Ööö… (Nevet.) Nem is tudom. Különféle körülmények játszottak benne szerepet, mindig voltak egyéb ajánlataim, és tavalyi szezon előtt gondolkoztam el először komolyabban, hogy esetleg ide igazoljak. A mostani évadban viszont végre minden klappolt, úgyhogy itt kötöttem ki. Mindenesetre boldog vagyok, hogy végre itt vagyok!
Nehéz lenne megmondani. Fogalmazzunk úgy, hogy élveztem a változatosságot. Lehet, hogy nem éreztem úgy egyik csapatnál sem, hogy igen, itt megtaláltam a helyem. De ez nem volt annyira tudatos, egyszerűen így alakult.
Még az is lehet. Sose tudhatjuk.
A bátyáim és az édesapám is űzte ezt a sportot, úgyhogy gyakorlatilag ebben nőttem fel. Folyton meccseket néztünk a tévében.
Szurkolok a Kansas City Chiefsnek, mert ez a szülővárosomhoz legközelebb eső klub, de a kedvencem a Green Bay Packers. Az elmúlt években eljutottam pár meccsükre, és ott tapasztaltam messze a legjobb hangulatot az összes aréna közül. A település maga amolyan egyetemi városka, ahol az embereknek kis túlzással ez egyetlen szórakozási lehetőségük.
Remélem, hogy az Arizona. Még sohasem jutott el eddig ez a csapat, az irányítójuk, Kurt Warner majd’ negyven éves, és még mindig játszik, a Pittsburgh pedig pár éve már megnyerte a bajnokságot.
Persze! És bejön az esélytelennek kikiáltott sötét ló szerepe is. Feltéve, ha végül nem én maradok alul. Szeretek nyerni! (Széles mosollyal)
Egy sportoló karrierjében mindig vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. Ez természetes velejárója a játékos fejlődésének. A legutóbbi nem volt jó szezonom, mindenféle dolgok összejöttek, olyasmik, amik remélem, megváltoznak jövőre. A rossz szereplést eléggé a szívemre vettem, talán jobban is, mint kellett volna. Szerencsére azonban a csapatunk jó volt, és ha nyertünk, kevésbé volt számomra fontos, hogy a mutatóim romlanak. Sokat tanultam ebből az idényből is, s ezt a jövőben kamatoztatni fogom.
Hogy türelmes legyek akkor is, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy én szeretném. És ha nem megy a játék, akkor ne azzal foglalkozzak, hanem tegyek rá még egy lapáttal, dolgozzak még többet, s annak előbb-utóbb úgyis meglesz az eredménye.
Szerintem mindkét helyen nagyszerű liga van. Számunkra azért jobb Amerikában játszani, mert ott van a családunk, ott vagyunk otthon. A WNBA-t és az Euroligát egyaránt az erős versenyhelyzet jellemzi. Európában azonban sokkal több csapat van, ami jobban kedvez a fiatal tehetségek kibontakozásának. Más a játék filozófiája is: itt sokkal kevésbé ragaszkodnak a kötött posztokhoz, mint nálunk. Amerikában az egyes irányít, a kettes betör, a hármas triplát dob, a magas emberek pedig pattanóznak – kötöttebbek a szerepek, és az egyéni játék is sokkal dominánsabb. Viszont azt tapasztalom, hogy a WNBA is abba az irányba halad, ahol az öreg kontinensen játsszák ezt a játékot.
Tavaly az egész európai szezont végigjátszottam a Valenciennesszel, majd utána rögtön jött a WNBA. Úgy éreztem, a szervezetemnek szüksége van feltöltődésre, és jót tenne egy kis szünet. Azt tartom, ha időről-időre beiktatok egy pár hónapos pauzát, akkor azzal jelentősen meghosszabbíthatom a pályafutásomat, mert ha folyamatosan csak játszanék és játszanék, a testem előbb-utóbb cserben hagyna, s szándékaimhoz képest korábban kéne befejeznem a karrierem. Ezért inkább rendszeresen közbeiktatok egy kis pihenőt. Az ősszel pedig még külön okom is volt rá: szerettem volna megszabadulni az mögöttem álló idény fizikai és szellemi megpróbáltatásaitól, hogy tiszta lappal indulhassak neki a következőnek.
Hajjaj! Alig vártam, hogy jöhessek! Már nagyon untam, hogy folyton csak edzek.
Az első hónapban csak kikapcsolódtam. Hazamentem Kansasba, így az összes nagyobb ünnepet is a családom körében tölthettem: a Hálaadás napját, a Karácsonyt. Ezt már vagy tíz éve nem sikerült összehozni. Közben egy személyi edzővel dolgoztam, életemben először, és ő nagyon sokat segített. A kosárlabdának olyan elemei kerültek előtérbe általa, amik korábban nem kaptak ilyen nagy hangsúlyt. Rendbe raktuk a zsírháztartásomat, megerősítettük a játékhoz alapvetően szükséges izmokat, ráadásul jó kis kondit szedetett fel velem. Ezen túl a minnesotai edzők is edzettek, és igyekeztem minden játéklehetőséget megragadni, hogy készen érkezhessek ide. Eredményesnek tartom az elvégzett munkát: fizikailag sosem voltam még ennyire egyben, és lelkileg is jót tett ez az időszak.
Először is a hangulat mindhárom helyen varázslatos volt. Nem hiszem, hogy sok csarnok tudná fölözni az ittenit, de Európára összességében jellemző, hogy a szurkolók nagyon lelkesek, mindenféle eszközt bevetnek: dobokat, sípokat, kereplőket. Amerikában az ilyesmi elképzelhetetlen. Salamancában nagyon szerettem lenni, Valenciennes is jó volt, talán a Namur a legkevésbé kedves a számomra, de lehet, hogy csak azért, mert az volt az első tengerentúli szezonom, és még minden nagyon új volt.
