a (túlzás nélkül) óriási bravúr, a play-off elérése, még akár azon is lehetne morfondírozni, hogy jobb gólaránnyal akár a 10. helyet is megcsíphették volna. Igaz, az ez esetbeli ellenfél, a Bourges sem lett volna sokkal könnyebb falat, ne is legyünk telhetetlenek.
A – hozzám hasonló – „számmániákusok” legnagyobb örömére az Euroliga versenysorozatának hivatalos honlapja meglehetősen átfogó statisztikai adatokat tárol és oszt meg az érdeklődőkkel, így a csapatok teljesítményéről (és annak változásáról) a látottakon és tapasztaltakon túl numerikusan is képet kaphatunk.
Ahhoz képest, hogy a Pécs 2010 a 14. helyen végzett, viszonylag kevés olyan – a fibaeurope.com által közzétett – paraméter akad, melyben pozíciójának megfelelően vagy még annál is jobban teljesített: a 32 mérési kategória közül mindösszesen 12-ben. „Átlagosat” – vagyis a 10-18. hely közötti tartományban – 14 féle szempont alapján hozott, de ezek közül csupán 3 olyan, amelyik jobb a középértékként meghatározott 14. helynél.
Terjedelmi okok miatt (és mások egészségének megóvása érdekében) nem kívánok kitérni mindegyik kategóriára, viszont néhány fontosabb, esetleg érdekesebb paramétert közelebbről is megvizsgálok. Az átláthatóság kedvéért két kategóriába csoportosítottam az egyes mutatókat: első körben azokat nézzük meg, melyek az offenzív játék minőségéről árulkodnak, a másodikban azokról, melyek inkább a defenzivitással állnak kapcsolatban.
Támadás
A 17 kategóriában feltűnően sok azoknak a száma, melyekben a Pécs 2010 nem fért fel a fibaeurope.com 20-as listájára (vagyis a rangsor legvégén kullogott). Ilyen a dobott pontok száma (PPG), az össz-dobószázalék (FG %), a kétpontos dobószázalék (2P FG %), a sikeres mezőnydobások (FG M), a sikeres kétpontos mezőnydobások ( 2P FG M), a hárompontos dobáskísérletek (3P FG A) és a gólpasszok (Assists). A legutóbbi azért is nagyon érdekes (és fájó), mert az egyéni versengés tekintetében Iványi Dalma lett az alapszakasz átlagban legtöbb asszisztot kiosztó játékosa. 5,4 mérkőzésenkénti gólt érő átadása kis híján eléri a többiek összteljesítményét (6,6). Ennek alapvetően három magyarázata lehetséges. Egyfelől pályán töltött 31 perce alatt az egykori válogatott karmester abszolút kontrollálja a játékot, és a végső döntéseket is ő hozza meg, tulajdonképpen elszívva a levegőt a másik két – irányítóként bevethető – játékos, Fegyverneky és Raksányi elől. Másfelől a csapat előszeretettel alkalmaz felső kettő-kettőzésekből induló figurákat melyek után vagy a játékmester marad szabadon, vagy az elváltások miatt valaki más, és Iványi ezeket a szituációkat rendre jól olvassa. Harmadrészt – ha közvetve is – rámutat a Pécs azon hiányosságára, mely biztosan sok fejtörést okoz a Djokic-Imreh edzőpárosnak: a centerjátékra. A négyes-ötös poszton bevetett öt játékos (Turóczi, Griffin, Krnjic, Nagy-Bujdosó, Vidacic) ugyanis összesen 1,3 gólpasszra volt képes az alapszakaszban, ami azt jelenti, hogy a magasemberek összjátékán, valamint a palánk alól kiadott (és rögtön rádobott) passzokon még jócskán akad csiszolnivaló.
A pozitívumok közt kiemelendő, hogy az Euroliga 10. legpontosabban büntetőző csapata a Pécs (77,7 %-kal), és ezt a 8. legnagyobb számú kísérletből (16,6/ mérkőzés) éri el, vagyis nem csupán jól dobnak, sokszor is állhatnak oda a vonalra. Érdekes dolog ez, hiszen az utóbbi időkben nem igazán a biztos kéz volt jellemző a játékosokra: tavaly 71,9, azelőtt 70,6 %-ot sikerült összehozni. Szakértők szájából gyakran elhangzik a megállapítás, hogy a kosárlabdának ez a része sokkal inkább fejjáték, mintsem az ügyesség függvénye, s ezek alapján megállapítható, hogy a csapat ebben az idényben mentálisan jobb állapotban van, mint bármikor az elmúlt néhány évben.
