Akárhogy is nézzük, félidejéhez érkezett a hatodik évad. Ehhez képest a cselekmény főszálai mintha kissé lassabban bogozódnának ki a sorozatoknál megszokottnál. Igaz, ez az univerzum már olyan óriásira nőtt, hogy több idő kell, míg mozgásba lendül. Sok a helyszín, még több a főhős (bár azért az alapszereplők is fogynak rendesen), és földrajzilag is akkora távolságok választják el őket egymástól, hogy hiába kerekednek fel, sok víz lefolyik az Ikrek közt, míg összetalálkoznak. De legalább mocorognak. A mai epizód címe "Az ajtó", ami akár az útra kelést is jelképezhetné (persze ennél van jóval kézenfekvőbb magyarázat is...).
Parancsoljatok, az 5. rész felirata: Game.of.Thrones.S06E05.HDTV.x264-KILLERS. Külön köszönöm Merthin segítségét, Nektek pedig jó szórakozást! :)
Louis van Gaal ujjlenyomata még le sem kopott az FA trófáról, ám az angol (és világ)sajtó konszenzusosan kész tényként kezeli, hogy a hórihorgas mestert lapátra teszik, s helyére a futball univerzum egyik legjobb, s egyben legmegosztóbb személyisége, José Mourinho érkezik. Ahogy a 
Sokan róják fel a Trónok harca (mint sorozat) hibájául, hogy a túlságosan szerteágazó cselekmény miatt elaprózódnak az események, és ha az írók mindenki sorsával lépést akarnak tartani, kénytelenek össze-vissza ugrálni szereplők és helyszínek között, és ennek a befogadói élmény (kompaktsága) látja kárát. Elismerem, egy regényfolyamban sokkal könnyebb, legalábbis emészthetőbb egy ekkora univerzumot mozgatni, mindamellett megjegyezném, hogy az HBO-produkciót csak a felületes szemlélő tekintheti klasszikus "baszós-kardozós" sorozatnak, valójában azonban adaptáció, melynek forrása - ha kissé terjengős is - azért komoly művészi igénnyel íródott, és irodalmi értékkel bír. Ha nem így lenne, jöhetnének a spin-offok tucatszám. Trónok harca - Westeros, Trónok harca - Dorne, Trónok harca - a Falon túl... De ez szerencsére ez nem az a szint. Maradjon is így. A jó hír, hogy a mai epizódban azért történt is valami érdemleges.
Időnként furcsa dolgokat produkál az élet. Már vagy jó két órája kint kéne legyen a felirat, főleg azok után, hogy Merthin is jelezte, hogy a mai epizódba be tud szállni. Meg is írtam neki szépen az instrukciókat, amikor este hazaértem (nagyjából vele egyszerre), és mindketten nekiláttunk a saját felünknek. Amikor aztán átküldte a részét, és össze akartam hegeszteni a két darabot, kiderült, hogy tévedésből ugyanazt fordította, amit én. (Alig két-három betű - "-tól/-ig" -, s mégis mekkora kalamajkát bír okozni!) Rögtön utána eltűnt a kibertérből, úgyhogy nem volt mit tennem, kénytelen voltam lefordítani az egészet magam. Mondjuk, érdekes kísérlet lenne, ha közzétenném mindkettőnk verzióját, Ti meg egyfelől összevethetnétek a munkánkat, másfelől egész jó képet kaphatnátok arról, mennyire nem egzakt tudomány a műfordítás. (A kedvenc Tóth Árpád / Kosztolányi Dezső példámat meséltem már?)
Jópofa húzás (vagy mégse), hogy egy éven át váratják az embert egy "égető" kérdés megválaszolásával, aztán nem élnek az első adandó alkalommal. Még szerencse, hogy én talán könnyebben búcsúzom el az átlagnál egy-egy megszokott, alaposan megismert, esetleg kedvelt karaktertől - főként Martin történetében, mert nála ez különösen könnyen megy. Nem tagadom, azért akadnak néhányan, akik akaratlan távozása jelentősen csökkentené az élvezeti faktoromat, de mindet túl tudnám élni, és nem tenném le a könyvet / kaszálnám a sorozatot. (Na jó, Tyrion kivételével.) Sajnos a mai epizódban is többeket utolért a sorsuk, s közülük egyet kiemelten sajnálok - a regényben is remekül megírt karakter volt, és a szerepet játszó színész is fantasztikus volt. De hát ilyen az élet (és a) forgatókönyve.
