Kicsit olyan ez, mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni. Ahhoz képest, hogy heteket ülök (ülünk) egy-egy Masters of Sex feliraton, a ma reggel megjelent Gengszterkorzó évadnyitóval már el is készültünk Yaxley kollégával. Hiába, no, ötödik éve dolgozunk már rajta, ez a rutin! Az igazsághoz persze szervesen hozzátartozik, hogy kedvenc szeszcsempészeink feleannyit beszélnek, és azt se mindig olyan körmönfontan, mint a szexállottak, így meg könnyebb. Igaz, ugyanebből a logikából kiindulva holnaputánra (vagy tegnapelőttre) meg kéne lennem Dr. Masters kalandjainak legújabb epizódjával is. Meglátjuk, én rajta leszek!
Parancsoljatok, az évadnyitó felirata: Boardwalk.Empire.S05E01.HDTV.XviD-AFG. Jó szórakozást!
Amikor megnéztem ezt az epizódot, valósággal sokkolt. Még órákkal utána sem hagyott nyugodni. Ezúttal nem a filmesztétikai élmény áradt túl bennem, hanem a drámaisága taglózott le, és bár szeretem beleélni magam a történetekbe, helyzetekbe, amiket látok, ilyen mély hatást igen ritkán gyakorolnak rám. Annak ellenére, hogy időnként hangosan felkacag rajta az ember, ez a sorozat nem könnyeden szórakoztató, hanem nagyon is elgondolkodtató, telis-tele szívszorító pillanatokkal. A mostani részben pedig különösen sok volt belőlük.
Tudom, hogy szentségtörésként fog hatni, de már egy ideje ott motoszkál bennem, hogy Dr. DePaul bizony szebb, mint Mrs. Johnson. Az előző epizódban például, ahogy ültek egymás mellett a váróban, és Lillian próbálta kiszedni Virginiából a titkát, előbbiből csak úgy sütött a szofisztikáltság, a belülről sugárzó, éteri báj, utóbbinak - hozzá képest - egyszerűen közönséges lóarca volt. Tudom, a szerepükből is adódik: a doktornő inkább legyen elérhetetlen, mint egy kőszobor (az asszisztense pedig csábos), ennek ellenére a tökéletes szimmetriájú arcán annyi(féle) érzelem suhan át, hogy apró darabokra zúzza a magára erőltetett porcelán maszkot. Ehhez képest Virginia vonzereje sokkal inkább a magára kent festékrétegből és a tagadhatatlanul erős szexuális kisugárzásából fakad. Ám ha a nem evilági (rossz szóviccel élve, szinte már-már "túlvilági"), klasszikus szépséget keresem, azt Lillian DePaulban találom meg.
Egy olyan frenetikus rész után, mint az előző, kicsit féltem a negyedik epizódtól. Ehhez képest kellemesen csalódtam, merthogy nagyon jó volt ez is. Ha tudják tartani ezt a színvonalat, a Masters of Sex (vagy magyarosan: a Szexállottak) a végén még felkerül nálam a legfelső polcra, A drót mellé. A színészi játék, a történetvezetés, a cselekmény - egyelőre minden elemében teljesíti a minőségi sorozatokkal szemben támasztott - kultúrsznobi - elvárásaimat. Igaz, a fordítása kicsit melósabb az egészségesnél (főleg így, nyáron, egyedül), de az eredmény kárpótol a megpróbáltatásokért!
Nem nagyon szoktam se spoilerezni, se előre szájba rágni, mire kell figyelni, de most nem bírok magammal, kitört belőlem 
Ha az évad első epizódja jó volt, a második egyenesen frenetikus! Élveztem minden percét. Drámai volt, ahol kellett, emellett olyan humoros jelenetek, párbeszédek, szójátékok voltak benne, melyektől hangosan felnevettem. Nézett is a nejem, aki az első részt nézte mellettem a tévén, hogy mit kacarászok, amikor ő még csak el se mosolyodott a "maga" epizódján. Kíváncsi vagyok, megérti-e, ha majd utolér... Közben a minikvízünk is véget ért, miután Szuladammal megegyeztünk abban, hogy - némi módosítással - elfogadjuk Yoo! Maaan! fordítási javaslatát a címre, vagyis ezentúl ne lepődjetek meg, ha akként reflektálunk rá.
