Nem szoktam olyan mérkőzésekről írni, amiket nem láttam, azokról meg végképp nem, amik már javában zajlottak, amikor én még egyéb elfoglaltságaimmal bíbelődtem. Most mégis megteszem, egyrészt mert annyira örül a lelkem, másrészt hogy Rajmund barátomnak is örömet szerezhessek...
Hogy mennyire valószínűtlen volt a Pécs győzelme a Mondeville felett idegenben, hadd szolgáljak két egyszerű adalékkal: a baranyai egylet otthon kikapott tőlük tizenkét ponttal, és a hétvégén is csak öt ponttal bírt felülkerekedni a magyar szinten nem rossz erőkből álló, ugyanakkor nem túl félelmetes Fradi ellenében Budapesten. Országos egyes, jelenthette ki különösebb kockázat nélkül a tudósítót a mérkőzésre vivő taxis, ha volt ilyen.
Ehhez képest a vendégek - az online közvetítés tanúsága alapján - szinte végig vezettek. Az első negyedet ugyan elbukták (17-15), de úgy, hogy 11-15-ös vezetés után behúzták a kéziféket. A második negyedben már tíz ponttal is vezettek, de a félidőre nyolc pontos vezetés birtokában térhettek a felek (25-33). Figyelemre méltó, hogy ebben a periódusban mindössze nyolc pontot engedélyeztek, és a franciák tíz perc alatt összesen tizenegyszer jutottak el dobáskísérletig, s ezek közül is csak kettő ment be. Látatlanban feltételezem, hogy nem sok tiszta dobóhelyzetet alakíthattak ki, ez pedig jó védekezésre utal.
A harmadik negyedben tudott egyedül dominálni a Mondeville, 19-14-re hozták is (44-47), a záró etap viszont kiegyenlített eredményt hozott (18-19), így megszületett az óriási meglepetés: a Pécs 2010 idegenben győzött Franciaországban! Márpedig aki követi a nemzetközi (női) kosárlabdát, pontosan tudja: ez bizony nagy szó. A taxis is mélyen behúzta szemébe sityakját a reptérre menet, ha van ilyen.
Egy olyan meccsen, ahol egy csapat 17, 18, 19 pontokat szed be negyedenként, nyilván nem a védekezést kell elsősorban dicsérni, még akkor sem, ha a győzelemben feltehetően kulcsszerepe volt a második tíz percnek (amikor nyolc ponton tartották az ellent), hanem a kiegyensúlyozott támadójátékot. Érdemes visszaolvasni, korábbi bejegyzéseimben többször is megemlítettem, hogy az idei Pécs a második félidőben gyakorta képtelen ugyanazt a ponttermést összekapirgálni, ami az első kétszer tíz percben sikerült (és ez különösen igaz a kezdőjátékosokra). Ezúttal azonban pontosan ugyanannyit termeltek a szünet előtt, mint utána (33 pontot), s azt is érdekesen hasonló ritmusban: 15, 18 majd 14, 19. Azzal, hogy pont a zárónegyedben szerezték a legtöbb pontot, a lányok némiképp választ adtak a mentális és fizikai erőnlétükkel kapcsolatosan felröppent találgatásokra.
Amikor legutóbb simán kikaptak otthon a Krakkótól, én is ugyanolyan simán eltemettem az idénybeli euroligás szereplésüket, mint bárki más, és a bajnokságban való vitézkedésre buzdítottam. Akkori állításaimat most is fenntartom (szép is lenne, ha nem), de a kisördög nem alszik, és ha már ébren van, elhinti az ember agyában a következő kérdéssort:
1. Fikarcnyi esélyt sem adott senki a Mondeville-i győzelemre, igaz? (Igaz.)
2. Győzött a csapat? (Igen.)
3. Jól tartották magukat a lányok Kassán három negyeden keresztül, és reálisan legyőzhetőnek tűntek az "Angyalok"? (Igen és igen.)