Lassan utolérjük, sőt el is hagyjuk a könyvet, így rajongó, olvasó, fordító egyaránt kíváncsian várhatja a Trónok harca - magyar idő szerint ma hajnalban indult - legújabb évadát. Egyre kevesebb lesz a spoiler, és valószínűleg egyre több az eltérés a maradék meglévő regényszöveghez képest. És ezt egyáltalán nem bánom. Egyrészt mindig is szerettem különválasztani a könyvet a sorozattól - azon egyszerű oknál fogva, hogy az esztétika különböző szegleteiben helyezkednek el, másrészt valóban kiderülhet, hogy az adaptáció önmagában mit ér. (Nálam a Martin műve messze veri a feldolgozást, ettől függetlenül szívesen nézem és fordítom az HBO-produkciót is.) Na jó, eddig megálltam, hogy ne ejtsek szót a LEGNAGYOBB KÉRDÉSRŐL ("UramistenmostmeghaltHavasJonvagysem?"), most se fűznék hozzá egyebet, mint: #legnagyobbtrollok.
Tegnap, miközben néztem a Manchester United - West Ham FA-kupa meccset, a nejem átment a szobán, és rám pillantva megkérdezte: "Ennyire szörnyű?". "Még annál is rosszabb!" - válaszoltam. "Gyakorlatilag nézhetetlen." Azért mégis végignéztem, és (egykori) tanárként jól le is osztályoztam a produktumot. Mivel szinte egész évben nem bírtam összeszedni a lelkierőm egy unitedes poszt megírására, az értékelés és a kiosztott "jegyek" nem kizárólag erre a mérkőzésre értendők - bár mint cseppben a tenger, a tegnapiban benne volt az egész manchesteri szezon.
Ha az előző epizódot dicsértem, hogy minden idegborzolósága ellenére fantasztikus rész volt, akkor ugyanezt illik előrevetítenem az évadzáróra is. Merthogy, ahogy az valószínűleg sejthető is, ezúttal sem maradunk dráma nélkül. Ha a magyar "szelet vet, vihart arat" közmondást angolra kéne fordítanom az utolsó rész leírásakor, jelen esetben a "shitstorm" kifejezést használnám. A szikláról lógó befejezés (bocs...) elég frappánsra sikeredett, kíváncsian várom, hogyan fogják folytatni a történetet jövőre - merthogy negyedik évad biztosan lesz. Így aztán - ha minden jól megy - talán találkozunk 2016. nyarán! Szuladam nevében is köszönöm az egész évados figyelmet, és jó szórakozást az évadzáróhoz!
Az aktuális epizódot nézni is szörnyű volt, nemhogy fordítani. Azért nem kell megijednie senkinek, nem a forgatókönyvírók vagy a színészek végezték minősíthetetlenül a dolgukat, sőt, ellenkezőleg, nem is emlékszem, hogy láttam volna valaha ennyi feszültséget, elfojtott indulatot, alattomos megjegyzést, szellemi birkózást egy órába sűríteni. Intenzív élmény volt (Nektek lesz), mondhatom. Persze, ahogy az ilyenkor lenni szokott, a magyarra ültetés is trükkösebb volt az átlagosnál, hiszen sokkal könnyebb lefordítani, az "úgy szeretlek"-et, mint azt, amikor mosolyogva dicséri egyik a másikat, közben a sorok között porig alázza, verbálisan legyilkolja. Jó móka volt, mondhatom, nem véletlenül tartott ilyen sokáig az elkészítése. Ha az epizód megtekintése után azon fogtok gondolkodni, hogy "Mi volt ezen olyan nehéz?", akkor jól végeztem a dolgomat.
Hát, nem alakulnak túl jól a dolgok Mastersék háza táján, többféle értelemben sem. Ami a cselekményszálakat illeti, az évad közepe felé beinduló (ill. megjelenő) új "ingerektől" azt reméltem, hogy majd feldobják a kicsit egysíkúvá váló, betokosodott viszonyokat, de most már úgy érzem, a készítők kezdenek kicsit átesni a ló túloldalára. És a dráma így válik melodrámává. Oké, értem én, hogy az élet nem fenékig tejfel, magam is rendesen megtapasztalhattam az elmúlt egy évben, de a sorozatban mintha kéjes élvezettel navigálnának az egyre sötétebb tónusok felé. Emlékeztek még, mennyit lehetett nevetni az első évadon? A harmadikra már csak nyomokban marad humor, és ha valaki megnézi a mostani részt, ne lepődjön meg, ha a keze önkéntelenül is zsilettpenge után kezd kutatni. Logan viszont továbbra is jó arc, most épp egy mondatban összefoglalta Bill Masters egyéniségének esszenciáját. Figyeljetek jól!
