Ma olyat tettem, amit talán még életemben soha: úgy mentem el egy Pécs meccsre, hogy nem a csapat játékára voltam elsősorban kíváncsi. Arról természetesen szó sincs, hogy meguntam volna a minőségi kosárlabdát, csak hát a női bajnokság rájátszásának első körében – lássuk be őszintén – még nem sok izgulnivaló van, így inkább az érdekelt, vajon hogy sikerül majd az „új” kulcsjátékos debütálása. Félreértés ne essék, nem a pénteken magyar állampolgárságot szerző Krnjicre vetettem vigyázó szemeim, Sárikát (most már talán hivatalosan is lehet a szurkolóktól kapott egyik becenevén emlegetni) jól ismerem, és nem gondoltam, hogy egy új útlevél döntően befolyásolná a játékát. Nem, az érdekelt, hogy a hosszú egészségügyi kálváriája után most már – elvileg – teljes értékű harcosként pályára küldhető Regina Palusná hogy muzsikál majd. Nos, a látottak alapján leszögezhető: a vártnál sokkal jobban.
Eddig meglehetősen érdekesen, mondhatni „felemásan” alakul a szlovák lány pályafutása. Nagyon fiatalon, mindössze 17 évesen robbant be a sportág nemzetközi köztudatába, miután az U-18-as szlovák válogatottban nyújtott teljesítményéért 2007-ben Európa 3. legjobb fiatal játékosának választották, s teljesítménye nyomán meghívást kapott a felnőtt válogatottba is. Az óriási tehetségnek kikiáltott centerre rögtön lecsapott a Ros Caseres Valencia, s többéves szerződést valamint az Euroligában való szereplés lehetőségét kínálva magához csábította. A spanyolországi túra azonban hamarosan tortúrába csapott át, ugyanis térdszalag sérülése, az azt követő műtét és a rehabilitáció miatt az egész 2008-2009-es szezont ki kellett hagynia. Felépülését követően azon igyekezett, hogy helyet harcoljon ki magának sztárokkal teletűzdelt klubjában, ám a nagy akarásnak nyögés lett a vége: 2010 januárjában egy edzésen elszakadt az Achilles-ina, és ezzel az aktuális évad ismét idejekorán ért véget számára.
Pechsorozatát / Sérülékenységét látva a Valencia könnyű szívvel lemondott róla, és kapóra jött neki (és a játékosnak is) a szintén Euroliga-résztvevő, nagy (és hosszú távú) terveket szövögető, de meglehetősen vékony pénztárcájú Pécs 2010 megkeresése. Amikor kiszivárgott leigazolásának terve, fogta a fejét szurkoló, edző egyaránt, hogy mihez kezd majd a klub egy tolókocsiszabatos időzített bombával, de hát szegény ember vízzel főz, ugye, így annak is örülni kellett, hogy – Ohlde és Vajda távozása után – egyáltalán lesz centere a csapatnak.
Igen ám, csakhogy Palusná Pécsre érkezése után kiderült (hogy miért csak akkor, az egy másik – nagyon hosszú és szomorú – történet), hogy a lába az élsportra teljesen alkalmatlan, mivel a rehabilitációt nem az előírtaknak megfelelően végezte (hogy miért nem, azt csak ő tudná megmondani), és legalább négy-hat hónapos gyógytorna és speciális edzés vár rá ahhoz, hogy egyáltalán bevethető legyen. És akkor még nem beszéltünk a megfelelő sportformáról. A kőmerev, sérült ínt sikerült 20-ról 85-90%-os állapotúra feltornászni a szakemberek segítségével, így – részben az egyéb sérülések miatt némileg kényszerből – november 17-én pályára léphetett új csapatában, mégpedig hazájában, a Good Angels Kosice ellen az Euroligában. A debütálás rosszabbul nem is alakulhatott volna, mivel 3 perc után egy ártalmatlan játékszituáció során kitámasztás közben beszakadtak a szalagok a jobb bokájában.
A károgók kara most látta csak igazán igazoltnak korábbi kántálását, és máris rázendített az „én előre megmondtam” kezdetű nótára. Való igaz, ha egy sportolónak 21 éves korára ennyi súlyos sérülése jön össze, akkor ott valami hibának kell lenni a csont- és izomszerkezetben, bár az is lehet, hogy Regina egyszerűen csak nagyon balszerencsés. Ha mindenáron valami biztatót kéne keresni kálváriájában, akkor az az lenne, hogy legalább nem ugyanarra a testrészére sérül rá rendszeresen. Mindenesetre intő jelként kell szolgáljon, hogy a két hónapnyi kényszerszünet után összesen 6 percet bírt a lába a Taranto ellen, és csak nem akart gyógyulni azt követően sem.
