Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem egészen bejön eddig az évad. Oké, sok új nincs a nap alatt, nem is nagyon lehet (szabad) lehúzni több bőrt erről a rókáról, ennek ellenére szívesen elröhögcsélek a két páros csetlésén-botlásán. Olyan ez, mint az egyszeri viccben, hogy "öreg is, büdös is, unom is, de ha egyszer a gyerekeknek megígértem...". Az évad új karakterei eddig ülnek, az erőteljes öniróniával átitatott brainstormingolósdiért külön piros pont, egyszóval kevés dolog miatt van oka fikázni az embernek. Én meg amúgy sem szoktam. A családomnak (beleértve a szüleimet, tesómékat és a nejemet a kölkökkel) jöttök egy bambival, amiért Húsvét alatt is Rátok áldoztam a szabadidőm javát, és ennek terhét inkább ők viselték, mintsem én, mivelhogy közben magamat is szórakoztattam.
Parancsoljatok, a felirat: Californication.S07E02.HDTV.XviD-AFG. Jó szórakozást!
Jóféle sorozat ez a Trónok harca! Igaz, az alapanyag se kutya, de szerintem mindannyian láttunk már olyan adaptációt, mely nemhogy hűen tükrözte volna a forrás értékeit, de egyenesen megcsúfolása volt annak. Jelen esetben nem erről van szó. Ez biztosan betudható annak is, hogy A szerző személyesen jótékonykodik a forgatókönyvírók feje felett, ráadásul tapasztalata is van a televíziózás terén, de a sorozat producerei egyébként is jó érzékkel kezelték mind a szöveget, mind a szereplőválogatás nehézségeit. (Például Daario cseréje is abszolút jó döntés volt, és annak is bizonyult.) Most már csak az öreg Martin mesternek kéne csipkednie magát - egyfelől, hogy meg ne haljon idejekorán, másfelől, hogy tartsa a lépést a sorozattal.
Elkezdődött hát Hank Moody kálváriájának utolsó felvonása! Nem tudom, örüljek-e, s ha igen, annak, hogy elkezdődött, vagy hogy ez az utolsó. A legtöbb rajongóhoz hasonlóan ugyanis nekem is ambivalens érzéseim vannak a Kaliforgiával kapcsolatban. Egyfelől a szerethető, vicces figurák hozzánőttek a szívemhez az eltelt évadok során, másfelől viszont a történet régóta körbe-körbe jár, a továbblépés, megújulás esélye nélkül. Fordítani is nagyon szeretem, talán ezt a legjobban mind közül, de "ugyanazt" magyarra ültetni se mindig érdekes. Az évadnyitó ezúttal is hozta a szokásos formát, akadtak benne mókás és erős jelenetek egyaránt - különösen az utolsó -, de azért a topogás is érződött. Meglátjuk, hogy sül el a vége.
Megvannak az előnyei és a hátrányai is, ha az ember szabadságra megy. Egyrészt elvileg több szabadideje van, másrészt megszokott környezetéből kiszakadva nem feltétlenül jut hozzá a bejáratott eszközeihez. Hogy mást ne említsek, például az internethez. Ne tudjátok meg, mit lekínlódok, amikor a nejem családjához jövünk, Lőrincire, és itt kell fordítanom! Ma reggel is szó szerint ki kellett mennem a városból, hogy a mobilnet működőképessé váljon. Mit mondjak, kibírtam röhögés nélkül - mint ahogy azt is, hogy egész nap "vakon", mindenféle infó és netes segédlet nélkül kellett dolgozzak. Na mindegy, nem rinyálok, hiszen a Kaliforgia még vissza van, arra is kell még az energia.
Talán meglepő, de alig égtem az új Trónok harca évad lázában. Ez részben annak köszönhető, hogy az elmúlt egy-két évben jó több olyan fantasyt is olvastam, melyek irodalmi értéke vetekszik Martin klasszikusával (pl. 
Ha visszaemlékszünk a pilot hangvételére, aztán összevetjük az évadzáró tónusával, akkor jövünk rá igazán, mekkora utat járt be a Masters of Sex a 12 epizód alatt. Nem tudom, kinek milyen elképzelései, prekoncepciói voltak az előzetesek, esetleg az első rész megtekintése után, de lefogadom, hogy a többség pozitívabb hangvételű, úgymond pajkosabb történetet várt. És a pajkosságot nem elsősorban "pajzán", hanem inkább vidám, mókás jelentésrétegében értettem. Ehelyett kőkemény drámát kaptunk, melyet időnként oldott csak fel néhány vicces jelenet, esetenként fedetlen intim testrész.