Az egyik szemem sír, a másik nevet. Lélekben teljesen arra készültem, hogy az évad tíz epizódból áll majd (biztos a Trónok harca miatt), de amikor megnéztem az IMDB-n az aktuális rész címét, láttam, hogy bizony nem csak az évadzáró van vissza. Ez rossz hír abból a szempontból, hogy továbbra is fordítással leszek kénytelen tölteni a szabadidőm egy jelentős részét - merthogy a Szexállottak magyarra ültetése az átlagosnál is jóval erőteljesebben idő- és energiaigényes, és a heti nyolc tíz óra, amit összesen eltöltök vele, napi szintre lebontva gyakorlatilag lefedi, ami általában magamra jut. Jó hír viszont, hogy a modern kor nornái, a showrunnerek tovább szövögethetik (össze) az előző epizód kapcsán már megénekelt életfonalakat.
Anélkül, hogy túl sok részletet elárulnék az előttetek álló epizódból, örömködnék kicsit afelett, hogy a készítők bevállaltak néhány olyan dramaturgiai változtatást, mely várhatóan jelentősen kihat majd a szereplők egymás közti dinamikájára. Már a korábbi részekben elkezdett bimbózni egy(-két) olyan szál, amelyik máris alaposan felkavarta az állóvizet, de most sikerült egy olyat - és ráadásul milyen ígéreteset! - mellé szőni, amitől az eddig is bonyolult érzelmi gombolyag várhatóan csak még tovább kuszálódik majd. Na, elég ködös voltam?
Bármennyire sótlannak, vaskalaposnak és merev embernek tűnjön is Dr. Masters, valójában egyáltalán nem áll távol tőle a humor. Igaz, nem könnyű észrevenni, mert olyan visszafogott élvezettel képes cinkelni másokat, hogy az arcizma sem rándul, de a finom iróniára érzékenyeknek egy idő után feltűnhet megjegyzései kétértelműsége. Előszeretettel idézi vissza mások mondatait, főleg akkor, ha azok időközben - általában önös érdekeiknek engedve - megváltoztatták korábbi véleményüket, illetve a kifejezetten epés megjegyzések sem állnak távol tőle, melyek többnyire legalább annyira sértőek, mint amennyire találóak. Egyszóval meglehetősen sajátos humora van, de remekül illik a karakteréhez, pontosabban olyan árnyalattal gazdagítja azt, melytől még életszerűbbé válik. Ha valaki sokat forgolódik orvosok környezetében, azt hiszem, ezt meg tudja erősíteni...
Meglehetősen mozgalmas átigazolási időszakon van túl a Manchester United. Az első keretben számításba vett játékoskeretben hat érkezőt és tizenkét (!) távozót számolhatunk össze. Így nem meglepő, hogy a 2012/13-as szezonban bajnoki címet szerző csapatból gyakorlatilag hírmondó sem maradt. Hogy ráfért a vérfrissítés az akkori gárdára, nem kérdés, de hogy ekkora és ilyen-e, már annál inkább, de ennek megválaszolása valószínűleg jövő nyárra marad. Mindenesetre - elöljáróban - kijelenthető: ha a United nem nyer trófeát ÉS nem kerül be az első háromba a 2015/16-os évadban, akkor az elmúlt két évben elköltött több, mint negyedmilliárd (!) font majdhogynem ablakon kidobott pénz volt. Vagy ha az nem is, a Van Gaal-i filozofi egyértelműen megbukott. E poszt célja nem az, hogy pálcát törjön Ed Woodward vagy az isteni Louis tevékenykedése fölött, egyszerűen csak igyekszem végigmenni a rendelkezésre álló kereten, és hangosan gondolkodni azon, vajon mit lehet kezdeni a rendelkezésre álló emberanyaggal.
Egy darabig elgondolkoztam, hogy elkezdjem-e szapulni Libbyt, mielőtt írni kezdtem, hiszen a múltkor meg Tessával voltam elégedetlen. A végén még az a kép alakul ki rólam, hogy szexista vagyok, és hogy nem értem a nőket. (Valószínűleg mindkettő igaz...) De akkor sem tudom magamban tartani, mennyire idegesítőnek tartom ezt a szőke libát. És nem(csak) azért, mert folyton hisztizik valamin, vagy mert mindig kell neki valaki, akin kitöltheti a kielégítetlenségéből/elégedetlenségéből fakadó feszültségét. A legfőbb gondom vele az, hogy gyakorlatilag nincs egyetlen pozitív, előre mutató megnyilvánulása sem. Ez a nő egy hárpia, mégpedig a veszélyesebb fajtából, akinek igazi énjét eltakarja a csinos pofi, és az üres kedveskedés cukormáza. Jövő héten pedig lehet, hogy Virginia anyját veszem elő. Az is szép firma...
