Á, nem is komolyabbak a távok! Anno úgy raktam össze az edzéstervet, hogy fogtam egy hathetes 5 km-eset, az utolsó két hetet beillesztettem (változatlanul) a sajátom elejére (azzal a felkiáltással, hogy nagyjából úgyis ilyen szinten tartok - több, mint egy hónapnyi kocogás után), a többinél pedig megkétszereztem az eredeti távokat (az ismétlések és a szünetek nagyjából maradtak, bár abba is belenyúltam itt-ott). Dupla táv, dupla terv! Már a kávét is duplán iszom...Na mindegy, a lényeg, hogy a második hét ennélfogva gyakorlatilag csak ráerősít az 5 kilométerre: 5100 m, 4590 m aztán 5000 m (igaz, az egyben) a penzum.
2/1. Szerda (Terv: 2x15 perc futás, közte 1x2 perc sétával - össztáv: kb. 5100 m)
Hát, nem állíthatom, hogy nagy lelkesedéssel vártam volna az esti futást! Nagyon bennem maradt a vasárnapi kínlódás, és nemcsak a rekortáni, hanem az azt követő izom- és ízületi fájdalom miatt is.Tartottam tőle, hogy szenvedős lesz a második 15 perc, de attól még jobban, hogy (megint) elkezdem érezni a csípőm. (Az elmúlt egy-két évben többször fájogatott már, porcerősítőt is szedtem.) Ráadásul fagyasztóból előszedett kaját ebédeltem, és fél délután émelyegtem tőle valamiért. Estére azért jobban lettem, de finoman szólva sem voltam "hepi", ahogy Tüskésrét felé autóztam.
De szerencsére újfent sikerült kellemesen csalódnom. A bemelegítést követően nekivágtam az első tizenöt percnek, és különösebb erőlködés nélkül futottam egy 5:51-es és egy 6:04-es kilométert. A fülemen elvileg csupa 155 bpm-es dal szólt, de becsúszhatott valami gikszer, mert a nagyjából a ritmushoz igazított tempó túl gyorsnak bizonyult. Azért nem mondom, hogy nem vártam a "szünetet", de nem is készültem el az erőmmel. A két perces séta alatt valamivel több, mint kétszáz métert megtettem, közben picit ittam a jó előre kikészített kulacsomból, és még nyújtottam is egyet a vádlijaimon, mielőtt nekivágtam volna a második szakasznak. A holtpont a második 15 perc elején jött el, onnantól kezdve viszont már vitt a lendület, s bár a hat perces kilométereket nem sikerült elérnem (6:18 és 6:22), így is a leggyorsabb időimet futottam a negyedik és ötödik kilométeren. Ja, és az 5,1 megtett kilométerrel nemcsak az előírt távot teljesítettem, de a valaha volt leghosszabbamat is. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy az öt nappal korábbi, 5,08 km-es futásom idején majdnem 3 percet javítottam. Lehet, hogy akad, aki megmosolyogja az időeredményeimet, és hátrafelé is gyorsabban fut, de nekem az ilyen apró (és számomra nem is apró) sikerek adják a muníciót a folytatáshoz.
2/2. Péntek (Terv: 3x9 perc futás, közte 2x2 perc sétával - össztáv: kb. 4590 m)
A szerdai produktumon felbuzdulva elkezdtem spekulálni, hogy a pénteki, "smafu" 4,5 km-t hogy tudnám kicsit izgalmasabbá tenni, és eszembe jutott, hogy ki megpróbálkozhatnék a Malomvölgyi-tó körüli pályával. Gondoltam, elég nagy vagyok már ahhoz, hogy ha jó a terep, ott is letudhatom a letudni valót - "diversitas delectat" alapon. Óvatos duhaj lévén, azért a biztonság kedvéért elmentem "bejárásra" csütörtökön, s kutyasétáltatás címszó alatt körbesétáltam a tavat, ami valójában nem is egy, hanem kettő. El hombre propone, y Dios dispone - ahogy a művelt dán mondaná, merthogy másnap délután eleredt az eső, és mivel nem volt kedvem sárban tapicskolni, feladtam merész tervemet, és a biztonságos rekortán mellett maradtam. Majd máskor!
Majdnem fél nyolc volt, mire kijutottam Tüskésrétre, s addigra a pálya is felszáradt annyira, hogy ne kelljen csuszkorálnom (a cipőm meglepően csúszóssá válik, ha nedvesség éri a talpát), úgyhogy nyugodtan összpontosíttam a rám váró feladatra. Lélekben felkészültem rá, hogy a 3x9 perc futás közül majd a második lesz a legnehezebb, és ez a feltevésem be is igazolódott. Míg korábban az első kilométert, most az első kilenc percet éreztem viszonylag könnyűnek. 800 méter után kezdtem el egyáltalán izzadni (szinte hihetetlen, hogy másfél hónapja még meg akartam pusztulni ugyanennyinél!), és szinte bántam, hogy a szünet megszakítja a lendületemet. De a szabál' az szabál', és ha ettől leszek jobb hosszútávon (és hosszú távon), hát, ne én legyek má' semmi rossznak elrontója!