Mi tagadás, a szurkolók nagyon várták, hogy „legyen már belőle valami”, és végre a csapat rendelkezésére álljon, de a három légiós szabálynak köszönhetően nem sok értelme volt siettetni a visszatérését. Egészen a rájátszás kezdetéig. Egyrészt Zeljko Djokic úgy nyilatkozott vele kapcsolatban, hogy leghamarabb a play-offra válik teljes értékű játékossá, akit bármilyen szituációban, bármelyik ellenféllel szemben be lehet vetni – bár a Pécs 2010 edzője azt is hozzátette, hogy ő személy szerint csak az ősztől vár el tőle igazán fajsúlyos teljesítményt. Másrészt pedig tudvalevő volt, hogy Sara Krnjic belátható időn belül megkapja a magyar állampolgárságot, s akkortól kezdve elhárul minden jogi akadály a szerepeltetése elől.
A Pécs – miután megnyerte az alapszakaszt – a rájátszás első körében a nem túl acélos Baja NKK-t kapta ellenfélül, és ekkor mindenki azt kezdte el találgatni, vajon játszik-e Ginka az odavágón, hiszen ezt a csapatot akár Griffin akár Quigley nélkül is simán verni kéne – vélték a tippelők. A felfokozott várakozást aztán Djokic mester döntése hűtötte le, aki végül a megszokott légióshármas mellett tette le voksát, így Palusná civilben tekintette meg a találkozót. A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy ezzel nem növelte – amúgy meglévő – népszerűségét, főleg, hogy miután látta, hogy Quigley nem mozog túl frissen, három perc után padra ültette, aztán ott is felejtette. Ezen az alapon nyugodtan játszhatott volna a szlovák lány… Így aztán Bajára kellett annak menni, aki látni akarta a szlovák lány legújabb antréját (immáron „teljes jogú csapattagként”), mivelhogy a szombati második mérkőzést megelőző napon megtörtént Sara Krnjic már említett honosítása, vagyis most már tényleg nem maradt kifogás, miért ne játsszon.
Ilyen hosszú kihagyás után teljesen természetes, ha egy játékos visszafogottabban teljesít a korábbiakhoz képest. Egyfelől újra fel kell építenie önnön játékát, mert hiába a rengeteg edzés, a meccszituáció mindig élesebb, más a környezet, nem a megszokott ellenféllel néz farkasszemet az ember. Másfelől az, aki egyszer már pórul járt, sokkal kevésbé mer belemenni a „csínbe”, félti, óvja korábban sérült testrészét, ez pedig a keménység, határozottság rovására megy – ahogy mondani szokás „nem teszi oda magát annyira”. Ilyenkor úgy kell néhány „felhozó meccs”, mint egy falat kenyér, a Baja pedig ebből a szempontból ideális ellenfél volt.
Egy mérkőzésből messzemenő következtetéseket levonni nyilván botorság lenne, de néhány észrevétel azért megengedhető. Először is: Palusná nem sérült meg! Másodszor – és ez már a Kassa elleni három perce alatt is kiderült – gyökeresen megváltozik a játék képe, amint pályára lép, mivel személyében domináns center kerül a parkettre. A Pécs 2010 egész évben alacsony szerkezetben játszott, s bár a kényszer szülte felállás sikeresnek bizonyult (főleg az idei naptári évben), azért valószínűleg Djokicék sem bánják különösebben, hogy ismét van valaki, akinek – kis túlzással – elég belöbbölni a labdát valahová a gyűrű környékére, a többit onnantól már elintézi. A harmadik meglátás, hogy láthatóan nem felejtett el kosárlabdázni, az alapvető mozgásai megvannak, és a keze is jónak tűnik. Igaz, többnyire a palánk alól rakosgatta fel a labdákat, de azt jó technikával, s azért néhány középtávoli tempót is eleresztett. (Ha hinni lehet a híreknek – én magam nem láttam őt korosztályosként játszani – annak idején éppen azt tartották az egyik legnagyobb erényének, hogy a körtén kívülről majdnem olyan veszélyes volt, mint a gyűrű alól.) S végül – de egyáltalán nem utolsósorban – szépen meglátszik rajta, hogy az évet végiggyakorolta a többiekkel, mert zökkenőmentesen tudott beilleszkedni csapata szervezett játékába, és maximálisan alárendelte magát a megbeszélt taktikának.
Egyelőre még nagyon sok kérdőjel akad a leigazolásának jogosságával/ésszerű voltával kapcsolatban. Az biztos, hogy a klubvezetés óriási kockázatot vállalt, amikor idehozta, és egy esetleges újabb – komoly – sérülés könnyen a (pécsi) pályafutásába kerülhet. Ugyanakkor az is látható, hogy az elmúlt hónapok alatt a játékos közösség szerves részévé vált, és a pályán is feltalálja magát. Ez utóbbival kapcsolatban sokatmondó adat, hogy a Baja ellen csapata legértékesebb játékosa lett: 25 IBM pontot szerzett 24 játékperc alatt, s 20 dobott pont (67%-os mezőnymutatóval), 6 lepattanó (ebből 5 támadó), 4 szerzett labda, 3 kiharcolt fault valamint 1 (óriási) blokk került statisztikai lőlapjára. Ha a folytonos palánk felé hátrálás (és időnként a védő mögé bújás) helyett gyakrabban fogja keresni a kettő-kettőzés lehetőségét, és védekezésben is (még jobban) felveszi a ritmust, akkor nagyon hamar kulcsemberré válhat. Talán hamarabb, mint ahogy azt az edzője várná…