Sokat gondolkodtam azon, milyen magyar címet lehetne adni ennek a sorozatnak. (Nem nézek tévét, úgyhogy nem tudom, adja-e már valamelyik adó valamilyen név alatt.) Mégpedig olyat, mely egyszerre utal a benne zajló eseményekre, ugyanakkor rendelkezik az eredeti cím többértelműségével is. Bevallom őszintén, sok változat megfordult a fejemben, de egy se volt köztük, amelyiket megfelelőnek találtam volna. Ha Bármelyikőtöknek van javaslata, ossza meg bátran, szerencsés esetben még a filmtörténetbe is bekerülhet általa! :)
Véget értek hát Hank Moody kalandjai! Viszonyunkat leginkább az ő kapcsolatához tudnám hasonlítani Karennel: remekül indult, aztán kiütköztek a hiányosságok, jöttek a problémák, "a Mikulás, a megszokás, az unalomblokk". Ettől függetlenül még mindig jobb volt vele, mint nélküle, és bár többször megfogadtam, sosem bírtam elszakadni tőle. Mert szerettem. Szerettem nézni, fordítani még inkább, annyira a sajátomnak éreztem, mint kevés más sorozatot fordítói "pályafutásom" tizenegynéhány éve alatt. Most viszont - a felsőbb hatalmak akaratából - végérvényesen befejeződött, de nem sírok, mert valahol így volt jó. Köszönöm, Hank, Neked és barátaidnak a sok-sok élményt, kellemes percet, melyet nyújtottatok, és további sok sikert azon sorozatok mennyországában, melyekért eljött a Kaszás!
Hú, de régóta vagyok adós a beígért Masters of Sex korrektúrákkal! Utánanéztem: január közepén tettem fel utoljára feliratot. Az nem tegnap volt. Most viszont annyira megnőtt bennem a frusztráció a Kaliforgia fordítása kapcsán - részben a sorozat rohamosan romló minősége, részben saját totojázásom miatt -, hogy úgy éreztem, szükségem van valamire, ami helyrebillenti a lelki egyensúlyomat. Ez a "valami" pedig a Bill Masters és Virginia történetét feldolgozó sori, még Szuladam által lefordított (6.) epizódjának korrektúrázása lett. Nos, választásom helyesnek bizonyult, hiszen az ellenőrzés flottul ment, a részt pedig kifejezetten élveztem. (És meglepően sok dologra emlékeztem halványan.)
Érdekes, hogy az epizód első nézésre rosszabbnak tűnt, mint visszaellenőrzéskor. Meglehet, bennem volt a hiba, hiszen amikor megláttam a rész címét ("Daughter"), máris ökölbe szorultak a lábujjaim, hiszen Beccát sosem kedveltem igazán, de az elmúlt évadok során olyan mérvű ellenszenvet váltott ki bennem, amilyet csak kevés fiktív karakternek sikerült életem során. Karen is egyre idegesítőbbé vált, de a lányához képest kismiska. S az a szép az egészben, hogy amikor kettejüknek közös jelenetük van Hankkel, akkor a lazaság mintapéldánya is bosszantó tulajdonságokat képes felvenni. Egyszóval a kémia működik (köztük és köztem is), csak éppen savas kémhatású...
Nem tudom, megvan-e az érzés, amikor egy óra elrepül, mint egy elejtett fornettis zacskó, meg hogy máskor szinte csigalassúsággal folyik az idő, és a tanár mintha visszaforgatná a nagymutatót minden egyes szavával. Nos, ez utóbbihoz hasonló "élményben" volt részem a legutóbbi két rész fordítása közben. Egy átlagos Kaliforgia rész úgy 6-700 sor alapból. Ez - az utómunkálatokkal együtt - nagyságrendileg hat óra melót jelent epizódonként. Néha hamarabb végzek, de legfeljebb fél-egy órácskát ha nyerek. A 9. és 10. résszel viszont fejenként legalább hét-nyolc órát foglalkoztam, de még ennél is sokkal hosszabbnak tűnt. Bevallom őszintén, annyira utáltam ezt a két részt, hogy ha rajongó lennék, kaszálnám a sorit. Fordítóként is csak az ment meg, hogy nem lesz több évad, mert komolyan elgondolkodnék azon, hogy folytassam-e. Remélem, a befejezésre összekapták magukat a készítők, mert ez a koncepcióváltásnak álcázott koncepciótlanság, önismétléses ötlettelenség nagyon nem jön be.