A sétákkal mindig csalok egy kicsit, mert elég gyorsan gyalogolok ahhoz, hogy az alkalmazás ne szüneteltesse a futást, és simán megéri a romló kilométerenkénti átlagomat a pluszban megtett 200-250 méter (két perces szünettel számolva). Futás közben nemigen csinálhat mást az ember, mint az előtte futó csajok fenekét stíröli, és közben veszettül próbálja elterelni a gondolatait (mármint a sajgó izmairól, természetesen), így sikerült nekem is kimatekoznom, hogy a két intermezzóval együtt elérhetem az öt kilométert, ha a kilencpercesek közben végig tudom tartani a 6 perc/km-es átlagot. Amint - botcsinálta fejszámolóművésszé avanzsálva - erre rájöttem, az lebegett a szemem előtt, hogy a 9 percről visszaszámoló stopperem a 200 méteres jelzés után kezdjen el csilingelni. (A tüskésréti pálya 1200 méteres, azaz az öt km 4 kör és 200 méter.) Hát, nem sokon múlt, de sikerült megcsinálnom, így újabb 5 km feletti futással örvendeztettem meg magam. Jó, tudom, hogy belesétáltam, de az első, a harmadik és az ötödik kilométeren 5:53-at, 6:05-öt és 6:06-ot futottam (a páros kilométerekre jutott a gyaloglás), aminek nagyon örültem, mert az egyik legfontosabb célom, hogy képes legyek egyenletes (hatperces) tempót menni.
2/3. Vasárnap (Terv: 1x30 perc futás, séta nélkül - össztáv: kb. 5000 m)
Jó előre eldöntöttem, hogy ezen a napon nem használok majd stoppert, hanem megpróbálom egyben lefutni az öt kilométert, és ha nem lesz meg harminc percen belül, hát nem dőlök a kardomba. Az addigi legjobb időmet ezen a távon a heti első futásom alkalmával értem el (32 perc 27 másodperccel), és bár akkor sétáltam is, tisztában voltam vele, hogy a fél órán belüli célba érkezéshez tartani kéne a hatperces kilométerátlagot, amire azért nem sok esélyt adtam előzetesen. Bőven megelégedtem volna egy csúcsjavítással is. Azok után meg főleg, hogy szombat délután ismét megeredtek az ég csatornái, és úgy tűnt, valaki odafent nyitva felejtette a csapot.
Vasárnap már fél hétkor forgolódtam, azt lesve, vajon csepereg-e odakint vagy sem, s közben azon tépelődtem, hogy kimásszak-e, mert az időjárás-előrejelzés tízre már esőt mondott. Végül egy óra kínlódás után feladtam, s inkább felkeltem. Megreggeliztem, megmosakodtam, s nekivágtam a Tüskésrétre vezető útnak. Bár nem voltam teljesen kipihent, jobban éreztem magam, mint egy hete, amikor éhkoppra autóztam. Kezdtem reménykedni, hogy talán jobban fog esni a futás.
Hát, nem esett. Se az eső, se a futás jól. Két kilométer után kis híján feladtam. "Mit keresek én itt, vasárnap reggel, 13 fokban, miközben a felhők eltüntetik a Mecsek felét?! Kit akarok becsapni?!" - kérdeztem magamtól, miközben erőtlenül vonszoltam magam a 2. kör végét jelző tábla felé. De azért csak folytattam, összeszorított foggal. Tempóm nem volt, levegőm kevés, lendületem még annyi se, az ízületeim sajogtak a megerőltetéstől, és ezúttal egyáltalán nem élveztem a futást, mégis rakosgattam tovább az egyik lábam a másik elé.
Azon túl, hogy a délelőtti tréning láthatóan nem nekem való, azt a hibát is elkövettem, hogy az első kilométeren úgy futottam, ahogy érzésre jólesett, és nem tartottam magam a fülesemen szóló zene ritmusához. Így aztán kifutottam magam, az 5:37-es idő túl gyorsnak bizonyult, és már a második kilométer után (6:02) visszaköszönt a fene nagy virgonckodás. A negyedik volt a legnehezebb, és a leglassabb is (6:45), s talán az egyetlen pozitívum, hogy az ötödikre sikerült kicsit magamra találnom, és a harmadikkal nagyjából azonos szinten futnom (6:38 és 6:33). Ebben sokat segített, hogy az utolsó két körön szinte csupa olyan szám került sorra a randomra állított playlisten, amikre kifejezetten jó kocogni: Apres La Classe - Paris, ACDC - Whole Lotta Rosie, Queen - Don't Stop Me Now és persze az abszolút kedvenc (pedig "civilben" annyira nem is szeretem):
Komolyan, mintha az égiek is arra akartak volna ösztökélni, hogy ne adjam fel, bírjam még ki egy kicsit. Nos, kicsit még kibírtam, sőt, miután megszólalt a megváltást jelentő az öt km-t jelző csengő, és a Voice Coach alt női géphangja eldarálta a megtett távot, a kilométeridőt és a sebességet, nem fordultam vissza a kezdőpont felé, hanem körbesétáltam még egyszer a tavat, és közben elmerengtem, hogy a 31 perc 48 másodperc jó időnek számít-e. Abból a szempontból mindenképpen az, hogy 46 mp-et javítottam az eddigi rekordomon, viszont ha visszanézem a legjobb három körös (3,6 km) eredményemet, az ottani utolsó két kilométert 15-20 másodpercekkel gyorsabban teljesítettem. A dilemmámat végül Lackó döntötte el, aki nem sokkal utánam ért be. Ő hat kilométert futott le - 30 perc alatt... De sebaj, történt már velem rosszabb is, az "5 km egyben" már a zsákban, a jövő hét pedig nem ígérkezik túl rázósnak (8x4 perc, 6x5 perc és 4x8 perc), hacsak az időjárás közbe nem szól.
| << Az előző hét eseményei | A következő hét eseményei >> |