Az offenzivitással kapcsolatos statisztikai mutatók közül a Pécs a legjobb eredményt – bármily meglepő – a támadólepattanók tekintetében érte el: az ötödik lett a képzeletbeli rangsorban (12,5 lpt/mérk.). Ez azért meghökkentő első látásra, mert a csapatnak effektíve nincs is „igazi” centere, pontosabban sérülés miatt nem lehetett csatasorba állítani (Regina Palusná). A kérdést közelebbről szemügyre véve árnyalódik a kép, mivel Krnjic (2,8) és Griffin (1,5) is kifejezetten jó anticipációs érzékkel rendelkezik, valamint tudvalévő, hogy a Pécs 2010 taktikájának szerves része, hogy mindig két-három játékos robban rá a lecsorgó labdákra – új támadás építésének reményében, ill. az ellenfél gyorsindításos játékát megakadályozandó.
Védekezés
A klasszikus mondás szerint jó támadójátékkal mérkőzéseket, jó védekezéssel bajnokságot lehet nyerni. Elég egy gyors pillantást vetni a statisztikák ez utóbbi fertályára, s rögtön kiderül belőle az edzői filozófia zsigeri lényege. Az lehet, hogy a Pécs 2010 sehol sincs, amikor dobott pontokról van szó, viszont kosarat sem könnyű neki dobni. A 15 defenzív kategória közül a harmadában végzett az első tízben, és csak háromban nem került be az első húszba.
Az igaz, hogy amilyen jól sikerült megszervezni a támadólepattanók gyűjtögetését, annyira hátul vannak a saját palánkjukról lecsorgó labdák megszerzése viszonylatában (már nem rangsorolt helyen), és hiába Fegyverneky és Griffin óriási sapkái, (klasszikus centerek híján) a blokkolt dobások számával sem lehet dicsekedni. Az pedig már hagyományszámba megy, hogy a mindenkori Pécs „megnyeri” a legtöbb faultot elkövető csapatok nemes versengését (átlagosan 20,4 szabálytalansággal simán verik a mezőnyt – más szemszögből nézve tökutolsók).
Ugyanakkor – és részint az előzőek következményeképpen is – nagy fába vágja a fejszéjét az, aki dobásig szeretne eljutni ellenük. A Pécs 2010 arányait tekintve a 9. legkevesebb mezőnygólt engedélyezi ellenfeleinek (25,5/mérk), a kísérletek számában pedig még kiábrándítóbb a helyzet (legalábbis a másik fél szempontjából): hatodikak az engedélyezett kétpontos (43,7/mérk.), harmadikak a hárompontos (12/mérk.) rádobások tekintetében. Összesítésben (vagyis minden mezőnypróbálkozást figyelembe vége) pedig másodikak (55,7/mérk.) – egyedül a Kassa tud ennél jobb mutatót felmutatni.
Az elemzés első részének záróakkordjaként egy bekezdést mindenképpen megér az alapszakasz első és második felének összehasonlítása csapatszinten (is). Aki követte a Pécs mérkőzéseit, annak feltűnhetett, hogy a csapat két „ellentétes félidőt” produkált, hiszen az első öt mérkőzése után 1/5-tel állt, majd a visszavágókon sikerült 4/5-ös sorozatot repesztenie. Tény és való, a csoportmérkőzések második felében háromszor játszottak otthon, de egyetlen vereségüket épp az egyiken szenvedték el (a Krakkó ellen).
Általánosságban elmondható, hogy a csapat statisztikai mutatói az első decemberi (a Riga elleni idegenbeli) mérkőzésétől számított periódusban vagy pozitív értelemben romlottak (például: átlagban 7 ponttal kaptak kevesebbet meccsenként), vagy kifejezetten javultak. Ha a mezőnydobásokat vesszük górcső alá: a második öt mérkőzésen 2,6-al kevesebb rádobásból sikerült 2,2-vel több pontot dobni (vagyis a két mutató egymással ellentétes irányban, de az eredményességet egyszerre erősítve mozdult el) az első öthöz képest. A drasztikus változás nem is a kétpontosok dobószázalékának javulásában jelentkezett (4,2 %), hanem a triplák viszonylatában, ahol a kiábrándító 25%-ot sikerült 12,3 %-kal (!) megfejelni, s így eljutni a teljesen vállalható 37,3%-os szintre. Hasonló javulás figyelhető meg a büntetőzésnél: az eleve nem rossz 72,6 %-os mutatóhoz képest több mint 10 százalékkal feljebb tudták tornászni ezt a statisztikai adatok, s az ebben az időszakban produkált 82,9 %-os rátával nagyban hozzájárultak nemcsak a plusz 8 dobott ponthoz meccsenként, de több győzelemhez is. És még egyszer: a biztos büntetőzés ezen a szinten azt jelenti, Zeljko Djokicéknak fejben is sikerült összerakniuk a csapatot az élet-halál mérkőzésekre.
Az elemzés hamarosan folytatódik az egyéni mutatók vizsgálatával.