Szerintem sokan nem értik, miért csinálom ezt a korrektúrázást - főleg ahelyett, hogy "befejezném végre" az évadot. Nos, bevallom, az utóbbi néhány epizód tekintetében meglehetősen önző szempontok vezéreltek, hiszen már régen nem arról van szó, hogy szoknom kéne még a sorozat nyelvezetét. A mostani a kilencedik rész az évadban, amelyikbe belenyúltam, fura lenne, ha nem hangolódtam volna rá a szükséges mértékig. Egyszerűen csak szeretem a rendet. Ha már azt ígértem az elején, hogy felváltva csinálok meg egy új részt és egy korrektúrát, nem érezném jól magam, ha különösebb ok nélkül megszegném. A másik, hogy így legalább biztos lehetek abban, hogy átmegyek a teljes évadon, és nem végzek félmunkát. De most már jöjjön az évadzáró, mert a nejem leszedi a fejem!
Több helyütt olvastam, hogy a sorozatot a női szereplők viszik a hátukon, különösen a Virginiát alakító Lizzy Caplan. Ezen állítással jórészt egyetértek, azzal a kitétellel, hogy a férfi karakterek is remekül meg vannak írva, valamint a szereplőválogatás is jól sikerült - gondoljunk csak Masters elviselhetetlen figurájára, vagy a szoknyapecér Langham doktorra. Mindenesetre az aktuális epizód, és talán az egész évad egyik legemlékezetesebb pillanatát a Dr. Lillian DePault játszó Julianne Nicholson okozta - az arcjátékával, amikor fáradságra hivatkozott. Többet nem árulok el, de érdemes nagyon figyelni, abban az alig egy-két másodpercben az egész története lepereg előttünk. Hátborzongatóan eltalált színészi teljesítmény volt!
Kicsit nehezen szántam rá magam a korrektúra folytatására a nagy ünnepi henyélés végeztével. Igaz, megfelelő kifogást találtam: a téli és nyári szüneteket hagyományosan pihenéssel töltöm. Meg aztán - a feltöltődés mellett - a családdal és a kerttel is foglalkoztam egy kicsit: meglátogattam közeli hozzátartozóimat, barátaim jöttek hozzánk szilveszterezni, fákat metszettem, udvart rendeztem, alapot ástam a szerszámos bódénak, szóval összességében azért nem unatkoztam. A negyedik epizód átfésülésével azonban jeleztem magam, a nejem és mindenki számára, hogy lassan ideje visszatérni a normális kerékvágásba. Holnap meló, aztán nekiesek a 11. rész fordításának.
Ha muzikalitásról van szó, az afrikai kontinens szülöttei, ill. az onnan származók verhetetlenek. Lehet, hogy sztereotípia, sőt, politikailag inkorrekt, ettől függetlenül tény. De még mielőtt a (pozitív) diszkrimináció ingoványos talajára tévednék, igyekszem arra a területre szorítkozni, ami miatt e poszt megírására vetemedtem: a zenére. Az utóbbi hónapokban új szórakozást találtam magamnak: esténként a youtube-on barangoltam számról számra. Ha megtetszett valamelyik véletlenszerűen kiválasztott, körülnéztem az oldalsó frame-en található hasonló stílusúak között, így indultam kalandozásra Euterpé fuvolájának dallamát követve. Gondolom, ezzel mások is így vannak, viszont észrevettem egy furcsaságot: a találomra megbökött számok közül nagyon nagy hányadban olyanok tetszettek, melyeknek női előadója volt, azon belül is színesbőrű. Ez nyilván tükrözi a zenei ízlésemet, bár meg kell valljam, ez a trend újsütetű nálam, általában nem ilyesmiket hallgatok. Most viszont belefutottam néhány igen-igen jóságba, és szeretném megosztani őket Veletek.