Nem ellenőriztem vissza, de szerintem nemigen fordult még elő, hogy egy nap két feliratot tettem volna közzé. "Fantasztikus felgyorsulásomat" persze nagyban elősegítette, hogy a 4. epizód esetében már csak Szuladamra vártam, hogy átküldje a részét, hogy aztán véglegesíthessem, és addig kínomban a következőt fordítottam. És persze az is, hogy nejem családjánál töltöm a hosszú hétvégét, ahol olyan nagyon sok mindent egyébként sem lehet csinálni, úgyhogy bőven belefér, ha orrba-szájba fordítok. Merthogy azért az elmúlt két napban azért ezt tettem. Holnap még viszonylag ráérős napom lesz, neki is látok a hatodik epizódnak, de hogy befejezem-e a hétvégén, az majd vasárnap estére kiderül.
Bevallom őszintén, aggódva figyelgetem a Szexállottak amerikai nézettségi adatait. Értelemszerű, hogy a szélesebb rétegek számára fogyasztható sorozatok (mint például egy The Walking Dead) népszerűségét nem is közelítheti meg, ráadásul kábelen fut, meg nyár is van, de hogy ne érje el az egymilliót, azt ijesztőnek (és némileg elkeserítőnek) tartom. Mert a Masters of Sex érdekes, szellemes, helyenként vicces is, meztelenség és eye-candy is akad benne, remek karakterekkel és még remekebb színészi teljesítményekkel, s tudtommal a kritikusok is szeretik. Csak a nézők nem. Pedig a rá fordított egy óra felér egy évadnyi mászkáló halottal. Igaz, én kultúrsznob vagyok.
Úgy látszik, üldöznek az idegesítő kamaszlányok. Mármint nem az iskolában, hiszen jó ideje nem tanítok már, hanem az általam fordított sorozatokban. Hiába örültem, hogy egy életre megszabadultam Beccától (Hank Moody csemetéje, a Kaliforgiából, ha valaki esetleg nem emlékezne), a Szexállottakban megkaptam a pótlékát, Tessa személyében. Értem én a karaktert, a dinamikáját meg az indíttatásait is, ettől függetlenül a hajam hullik a viselkedésétől. Lehet, hogy azért, mert fiaim vannak, de talán inkább az az oka, hogy nehezen viselem a gonoszkodó picsogást. Ha pozitívan akarok hozzáállni, ez Isabelle Fuhrman színésznői érdeme. De ettől még hülyét kapok tőle.
Tudom, hogy sokan azért nézitek / néztétek a sorozatot, mert a pikáns téma gyakran komikus szituációkat idéz elő, melyeken jókat lehet vidulni. Mostanra a humor harsánysága erősen megfakult, de vissza-visszatér, hogy kicsit tompítsa a dráma élét, színt vigyen a sötét tónusokba. Lassan ott tartunk, hogy Betty, ill. Lester egy-egy beszólásán túl csak Bill Masters, a hihetetlen szaktekintély, de a civil életben esetlenül csetlő-botló szociopata valamelyik aktuális felsülésén lehet nevetni, de azokban is ott a fanyarság. Ettől függetlenül a Szexállottak továbbra is rendkívül szórakoztató számomra, bár időnként magamra ismerve nevetek - kínomban. Az aktuális epizódra ez különösen igaz.
Nem tudom, melyik a nagyobb gond, hogy nem bírok leszokni a fordításról, vagy az, hogy a Szexállottak harmadik évadát (is) sikerült nyár közepén útjára indítani. Előbbi tekintetében - minden macera ellenére - még mindig megvan bennem az a bizonyos belső késztetés, mely arra sarkall, hogy viszonylag kevés szabadidőmet olyan tevékenységgel töltsem, mely javarészt több örömet szerez / több haszonnal jár mások számára, ami pedig az utóbbit illeti, értem én, hogy az uborkaszezonban is kell valamit nyomnia a csatornának, hogy megtartsa a nézőit, én viszont ilyenkor szoktam kivenni a szabadságom egy jelentős részét, hogy a családommal elvonulhassak a nagyváros fullasztó klímája, ill. a civilizáció elől. De mindegy, nem siránkozok tovább, amit egyszer elkezdtem, szeretem végigvinni, így természetesen továbbra is számíthattok a Masters of Sex fordítására - legfeljebb egy kicsit lassabb ütemben a megszokottnál.
