Elöljáróban
Ez a riposzt egy korábbi tweetem következménye, melyben ismeretlenül (de legalább nem a háta mögött) "beszóltam" a neves bloggernek, aki nem volt rest válaszolni, nevezetesen, ha bírálok, akkor méltóztassam alá is támasztani azt, és ne csak a levegőbe pufogtassak. Kérését maximálisan meg tudom érteni, és tiszteletben is tartom, viszont - bőbeszédű ember lévén - nekem a válaszhoz nekigyürkőzés és (főleg) hely kell, s utóbbi nem igazán tartozik a Twitter erényei közé. Fanyalgásom tárgya egyébként Sixx egy minapi posztja volt a Hogy volt? blogon. Hogy mi nem tetszett benne, az alábbiakban elolvasható.
Kedves Sixx!
Mindenekelőtt elnézést kérek, hogy így "Rád támadtam", s megbocsáthatatlan módon csakis a tüskét hajítottam Feléd Twitteren a hozzá tartozó rózsa nélkül. Én magam se szeretem, ha valaki érvek nélkül vagdalkozik. Mentségemre szóljon, hogy 140 karakterben nehéz alaposan megtámogatni véleményünket, de most, hogy reagáltál, az a legkevesebb, hogy megvédjem az álláspontom. Először is azzal kell kezdjem, hogy töredelmesen bevallom, nem voltam teljesen igazságos, amikor többes számot használtam a "hogyvoltjaidat" illetően, hiszen - bár többet is átfutottam már korábban - a megjegyzésem elsősorban a 7. epizódot taglaló írásodra vonatkozott. Mint a tweetben is jeleztem, nem elsősorban stilisztikai problémám van a szövegeddel, az egyéni ízlés dolga, van, akinek bejön, ahogy tolod, van, akinek nem. Néha talán erősebben fogalmazol, mint plasztikusan, de még egyszer mondom, ez az én szubjektív megítélésem, ennélfogva nem is mérvadó a véleményalkotás szempontjából (legfeljebb az attitűdömről árulkodik).
A posztsorozat lényegi alapjául szolgáló műfaj viszont már sokkal problematikusabb. Nem filmkritika (a szó klasszikus értelmében), nem is recenzió, leginkább egyfajta - tágabb értelemben vett - publicisztika horizontjába férne bele, de engem legjobban a "Kötelezők röviden" sorozatra emlékeztet, melyek - egykori magyartanárként - mindig is vörös posztó voltak a szememben. Ennek oka végtelenül egyszerű: egy irodalmi szövegről akkor van értelme beszélni, ha az ember elolvassa, de ha a diákok a könnyebb utat (KR) választják, akkor nemcsak az esztétikai élménytől esnek el, de azt sem fogják teljesen érteni, amiről az órán beszélünk. Némi áttétellel, de ugyanez vonatkozik a "Hogy volt?" posztokra is.
Egyfelől, aki ezekre az írásokra támaszkodva tájékozódik, éppen a lényegtől, a műélvezettől fosztja meg önmagát, hiszen az itt taglalt műsoroknak (tv-sorozatok, Való Világ, Éden Hotel) nem igazán a szikár tényközlés a feladata, mint tudjuk. Másrészt a leírt események is általában meglehetősen erőteljes szubjektív szűrés után kerülnek az olvasóközönség elé, akik ezáltal nem azt követhetik nyomon, mit történt Alekosszal vagy Neddel, hanem azt, hogy XY ezt hogyan látta. Ez utóbbival még önmagában nem is lenne baj, ha az elemzés felé billenne a mérleg nyelve, azonban az általam olvasott posztok többségében - a Trónok harca 7. részéről szóló beszámolóhoz hasonlóan - egyáltalán nem erről volt szó. Sokkal inkább jópofizó sztorizás, ahol a szöveg "művészi értékét" a verbális menőzés növeli leginkább - márpedig ennek (bár rétegnyelvi stiláris regisztere értékelhető) sekélyessége legalább annyira szembetűnő, mint a "velő" hiánya a puszta szavak mögé látók számára.
És van még egy probléma vele: miközben a (közép)iskolában azt sulykolják a nebulókba, hogy ne azt mesélje el, "mi történt" az adott irodalmi szövegben, hanem azt fejtse ki, hogy az mitől "jó", mitől "működik", addig itt pont az ellenkezőjére talál sorozatos példákat. Nyilván nem azt várja az ember egy "Hogy volt?" című blogtól, hogy bejegyzésről bejegyzésre újabb (legalább) emelt szintű érettségi színvonalú értekezésekkel örvendeztesse meg a tisztelt publikumot, de ez nem jelenti azt, hogy kötelező lenne kizárólag a fabula ismertetésére szorítkozni.
