A pályaelőny megtartása egy adott számú győzelemig tartó párharcban kulcsfontosságú. Ennél talán csak annak van nagyobb jelentősége, ha az ellenfél csarnokából hozza el valaki a két pontot. Ez a bravúr sikerült most a Pécsnek, és a látottak alapján sikerük teljesen megérdemelt volt a Sopron felett az Arénában. A vendégek a találkozó jelentős részében - az első találkozóhoz hasonlóan - összeszedettebben, pontosabban, taktikusabban kosárlabdáztak, emellett óriási szívvel harcoltak, s az elengedhetetlen (egy-két) kiemelkedő egyéni teljesítményen túl csapatként is jobb benyomást keltettek. A statisztikai lőlap is pécsi fölényt mutat: az eladott labdákon és személyi hibákon kívül minden paraméterben felülkerekedtek ellenfelükön, így nem is zárulhatott másként a bajnoki döntő második összecsapása, mint a Pécs 2010 győzelmével.
Ha a kosárlabda az ökölvíváshoz hasonlóan pontozásos sportág lenne, akkor a pontozóbírók egyhangú döntéssel hozták volna ki a pécsieket 3:1, 4:1, 3:1 arányban. Az első negyedben egyszerűen átgázoltak a trónkövetelőn, védekezésben mindenhová odaértek, a párharcokat rendre megnyerték, s támadásban pedig folyamatosan rendezetlen védekezés ellen tudtak könnyű kosarakat szerezni. Már itt megrogyasztották az MKB-t, akik innentől kezdve szinte végig csak az eredmény után futottak. A második negyedben Székely Norbert ugyan összerakta kicsit a defenzív játékukat (például zónával is próbálkoztak), s a játékrész közepére fel is zárkóztak valamelyest, azonban a pécsi kiegészítő emberek feljavuló játékával (Palusná, Krnjic, Sarok) visszaverték a próbálkozásukat a baranyaiak. A nagyszünet után megtorpant a Pécs, beleszaladtak néhány pofonba, és azon túl, hogy támadásban eléggé leálltak, elkövették azt a hibát, hogy a hazai magasembereket közel engedték a gyűrűhöz, amit Tamanéék könyörtelenül kihasználtak. Ez a menet egyértelműen az övék volt. A záró periódusban viszont nem folytatódott a hazai hegemónia, mert a vendégek nem hagyták magukat, és a fej-fej melletti küzdelem után a végjátékban ők tudtak újítani, így ezt a traktust is behúzták. Mint ahogy a mérkőzést is.
Nézzük meg, mik voltak a mérkőzés egyes periódusainak kulcsmomentumai! Az első menetben negyedben rögtön támadólag léptek fel, és agresszív játékukkal meglepték a vendéglátókat. Nagyon jól működött a védekezésük, Krivacevicset és Tamanét rendre kitolták a festékből, és az elváltásokat is pontosan, gyorsan hajtották végre. Ráadásul mind Nagy-Bujdosó, mind Griffin kifejezetten hatékonyan játszott támadásban is, és pazar összjátékaikból sok pontot gyűjtöttek csapatuk számára. Hiába erőlködött a Sopron, nem nagyon talált fogást az olajozottan működő gépezeten. Pechükre az első találkozóval ellentétben ezúttal kifejezetten korrekt bíráskodás zajlott, a játékvezetők végtelenül következetesen fújtak, és az elején nyilvánvalóvá tették: eszük ágában sincs szétfütyörészni a mérkőzést. Ez a felfogás egyértelműen a Pécsnek kedvezett, mert így kellő határozottsággal tudtak pozíciót fogni, ami nagyon nem ízlett a puhán játszó ellenfelüknek.
A második negyedre aztán felvette a kesztyűt a Sopron, de a kevés pontos játék továbbra is azt jelezte, nem az ő akaratuk érvényesül. Sikerült ugyan megakadályozniuk, hogy a pécsiek leindítsák őket, de ennek az volt az ára, hogy ők maguk is kevésbé hathatósan (kevesebb emberrel) tudták támadni a gyűrűt. A zónára való átállásuk is felemásra sikeredett, mert a Pécs borzasztó gyorsan lereagálta, és rövid időn belül háromszor is kijátszotta a területvédekezésüket ugyanazzal az egyszerű, de hatásos (ziccerrel végződő) figurával.