Véget ért hát a Trónok harca talán legjobb évada. Utóbbin lehet vitatkozni (én nem akarok), előbbi viszont biztos: szépen lezárogattak jó néhány nyitott szálat a készítők. Sajnos, a szerző jó szokásának köszönhetően ismét elbúcsúzunk néhány alap- és kedvelt szereplőtől, mások viszont továbbra is a nyakunkon maradnak. Kész szerencse, hogy van belőlük elég (és hogy mindenki megtalálhatja azt, akinek sorsa jobbra fordulásáért szurkolhat). Viszont Martin jobban teszi, ha összekapja magát, és elkezdi ipari méretben termelni az oldalakat, mert különben az adaptáció hamarosan utoléri a regényfolyamot. Én mindenesetre nagyon szorítok neki, mert kifejezetten szeretem, ahogy ír.
A sorozatnál megszokott helyszín- és szereplőkavalkád után kissé furcsa volt, hogy ezúttal a teljes epizód egy történetszálra koncentrál, de a magam részéről élveztem, mivel így volt idő arra, hogy egy-egy jelenetet, karaktert, léthelyzetet jobban kibontsanak. Kár, hogy sokat nem láttam belőle, mert javarészt sötétben játszódott... Hogy mennyire jók az Éjjeli Őrség karakterei, ezúttal is megmutatkozott - az éles helyzetben lehullott a felvett maszk szinte mindenkiről, és a szereplők olyan arcukat is megmutatták, amit talán senki sem gondolt volna. Ez egyébként is jellemző Martinra. Ser Alliser credóját különösen ajánlom figyelmetekbe!
"Sikerült egy epizódba sűríteniük mindazt, amit nem szeretek a Kaliforgiában." - írtam twitteren, miután megnéztem a részt. Ripacskodás, flashbackek, kocsmafilozofálás, szerecsenmosdatás, Karen és Becca az egészségesnél nagyobb mennyiségben (ami közelít a nullához) - szóval volt, amitől húzzam a szám. Charlie-t olyan idiótának szeretjük, amilyen, de egy ponton túl már hiteltelen. A flashback a televízózásban az időhúzás kedvelt eszköze, valamint akkor vetik be, amikor úgy vélik, a gyengeelméjű néző egyébként nem lenne képes megérteni (befogadni) az aktuális eseményeket, azok teljes horizontjával (sic!). Karen és Hank (és persze Marcy és Charlie) kapcsolatáról pedig mindent tudunk már, köszönjük, amit tudni érdemes (tán még kicsit többet is), újraboncolni a témát legfeljebb akkor lett volna érdemes, ha tudnak bármi újat mondani. Nem tudtak. Karen és Becca figurája pedig... á, nem is folytatom, érti mindenki.