Amikor Sir Alex Ferguson a nyáron bejelentette visszavonulását, el voltam keseredve, mivel ténykedése kisebb-nagyobb intenzitással, de mindenképpen szerves részét képezte életem legutóbbi két évtizedének.Döntése akkor váratlanul ért, de az elmúlt fél év maximálisan őt igazolta. Ravasz vén róka az Öreg, pontosan tudta, mikor kell abbahagyni: miután kifacsarta az utolsó cseppet (eredményt) a rendelkezésre álló gárdából, és bajnoki címmel a zsebében állhatott fel a kispadról. Az utódjául saját maga által kiválasztott David Moyesre ugyanakkor serlegekkel teli vitrinje okán nehéz örökséget, és a rá váró tisztogatás miatt pedig embert próbáló feladatot hagyott.
Ha az előző epizódon hangosan kacarászott az ember, most inkább vakarózott, vagy összevont szemöldökkel ücsörgött filmnézés közben. Sűrűsödnek a viharfelhők a Washington Egyetemen, és bizony a villámok is becsaptak néhány helyre. Ha stílusosan akarnék fogalmazni: az események a plató fázisukra hágtak... De hagyjuk a malackodást! Ehelyett hadd dicsérjem ismét a karaktereket, hiszen ennek a sorozatnak az egyik legfőbb erénye, hogy még a legsokadrangúbb mellékszereplő is érdekes, de legalábbis életszerű. Emellett felhívnám a figyelmet a kézikamera használatára, ami az egyik csúcsjelenetben meghökkentő módon került elő (vagy éppen: "előkerült"), és alkalmazása többet ért száz szónál.
Tovább folytattam revizori munkásságomat. Nagy sikerem nincs vele, sok visszajelzést nem kapok, de hajt a belső indíttatás, s ez bőven elég motiváció számomra. Ahogy alaposabban elmélyülök a szövegben, úgy hámlanak le újabb rétegek a sorozatról. Olvastam valahol, hogy a Dr. Masterst alakító Michael Sheen nem igazán volt jó választás a szerepre, nekem viszont pont az ő játéka tetszik a legjobban: minden hangsúlya, gesztusa, mondata nagyon a helyén van. Lehet, hogy antipatikus figura, de ez is csak az alakítását dicséri, mert valljuk be, Dr. Bill Masters azért elég méretes seggfej...
Életem egyik legkomplexebb fordításán vagyok túl, nem is emlékszem, mikor tornáztatott meg ennyire felirat. Talán még sohasem. Azon túl, hogy az harmadával több sor volt egy "átlagos", egy órás sorozatepizódhoz képest, annyi, patikamérlegen kiegyensúlyozott, többjelentésű (vagy épp kifejezetten szűken értelmezhető), időnként szellemes(kedő) párbeszéd, megnyilvánulás volt benne, hogy alaposan fel kellett kötnöm az alsóneműt, ha megfelelő módon akartam magyarra ültetni az eredeti szöveget. Ráadásul "hülyebölcsész" vagyok, akitől meglehetősen távol állnak az orvosi szakkifejezések, így azok külön utánajárást igényeltek. Mindezektől függetlenül (vagy tán éppen miattuk is), rendkívül élveztem a munkát, ráadásul szerintem az epizód is a legjobb volt az évadban - a felülmúlhatatlan pilot után.
Túlestem a második epizód korrektúráján is. Érdekes, kissé skizofrén állapotba hoztam saját magam azon ötletemmel, hogy váltogatva, cikk-cakkban készítem el a Masters of Sex új, még lefordítatlan részeit, illetve a már elkészültek javítását. Ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani, mint amikor valaki olvasás közben vissza-visszalapozgat valamelyik kedvenc fejezetéhez, hogy újra felfedezze annak szépségeit. Igaz, teljesen "saját termékkel" még nem rukkoltam elő, de a nyolcadik részt én sem láttam korábban, így talán kevésbé sántít a hasonlatom. Hogy még inkább egyenesbe kerüljön, meg is nézem a kilencedik epizódot, és utána rögtön nekilátok a magyarításának.
Ígéretemhez híven
Nemrégiben egy interjúban kijelentettem, hogy nem vállalok többé újonc sorozatot, végigviszem az aktuálisan futókat, amíg tartanak, aztán nyugdíjba vonulok. Aztán persze az élet máshogy hozta. Először is elkaszálták fordításom kedvenc tárgyát, a Kaliforgiát, s ráadásul - a hírek szerint - az utolsó évad sem a megszokott időpontban (januárban) indul majd, hanem csak áprilisban. (Lesz is tumultus!) Másodsorban pedig elkezdtem nézni egy olyan sorozatot, mely bizonyos értelemben továbbviheti a Hank Moddy kezéből kihulló stafétabotot. Az összekötő kapocs természetesen a szex.