Ebben a szakaszban lépett elő kulcsemberré Palusná, aki nem töltött ugyan túl sok időt a pályán (összesen 11 percet, s azt is mind az első félidőben), de az első két-három rosszul sikerült megmozdulása nem szegte kedvét, és amint rájött, hogy a középtávoli tempók ezen a napon nem fognak ülni neki, keresett valami mást, amivel hasznossá teheti magát. Elég gyorsan megtalálta: magasságának és jó helyezkedésének köszönhetően egymás után szedegette le a támadópattanókat, így nemhogy az ellenfél nem tudott indulni, de még új 24-hez is juttatta csapatát. Hátramenetben is odatette magát: még mindig meglévő lassúságát keménységgel, zavaró védekezéssel, ellentmondást nem tűrő kizárásokkal igyekezett ellensúlyozni, és nem habozott csúszni-mászni, vetődni a labdákért. Egyszóval úgy viselkedett, mint egy igazi pécsi. Ami viszont talán a legfontosabb volt Djokic számára, hogy több percen át pályán lehetett hagyni, és ezalatt kezdő centere létfontosságú szusszanáshoz juthatott a padon, melyet Griffin aztán alaposan meghálált a későbbiekben: hiszen a tegnap még csak bicegő "alaszkai grizzly" a mérkőzés nyerőemberévé vált.
A harmadik negyedben aztán leállt a Pécs támadásban. Félelmetes külső sora nem termelte (tovább) a pontokat, rádobásuk se nagyon volt, eladott labdájuk annál több. És ahogy ez lenni szokott, a kimaradó ziccerek és az elszórt átadásokból azonnal indult az ellenfél, és gyakorlatilag ugyanazt tette a Sopron, ami miatt hátrányba került a mérkőzés elején. A szünetbeli taktikai finomítások közelében a két centerüknek (Horti ebben a szakaszban már nem lépett pályára) sikerült megvetnie a lábát a festékben, és Tamane - ha egyszer szembe tudott fordulni a palánkkal - rögtön meg is szórta magát, mint ahogy Krivacevic is, aki ha nem ment közelről, bedobálta a körte felső sarkából. Ebben a periódusban feltűnően sokszor jutott második esélyhez a Sopron: a lecsorgó labdákat rendre ők szerezték meg, és könnyű kosarakat szereztek belőlük. Az elhalkuló Iványi-Fegyverneky-Quigley triótól az új erőre kapó Griffin vette át a stafétabotot, ő gondoskodott arról, hogy csapata előnye - ha minimálisan is - megmaradjon.
Az utolsó tíz percben nagyon sokáig képtelenség lett volna megjósolni, ki húzza be a találkozót. Nagyon magas színvonalú játék folyt a pályán, több remek egyéni megmozdulással mindkét oldalon. Egy idő után egyértelművé kezdett válni, hogy a párharc (most is) inkább a fejekben fog eldőlni, mert amit fizikailag lehetett, megtett mindkét csapat. Nos, ezúttal a pécsi kisemberek voltak azok, akik jobban megrázták magukat, és egymás után, egymást erősítve tudták hozzátenni azt a pluszt, ami a meccs megnyeréséhez szükségeltetett. Előbb Quigley mutatta meg, hogy elképesztő kosarakat tud dobni, majd Fegyverneky villant védekezésben (és támadásban), végül pedig a csapatkapitány, Iványi bizonyította klasszisát és higgadtságát.
2-0-ról fel lehet állni, sőt, fordítani is, ezt a Sopron már bizonyította 2007-ben. A felállás azonban ezúttal annyiban más, hogy akkor Johnson és Edwards hirtelen távozása, valamint a sérülések miatt alig maradt bevethető játékosa a pécsieknek, és az első két győzelmük is a bravúr kategóriájába tartozott. Most viszont hasonló "szökésre" nem látni sok esélyt, arról nem beszélve, hogy Zeljko Djokic csapata rendkívül szervezetten, tudatosan és taktikai szempontból maximálisan felkészülten játszik, ahol mindenki tudja a szerepét, és aláveti magát a csapat érdekeinek. Székely Norberték az egyéni képességeken túl nem sok mindenben bízhatnak a Pécsett rendezendő harmadik összecsapáson - ahol valószínűleg pokoli hangulat vár rájuk -, mert az első két találkozón sem játékban, sem harcosságban nem sikerült lépést tartaniuk a címvédővel. Hacsak nem nyújtanak valami egészen különlegeset vasárnap, jövő héttől elkezdődik számukra a nyári szünet.
fotó: Rébay Viktor