Visszaellenőrzés közben most is eszembe jutott - és ez gyakorta előfordul (főleg ennél a sorozatnál) -, hogy mennyire nem érződik rajta, hogy milyen baromi sok munka van mögötte. Úgy lepereg az alig fél óra, mint a sicc! Utólag. Tartsátok öntömjénezésnek, de akkor is az a meggyőződésem, hogy ez legalább részben amiatt van, hogy ennyire összenőttem a Kaliforgiával. Az évek során nemcsak megtanultam ráhangolódni a szereplők - de valójában a készítők - hullámhosszára, hogy sokszor szinte érzem, mintsem "értem", mit akarnak mondani, pontosabban kifejezni. Valahol azt olvastam, egy cirkuszi előadás akkor jó, ha úgy tűnik, mintha a lélegzetelállító mutatvány a világ legegyszerűbb dolga lenne. Na, ilyen feliratokat szeretnék készíteni. Remélem, azért legalább néha szerintetek is sikerül. :)
Hát igen, a nyolcadik epizódok azért mindig ütnek. A legvégét tényleg csak erős idegzetű rajongóknak ajánlom - még én is fintorogtam, pedig erős a gyomrom. De nemcsak emiatt volt húzós az epizód, ám mivel nem szeretek spoilerezni, nem megyek bele a részletekbe. Mindenesetre hál' Istennek volt olyan kulcsjelenet is, ami nem úgy zajlott le, ahogy a regényben megírásra került, így aztán a magamfajtának is volt min "izgulnia". A bogaras jelenet azért kicsit furi volt, de vannak olyan színészek, akik még az ilyesmit is képesek élvezetessé alakítani. Szó szerint... :P
Be kell vallanom, hogy mindig csodálattal időzöm el Karen klasszikus, időtálló, szlávos szépségén, mármint Natasha McElhone-én, nem a sorozatbéli figuráén (mert az egy tőrőlmetszett HP). Ugyanakkor a Juliát alakító Heather Graham a Boogie Nights óta testesíti meg számomra a vérforralóan szexi, dögös szőke nő ideálját. Hihetetlen, hogy 45, ill. 44 évesen még mindig ennyire nőiesek, vonzóak, kívánatosak tudnak lenni! Biztosan rengeteg energiát kemény pénzeket áldoznak rá, hogy ez így is maradjon, bár valószínűleg ez alapvetően alkati kérdés is. A múltkor a Hank és Karen közti vitát dobtam fel témaként Számotokra, ezúttal az érett női szépségre lehet szavazni. Kinek mi (ki) tetszik, nemre (és korra) való tekintet nélkül!
Sokan jelezték csodálkozva, türelmetlenül, számonkérően, stb. különféle fórumokon, hogy ebben az évadban valahogy "késnek" a feliratok a Kaliforgiához, és most jött el az a pont, amikor szeretnék tisztázni egy-két dolgot a témával kapcsolatban. Egy: a Kaliforgia emlékeim szerint januárban szokott indulni, most viszont áprilisban kezdődött, így összecsúszott a Trónok harcával, amit csapatban fordítok, ennélfogva másokhoz vagyok kötve. Kettő: Amikor az évemet (ill. a hét napjait) terveztem, még nem tudtam, hogy nem a megszokott menetrendben indul a sori, ezért csak a hétfőmet ürítettem le (amennyire tudtam), a többi napom eléggé zsúfolt maradt / lett. Három: az angol felirat mindig a hivatalos, amerikai sugárzás után kerül ki az internetre, így hiába jelenik meg korábban az epizód, a fordítást nem kezdem meg korábban. Négy: hiába fél óra egy rész, több beszéd (sor) van benne, mint az egy órás Trónok harcában, ráadásul a nyelvi megformáltsága sokkal furfangosabb a Martin-adaptációnál. Öt: tulajdonképpen még így is viszonylag hamar elkészültem eddig, a mostani az első (és reméljük, kivétel), amelyiket péntekig (tehát négy napig) elhúztam. A saját szabályomat (mely szerint nem csúszok át a következő felirat megjelenésén túlra) tehát nem szegtem meg.
A múlt heti feliratnál annyira bekómáztam, hogy "asse tuttam", melyik részt fordítottuk. Aztán meg persze szabadkozhattam. Ezért aztán most sokkal jobban odafigyeltem a címválasztásnál, nehogy bárkit megkeverjek. (Bár lehet, hogy már az is gyanút ébreszt, ha véletlenül eltalálom az epizód sorszámát...) Igaz, sokkal kevésbé fáradt nem vagyok, de minden energiámat összeszedve koncentráltam, hogy beletaláljak. Maga a rész egyébként fordítás(technikai) szempontból nem volt túl nehéz: sem különösebben bonyolult kifejezések, sem nagyobb időbeli elcsúszások nem voltak benne. Legtovább a nyomorult Moon Door magyar megfelelőjét keresgéltem - egy darabig eltartott, mire rájöttem, rossz könyvben kutakodok...