Lehet azon vitatkozni, hogy milyen évadon vagyunk túl. Volt, aki számára lapos volt, "nem történt semmi", akadt, aki kifejezetten hangulatosnak nevezte, és visszagondolva én magam is írogattam jót is, rosszat is a negyedik szériáról. Gyp Rosetti súlyos örökséget hagyott maga után: kevés negatív hőst lehetett annyira zsigerből gyűlölni, mint az arrogáns, vadparaszt, talján csődört. Idén - Dr. Narcisse személyében - a filmtörténelem egyik legtenyérbemászóbb karakterét kaptuk helyette. Sokaknak bejött (mármint, hogy jóleső, bűnös élvezet volt a bukását kívánni), másoknak kevésbé. Mint ahogy az egész évad.
Jókai Mór egyik kedvenc írói fogása volt, hogy bizonyos események előzményeit, karakterek motivációit jó sokáig titokban tartotta, hogy aztán még nagyobbat csattanjon az áll a padlón, amikor lehullott a lepel. És ezt baromi jól alkalmazta, nem véletlenül volt rendkívül népszerű a maga korában (sokkal inkább, mint az egyébként - irodalmi szempontból - jobban író Kemény Zsigmond), és e popularitását egész máig megőrizte. Már amennyire olvas még szépirodalmat a 21. századi ember. Mindezzel csak azt akartam felvezetni, hogy az igazság pillanatától lúdbőrössé kell váljon az ember karja, háta, vagy ami szokott, de ehhez az is elengedhetetlen, hogy a jelenetben minden (és mindenki) a helyén legyen. Hogy a Gengszterkorzó aktuális epizódjában is így volt-e, hamarosan eldönthetitek.
Az évad során korábban többször szóba került, hogy "nem nagyon történik semmi", nemigen haladnak a dolgok, mindenki eldagonyázgat a saját kis pocsolyájában, és olyan mellékszálakkal traktálnak bennünket, melyek érdektelenségénél csak a felesleges volta bosszantóbb. Nos, ezek a hangok az elmúlt egynéhány rész során elhalkultak, és nem véletlenül. Utólag visszanézve azt mondhatnók, hogy "hosszas és alapos előkészítés után (végre) mozgásba lendültek az események" - de nem mondjuk, mert mindenki láthatja, ugye. Lassan már ott tartunk, hogy azon agyal az ember, hogy lesznek képesek elvarrni azt a sok-sok szálat a hátralévő két részben, melyek ragacsos pókhálóként látszanak csapdába ejteni kedvenc (anti)hőseinket. Meglátjuk, ahogy a vak is mondta.
Tudom, többen is jelezték, hogy sokak szerint az előző epizód volt az évad eddigi legjobbja, de nálam messze a mostani vitte el a pálmát. A szellemes, jól kitalált, felépített és megvalósított párbeszédek a gyengém (az egyik a sok közül), és ezúttal térdig járhattam bennük. Élvezkedtem is rendesen! Nem szeretnék előre poénokat ellövöldözni, de nagyon súlyos ugyanakkor (a kívülálló számára) rendkívül szórakoztató dialógusok sora várja a nézőt, sőt, az évad eddigi hangulatát tekintve némiképp meglepő módon akadt olyan is köztük (nem is egy), mely hangos kacajra fakasztott.
Az egyik fájlmegosztó oldalon némi polémia alakult ki azzal kapcsolatban, hogy az aktuális epizód egyéb elfoglaltságaim miatt halasztódó fordítását nem kellett / illett volna-e átadnom valaki másnak, úgymond "figyelmességem jeléül". Érdekes felvetés, de a szép csomagolás mögül ("nem a türelmetlenség okán", "persze megvárjuk", "köszönjük az eddigi erőfeszítéseit") egyértelműen kiviláglik a valós cél: "Ide nekem a feliratot, de rögtön, mert az nekem jár!" A hasonló ötletek megelőzése érdekében szeretném közölni, hogy nem áll szándékomban egyetlen általam fordított sorozatot sem átadni másnak, sem ideiglenesen, sem permanensen. (Vagy ha mégis, azt majdan hadd döntsem el én.)