Azt hittem, mostanában nem lesz annál szomorúbb témám a magyar női kosárlabdával kapcsolatban, mint hogy előfordulhat, utolsó hazai mérkőzését játssza pénteken a Pécs 2010 nevű csapat a bajnokságban, ehhez képest eljutott hozzám egy videó, ami napok óta meglehetősen heves indulatokat vált ki több fórumon, és a lelőhelyén a hozzászólásokban is rendesen megoszlanak a vélemények. Az alig 18 másodperces felvételen jól kivehető ütésváltás történik egy szurkoló és a válogatott csapatkapitánya, a soproni színekben játszó, egyébként pécsi nevelésű Fegyverneky Zsófia között - a Magyar Kupa döntője után. Ennél már nincs nagyon lejjebb.

Az eseményeket a látottak és a helyszínen tartózkodók elmondása alapján a következőképpen lehetne röviden összefoglalni. A Győrben a házigazda ellen diadalmaskodó soproni kosarasok a győzelem után - a szokásoknak megfelelően - végigvonultak a nézőtéren őket ünneplő szurkolóik előtt, hogy lepacsizzanak velük. Ebbe a társaságba keveredett (mint konkoly a búza közé) egy pécsi "szurkoló", aki végtelenül fontosnak tarthatta, hogy vélt vagy valós sérelmeit ott és akkor ossza meg (valószínűleg) egykori kedvencével. Hogy mit mondhatott, arról nem szól a fáma (pontosabban többféle verzió is kering - hovatartozástól függően), és a felvételen sem hallatszik, az viszont biztos, hogy erőteljesen provokatív lehetett, ami a mozdulataiból is látszik (még valami ráncigálásba oltott ütésfélével is próbálkozott), s ez pedig olyannyira kiverte Fegyvernekynél a biztosítékot, hogy lekevert neki egy lendületes sallert. Az ütésváltás a 15. másodpercnél kezdődik, elölről a második játékost kell figyelni:

Szántó Öcsi bácsi jó régen megmondta, hogy az ökölvívás társasjáték, (legalább) ketten kellenek hozzá. Itt is nagyon nehéz lenne egyértelműen állást foglalni bármelyik fél igaza mellett, néhány dolgot viszont le lehet szögezni. Először is, a játékost inzultáló "szurkolót" Magyarország (de ha megoldható lenne, a világ) összes pályájáról ki kéne tiltani, mert nem oda való. Ez a humanoid nem tiszteli sem a ezt a sportot, sem a sportszerűséget úgy általában, sem az ellenfelet (beleértve nézőt és játékost egyaránt), sem saját szurkolótáborát. Tettére még az sem lehet mentség, hogy bármiféle befolyásoltság alatt állt, legyen szó alkoholról, drogról, vagy egyszerűen "elborult agyról", sőt, inkább súlyosbító körülmény. Ha nem bírja a piát, az anyagot, a stresszt, annál kevésbé kéne emberek közé mennie. Az ilyen élje ki magát otthon, lehetőleg saját magán. Mindenki jobban járna.

Másrészt viszont Fegyverneky is biztos megbánta már, hogy így elragadtatta magát, hiszen neki élsportolóként, közszereplőként példát kell mutatnia, s nem jöhet ki jól egy ilyen szituációból. Azzal, hogy nem volt képes elengedni a füle mellett a sértéseket (s a lendülő kezet), nem tudta türtőztetni magát: ha csak egy pillanatra is, de szinte ugyanarra a szintre süllyedt ő is.  Emberileg hiába érthető meg maximálisan, hogy egy-egy vadbarom néha még a birkatürelműekből képes előcsalogatni az állatot, a kivívott név, az elért rang akkor is kötelez. A népszerűség megannyi öröme mellett ez az egyik teher, ami a hozzá hasonlókra nehezedik.

Távol álljon tőlem a szándék, hogy elítéljem Zsófit! Innen, a billentyűzet mellől borzasztó könnyű okoskodni, a helyében, abban a pillanatban talán én is hasonlóképp tettem volna. Különben is, ki tudja megmondani, hol ér véget a nyilvános szféra, és hol kezdődik a magánember; milyen sértést köteles elviselni valaki csak azért, mert ismert személy, és mi az, amit már nem. Ez a ráérős (kocsma)filozófusoknak, a szócsűrést és a "hitvitákat" kedvelőknek való polémia. Afelett viszont nemigen bírok napirendre térni, hogy egy ilyen rutinos sportolót, mint ő (aki kapott már korábban is hideget-meleget jó párszor), egy ilyen nagyszerű siker után, mint a kupagyőzelem, ahol ráadásul a legjobb játékosnak járó különdíjat is bezsebelte, ugyan mi a fene vihetett arra, hogy felkapaszkodjon a korláton, hogy leálljon huzakodni valakivel, akiről józan ésszel pontosan tudhatta, hogy nem érdemes. Tovább kellett volna lépnie - szó szerint és átvitt értelemben is. Mindenki jobban járt volna.

fotó: Rébay Viktor