Tudom, sokat örömködtem már afelett, hogy a sorozat cselekménye egyre inkább elválik a regényfolyamétól. Jót tesz azoknak, akik olvasták a szöveget, kevésbé lesz kiszámítható számukra, de azok is nyernek vele, akik nem éreznek feltétlen késztetés többszáz oldalas könyvek olvasgatására: ők egy letisztultabb, ha úgy tetszik, "sallangmentesebb" történetet kapnak, és nem vesznek el a részletekben. Be kell vallanom azonban, hogy a Trónok harca most már lassan attól a forgatókönyvtől is jelentősen eltér, melyet eredetileg a történet végkifejletének képzeltem. Ez persze egyáltalán nem baj, sőt, még kíváncsibban várom a következő évadot. Ugyanakkor valószínűsítem, hogy a hamarosan (?) megjelenő új kötet más úton jár majd, mint az HBO produkció.
Sűrűsödnek az események, és ez alatt nem kizárólag azt értem, hogy a növekvő tét az évad vége felé egyre nagyobb tettekre, áldozathozatalra sarkallja a sorozat szereplőit, készítőit, hanem, hogy közben elkezdődött az NBA 2014/15-ös idényének nagydöntője (melyben a szimpatikus "jövő csapata" küzd meg az antipatikus "sztárgárdával"), továbbá jövő héten indul a Masters of Sex harmadik évada is. És akkor még nem beszéltem temérdek munkahelyi teendőmről. Vagyis van mivel eltöltenem az időmet, de sebaj, amíg bírom szusszal, megerősít, pihegni meg ráérek majd a nyári szabadságomon. De ne szaladjunk ennyire előre! Öveket becsatolni, kemény epizód következik!
A Trónok harca nézése közben az ember hajlamos elfeledkezni arról, hogy valójában sorozatot és nem mozifilmet lát. Jó-jó, tisztában vagyok vele, hogy egy-egy epizód költségvetése meghaladja az éves magyar filmbüdzsét, de akkor is. A készítők nemcsak a CGI-ba ölték a pénzt (bár a nyolcadik részben lehet részünk benne rendesen), a részletekre való odafigyelés (pl. az egyes nemzetségek, törzsek kultúrája, öltözete és fegyverzete tekintetében), a kiegészítő karakterek markáns mivolta, vagy akár a rendezői és operatőri bravúrok is mind-mind megsüvegelendők, és messze kiemelik a produkciót az átlagból. Gondolkodtam is, hogy bár a 9,5-es IMDB átlagot túlzónak tartom, meg tudom érteni, miért kap sokaktól ilyen magas pontszámot.
Meglátásom szerint az évad egyik legerősebb epizódja a hetedik. Azok számára, akik nem olvasták a regényfolyamot, biztosan szolgál egy-két vaskos meglepetéssel, nem várt fordulattal (bár Martinnál ezzel a fogalommal csak óvatosan szabad dobálózni), de az eredeti szöveget ismerőknek is szolgál némi elemózsiával. Most már több olyan történetszál is van, melynek magam is kíváncsian várom a végét, mert ugyan szervesen kapcsolódnak a fő cselekménysodorhoz, valamint a Tűz és jég dalához is, de nem így, ebben a formában, szereplőkkel, stb. kerültek megírásra. Ja, és még valami: a hét évad során volt részünk meztelenkedésben, okkal, de ok nélkül is, a legerotikusabb jelenetre viszont most került sor. Szerintem. De lehet, én vagyok a perverz...
Nem tudom eldönteni, hogy dicsérjek-e, vagy fanyalogjak. A hatodik epizód után mindkettőre lenne okom. Fordítástechnikai szempontból nem volt eszeveszetten nagy kihívás, bár a Töviskirálynő odaszúrásánál vakaróztam egy darabig, hogy miként lehetne érzékeltetni a szójátékban rejlő (mit rejlő, valósággal türemkedő) fullánk mérgét a magyarban. Szóval megint voltak jó jelenetek, jó mellékkarakterek, Tyrion és Kisujj zseniális (szokás szerint), de a dorne-iak most se varázsoltak el. Még mindig attitűd, nem vélemény, de sajnos erősödik. Amúgy a regényben sem tartozik a legerősebb cselekményszálak közé a déli vonal, de az adaptáció eddig még azt is alulmúlja. 