Azt hiszem, a műfajjal szembeni aggályaimat eléggé világossá tettem, most térjünk át a "tartalmi" kérdésekre. "Két egészen kiváló epizódon vagyunk túl" - kezded írásod, de ez a tételmondat (mellyel egyébként messzemenőkig egyetértek) a levegőben lógva marad, mert kísérletet sem teszel arra, hogy kifejtsd, miért gondolod így. Megemlíted ugyan a nyitójelenet egyik "kulcselemét", a nyúzás alatt álló szarvast, de egyetlen szót sem vesztegetsz arra, milyen szimbolikus jelentősége van annak, hogy a Lannister-ház feje éppen egy olyan vadról szedi le apró, pontos, kíméletlen vágásokkal az irhát, mely történetesen (és persze nem véletlenül) a Baratheonok címerállata.
Helyette könnyed modorban ecseteled Tywin és Jaime beszélgetésének részleteit, miközben figyelmen kívül hagyod azt, hogy milyen találóan mutatja be e rövid diskurzus az apa és fia viszonyát: a félig háttal odavetett csípős megjegyzéseket, az addig acélkeménynek tűnő "Prince Charming" (bocs, én már csak így hívom) fokozatos elbizonytalanodását, valamint látható igyekezetét arra, hogy az öregnek megfeleljen - és ennek láthatóan kevés sikerét. Nem folytatom tovább ezt a sort, hiszen nem akarok abba a hibába esni, hogy olyan műfaji sajátosságok, elemek (értekezés/érvelés/értelmezés) hiányát kérjem számon Rajtad, melyek az Általad választottnak nem részei. Maradjunk hát annyiban, hogy többek közt a (nyitó) tételmondat lezáratlanságát tartottam tartalmi hibának.
És hogy mit még? A teljesség igénye nélkül hadd ragadjak ki még egy bekezdést / jelenetet, mely igazából a félig-meddig Neked címzett tweetem megírásának közvetlen kiváltó oka volt. Kisujj nagymonológjáról van szó. Hosszasan elbíbelődsz egy (valós) logikai bakin (Ros villámsebes utazásán), majd ex katedra kijelented, hogy "a jelenet funkciója nekem nem teljesen világos", amit saját magad cáfolsz meg azzal, hogy utána rögtön szépen le is elemzed (végre!) az egyik vezérvonalát: Lord Baelish mérhetetlen (és beteges) sértettségének bemutatását.
Kár, hogy nem vetted a fáradságot, hogy alaposabban végiggondold a jelenet miértjeit és hogyanjait, mert ez nemhogy az epizód, sőt, még csak nem is az évad, hanem a Martin egész történetének az egyik legfontosabbja is volt. Aki olvasta a regényfolyamot, tudhatja, hogy Petyr nemcsak a legenigmatikusabb figura a karakterek között, hanem az egyik legjelentősebb is - az események háttérből alakítása szempontjából mindenképp. (Elnézést a spoilerért!) Ebből a jelenetből megtudhatjuk a grandiózus cselszövő cselekedeteinek egyik legalapvetőbb mozgatórugóját (az emésztő vágyat, hogy visszavágjon a Starkoknak), azt, hogy mennyire hideg fejjel képes gondolkodni még a "legzavaróbb" körülmények közepette is, azt, hogy önkéntes cölibátusával (a legeszementebb fogadalom egy bordélyházban) határozott célja van (hogy kinek tartogatja magát, sokan tudjuk, de ezt az itt még nem tartók kedvéért nem lövöm le), azt, hogy valószínűleg ugyanúgy játszik az emberekkel, ahogy (és amire) a kurváit betanítja, és végül - de nem utolsósorban -, hogy "if he can't fuck'em, he fucks'em" (lefordíthatatlan szójáték a szexuális aktusra és/vagy átverésre), mert "That's what I do, that's who I am." (Ezt tudom, ez vagyok én.). Innentől kezdve teljes mértékben logikus, hogy miért fordul a Király Segítője ellen (és nem esmeraldai fordulat, ahogy egy mellékvágányon járó fórumozó megjegyezte).
De nagyon elkalandoztam, nem az volt a célom, hogy kiselőadást tartsak az epizód kidolgozott szimbolikus rendszeréről, hanem hogy kifejtsem, milyen tartalmi problémáim voltak az írásoddal. A fenti jelenet funkciójának "nem megértése" véleményem szerint egyenes út a későbbi események pontatlan értelmezéséhez, és mivel pozíciódnál fogva igenis jelentős véleményformáló orgánumnak számítasz, egyben súlyos hiba is. Ezért fejeztem ki nemtetszésemet.
Nyilván nem az a szándékom, hogy a posztodat ostorozzam, szabad világban élünk (Neked szabad ilyen műfajú szövegeket írni, másoknak ezt szabad elolvasni, nekem pedig szabad legközelebb átugranom), ahol a vélemény(alkotás) szabadságát illik tiszteletben tartani. Ugyanakkor örülnék, ha szem előtt tartanád, hogy olyan hatalom van a kezedben, melynek segítségével azok számára, akik csüngenek a szavaidon (tudom, hogy sokan vannak ilyenek), egy kis intellektuális elemózsiát is juttathatnál a jófejséged mellett, s többet nyernél vele, mint amennyi szellemi fáradságodba kerülne. Szerintem próbáld ki, érdemes!
Baráti üdvözlettel,
halamita