Nem szabad hezitálni. Mindig menni kell a pattanóért. Ööö… De nem adhatom ki az összes titkomat! (Nevet) Na, jó! Szinte az összes eddigi edzőm arra tanított, hogy figyeljek oda a gyenge oldali pattanózásra. A dobásoknál igyekszem a kosár túlsó felére helyezkedni, mert bár nem minden labda pattan oda, de a statisztikák azt mutatják, hogy nagyobb az esélye. És persze az se árt, ha magas az ember, és hosszú a karja… (Kaján vigyorral)
Mindegyikre! Az egyetlen alkalom, amikor nyerni tudtunk, akkor volt, amikor az amerikai válogatottal játszottunk itt. A klubcsapataimmal, a Namurral és az USVO-val mindig veszítettünk. Otthon is, itt is. Emlékszem, amikor először jöttünk ide, az edzőnk felhívta a figyelmünket, hogy a szurkolók részéről nagy nyomás helyezkedik majd ránk. Igaza is lett. Akkor arra gondoltam, de jó lenne egyszer a másik oldalon is játszani ilyen közönség előtt. És lám, teljesült a kívánságom!
Nyilvánvaló okokból. Egyrészt az elmúlt években is többször szóba került, hogy jövök, tehát képben voltam. Másrészt a csapat hagyományosan jól szerepel: mindig bejut az Euroliga rájátszásába, a bajnokságban is mindig az élmezőnyben található. Azt is tudtam, hogy ez egy igazi profi klub – több honfitársam is játszott itt, tőlük érdeklődtem, és mindannyian kitűnő véleménnyel voltak az itt folyó munkáról. És arról se feledkezzünk meg, hogy a klub belement abba, hogy elég januárban érkeznem. Úgyhogy összességében minden a helyén volt, ezért döntöttem a Pécs mellett, és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek.
Kelly Mazzantét évek óta ismerem, junior korunkban éveken át játszottunk együtt, Brooke-ról is tudtam, kicsoda, Dalmát San Antonióból ismerem, és nagyjából ennyi. Viszont amikor megérkeztem, kiderült, hogy többek ellen játszottam már. Ilyen volt Nusi és Andi, akikre arcról emlékeztem, meg arra, hogy milyenek a pályán.
Európában most fordul ez elő velem. Nagyszerű érzés, hiszen alapvetően összeköt bennünket a származásunk. Egyébként viszont nem jelent olyan óriási különbséget, mert a csapatban és a menedzsmentben szinte mindenki jól beszél angolul, s ez jelentősen megkönnyíti a kommunikációt. Abban azért van jelentősége, hogy sokat beszélhetünk az otthoni dolgokról, ráadásul Kellyvel gyakran elevenítünk fel eseményeket a közös múltunkból. Ettől sokkal otthonosabban érzem magam, segít a beilleszkedésben.
Hogy nagyon-nagyon jók lehetünk. Rengeteg fegyverünk van, a kupameccs is ezt bizonyította. Nem tudom a pontos adatokat, de legalább négy-öt játékos dobott tíz pont körül vagy afölött (összesen hatan – a szerk.). Szinte bárki bármikor képes kosarat szerezni. Van egy nagyszerű irányítónk Dalma személyében, kitűnő dobóink, mint Andi vagy Kelly, és a magas posztokon se állunk rosszul, elég csak Nusira vagy Brooke-ra gondolni. Szinte nincs is más dolgunk, mint kicsit összeszokni, begyakorolni az alapjátékokat, és akkor menni fog minden, mint a karikacsapás. Két hete vagyunk együtt, és szerintem jól haladunk. Jó a társaság, mindenkit kedvelek, mert nagyon aranyosak, s ez kellemes érzés.
Igen, mivel magam is szeretek fel-alá futkározni a pályán… Kedvelem a gyorsindításos játékot: leszedni a pattanót, aztán egy-két pattintás után leadni, majd futni, hogy jó pozíciót foghassak. Nem nagyon ízlik, amikor lassítják a játékot, ezért igen tetszik az, amit játszunk.
Nagyjából... Most tényleg mondjam el őket? (Megkértem rá. Felsorolta. Többé-kevésbé helyes kiejtéssel. A „Tászi” azért ütött…)
Szerintem Vanessát meg lehet próbálni lelassítani, de nagyszerű játékos, aki ennek ellenére is be fog gyűjteni pár pattanót, kosarat és blokkot. Viszont az a fajta játékos, aki ellen a mi csapatunk jól tud játszani, ugyanis nagyon nem szereti, ha megfuttatják. Neki a pozíciós játék fekszik jobban. Ezért fokozni kell a tempót, és meg kell próbálni kifárasztani. Levegő után kapkodva ő is nehezebben dobja be a labdákat. Megállítani nem tudjuk majd, de ha sikerül lelassítani, sokat nyerhetünk vele.
Ó, igen! Túl jól azért nem ismerem, de azt tudom, hogy nagyon atlétikus hátvéd, aki jól dob, és remekül tör be.
Nagyon szoros lesz. Ez a párosítás azonban egyértelműen nyerhető számunkra. Ugyanakkor legalább egyszer nyernünk kell az ő pályájukon is. Márpedig az nem lesz könnyű. Viszont két-három hetet szántunk erre a párharcra való felkészülésre, és most már lassan én is megtanulom a különböző figurákat, fizikailag is rendben vagyok a többiekkel együtt, úgyhogy szerintem van esélyünk.
Még a főiskolán. Mióta profi vagyok, még nem. Pedig már rettenetesen ideje lenne!
2009-01-21