A mostani epizód érdekes problémát, kérdést feszeget. Mivel nem akarom ellőni a poénokat, nem megyek bele konkrétumokba, viszont utólag érdekelne, hogy Ti hogy látjátok azt a dolgot, amit Karen és Hank teljesen különbözőképpen fog fel. Nem tudom, hány lány nézi a sorozatot, de az ő véleményük különösen érdekelne. A fiúkét ugyanis sejtem, ha más nem, személyes tapasztalatból... Úgyhogy aki gondolja, kommentben ossza meg velünk a meglátásait a témakörben.
Már az első nézéskor feltűnt, hogy az epizódot nem a megszokott szerzőpáros írta. Lehet, hogy tudat alatt ez (na meg a fáradtságom) is közrejátszott abban, hogy ez a rész tetszett eddig legkevésbé az évadban, meg persze több olyan szereplő megjelent a vásznon ezúttal, akinek nem igazán voltam (vagyok) megelégedve a castingjával (Yara, Shae). Tywinnak és Tyrionnak viszont továbbra is borzasztóan erős a jelenléte, mint ahogy Cerseinek és Jaime-nek sem kell megszólalnia ahhoz, hogy odafigyeljünk rájuk. Szóval jók a Lannisterek, na!
Beszélgettünk a sorozatról Jampec barátommal kosarazásra menet tegnap este. Kérdezte, mit szólok az aktuális évadhoz. Elmondtam a véleményem (ami valószínűleg már körvonalazódhatott Számotokra is a korábbi bejegyzéseimből), és ő is osztotta. Abban maradtunk, ha a Kaliforgia végig tartani tudja az eddigi négy részben tapasztalt színvonalat, korrekt lezárása lesz a sorozatnak. Merthogy az új karakterek jók, a régiek hibáik ellenére (vagy inkább azokkal együtt) szerethetőek, az erőteljes önirónia fűtötte történetben is van még szufla - már csak azért kell imádkozni, hogy Becca idejekorán vissza ne térjen irodalmi zarándokútjáról, és a hisztigéppé avanzsáló Karen is minél kevesebbszer szólaljon meg a színen.
Miután megnéztem a mai epizódot, ha nem is csalódottság uralkodott el rajtam, de maradt némi hiányérzet-féleség bennem. Aztán amikor rápillantottam a Twitter feedre, azt olvastam, hogy milyen fantasztikus rész volt, és hogy mennyire tetszett a rajongóknak. A fene tudja, kinek a pap, kinek a paplan. Nem mondom, hogy rossz lett volna, de amikor ennyire sűrítve jelenítenek meg egy több száz (több ezer) oldalban megírt történetet, valahogy kicsit több feszültséget várnék. Martinnak megvan ugyan az a különleges képessége, hogy láthatóan egymáshoz sehogy se illő párosokból gyúrjon működőképes duetteket, de ezt már tudjuk, ismerjük, egy kicsit több szikra kellett volna, hogy fellobbanjon az ember. Legalábbis engem illetően.
Van az úgy, hogy az embernek semmi se akar összejönni, és hiába a jó szándék, a (gyanús) véletlenek sorozata valahogy mindig úgy hozza, hogy minden igyekezete ellenére balul sülnek el a dolgok, vagy nem jut előbbre. Nem, most nem Hankről írók, bár kétségtelen, hogy rá is passzol a leírás, ezúttal arra céloztam, hogy tényleg azon voltam, hogy mihamarabb elébetek tárhassam az évad eddigi talán legjobb részének feliratát, de valami mindig közbejött. Hol a munka, hol a család, hol külső tényezők, és amikor végre dolgozni tudtam volna, a vírusirtóm fektette meg a gépemet. Na mindegy, van ilyen, a lényeg, hogy már túl vagyok rajta.
Azok számára, akik olvasták a regényfolyamot, némiképp visszatartó erő lehet, hogy előre tudják a fontosabb események bekövetkeztét. A nejem is köztük van - a 2. évad közepénél tart, és nagyon nem halad vele. Hiába mondom neki, hogy az idő (és a cselekmény) előrehaladtával egyre inkább hozzá kell(ett) nyúljanak a készítők az eredetihez. Az aktuális epizódban is több olyan szálat bogoztak át, melyek nem így történtek az "eredetiben". Többségében látom bennük a rációt, és kíváncsian várom a továbbiakat. Már ezért megéri nézni! :)