4. Vagyis akkor le lehet győzni őket a visszavágón a hazai pálya előnyét élvezve? (Miért ne?)
5. Vajon meg lehet-e verni az utolsó fordulóban azt a Tarantót, amelyik csúnyán elpáholta ugyan a Pécset, de már biztos csoportelsőként érkezik majd a találkozóra? (Persze, a Schiónak is sikerült nyernie ellenük, semmi sem lehetetlen.)
Persze ez a bizonyos kisördög tökéletesen tisztában van azzal, hogy az ember szurkolói énjére kell apellálnia, és ravaszul megfogalmazott kérdéseit a csapat iránti szeretettől és az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodó reménytől elvakult szemet kisegítő fülbe kell sugdosnia. A látás, a kézzelfoghatóság, a racionalitás helyét így veszi át a hall(om)ás, a sejtés, az irracionális bizakodás. De mindez alapjában véve lényegtelen is, hiszen franciaországi győzelmével matematikailag valóban megmaradt a Pécs 2010 esélye a továbbjutásra. Ez pedig komoly fegyvertény.
S ha már fegyver...Ha eddig volt egy "nyolcaska", lassan felnő melléje egy "négyeske", aki hovatovább csak profi éveinek és mezének számában éri a felét a pécsi ikonnak. Fegyverneky Zsófiával - merthogy róla (és Iványi Dalmáról) van szó (ha esetleg magyarázni kéne valakinek) - meglehetősen viharosnak mondható évet zártunk tavaly, már ha lehet ilyesmit állítani két olyan ember viszonyáról, akik összesen fél órát beszélgettek egymással (azt is egyszerre). Mindenesetre volt minden: a rendszeres súlyos kritikáktól (részemről a klub nem hivatalos fórumán) az azokra kapott riposztokon át (más fórumozók részéről), a szülővel való levelezésig, az edzőkkel történt háttérbeszélgetésekig, egészen a meg nem jelent interjúig. De mindez - remélem - mára már a múlté, az én oldalamról egészen biztosan, mert az egész idényben azt látom Zsófitól, amit - a korábbi pécsi éveit tekintve - vártam, és amit a tavalyi szezonban oly gyakran hiányoltam.
A válogatott hátvéd fantasztikus dobóteljesítménnyel (kilenc rádobásából mindössze egyet hibázott el) csapata legeredményesebbje lett - kis túlzással a pontok majd' harmadát szállítva -, de talán nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy ebben a szezonban már sorozatban bizonyult vezéregyéniségnek. Carsson valószínűleg még ma is felsír álmában, ha Zsófi képe felsejlik előtte, annyira szétvédekezte, de érdemes felemlegetni azt a magabiztosságot is, ami belőle sugárzik, ha a pályán neki kell gardíroznia a többieket, és - mint a mostani mérkőzés is mutatja - ha kell, képes a pontokat is termelni, ha a dobógép(ek)nek (lásd: Quigley) besül a flintája.
És ha már a dicsérő szavaknál tartok, nem állom meg, hogy meg ne említsem szívem szottyát, Raksányi Krisztinát, aki igencsak hasznosan töltötte nyolc és fél pályán töltött percét, hiszen ennyi idő alatt berámolt hét pontot, és leszedett négy lepattanót, köztük azt a támadót (saját büntetője után) hét másodperccel a végső dudaszó előtt, amivel megakadályozta, hogy a Mondeville egy utolsó kétségeesett rohammal esetleg hosszabbításra mentse a meccset.
Ezzel a szép győzelemmel a csapat valószínűleg jó pár érte szurkolónak tette boldogabbá a közelgő ünnepeket, és sokan jobb kedvvel kanalazgatják majd a karácsonyi halászlét, amibe talán idén valahogy megint csak kevesebb ponty jutott, s amihez én magam is jó étvágyat kívánok. Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!
