Sosem igazán a szerénységemről voltam nevezetes, az álszerénység meg egyenesen távol áll tőlem, így aztán lehet, hogy nagyképűen fognak hangzani a következő sorok. Akit zavar, bocs! Szóval, körülbelül fél órával ezelőtt értettem meg igazán, miért írják sokan különféle fórumokon, hogy megnézik angolul a részt, de aztán még egyszer - immáron a magyar felirattal. A mostani epizód átültetése meglehetősen hányatott sorsúra sikeredett - mint említettem korábban, a hétfői napot szántam fordításra az éves program tervezésekor, a többit telezsúfolják a gyerekek és az egyéb elfoglaltságaim. Így aztán alig-alig tudtam foglalkozni vele, volt olyan nap is, ami teljesen kimaradt, és az utóbbi két éjszaka a fáradtságtól szinte "éber kómában" dolgoztam vele. Valószínűleg ennek a (szétdarabolódásból fakadó) eltávolodásnak köszönhető, hogy az előbb, amikor visszanéztem az epizódot, kifejezetten jól szórakoztam rajta - s ezért nem kis részben az eredeti és a fordítás összefonódása tehető "felelőssé". Nem sűrűn fordul elő, hogy kétszer megnézzem más nyelven ugyanazt a filmet, saját fordításaimat meg végképp ritkán nézem vissza, így aztán revelációként hatott.
Mindenesetre parancsoljatok, a kész felirat: Californication.S06E08.HDTV.XviD-AFG. Jó szórakozást!
Amikor láttam a Becca-dömpinget a felvezetőben, kezdtem megijedni, hogy megint egy HPMD-t (gy.k.: hisztis picsa melodrámát) leszek kénytelen végigszenvedni. De szerencsére végül nem arról szólt (elsősorban) ez az epizód, hogy századszor is a szánkba rágják e szerencsétlen leányzó balsorsát (sic!), és szülei okozta lelki nyomorát. Nem tudom, kinek mi volt (ill. lesz) a legemlékezetesebb jelenete a mostani részben, de számomra egyértelműen Charlie vitte el a pálmát. És nem, nem a mosdóban, hanem amikor Marcyval beszélgetett a gyerek fölött. Nem ismerem őt más sorozatból, így revelációként hatott rám a "valódi", komoly, érzelmekkel teli arca (és színészi játéka), mellyel messze meghaladta a karaktere nyújtotta lehetőségeket. Érdemes visszanézni a mimikáját, metakommunikációját - szavak nélkül meséli el, mit érez. Míves munka volt!
Nem állítanám, hogy maradéktalanul boldog voltam, amikor hétfő éjjel kiderült számomra, hogy egy héten belül a harmadik Kaliforgia-epizódot kell lefordítanom. Nem magával a magyarra ültetéssel volt (van) gondom, inkább az jelentette a problémát, hogy míg a hétfőimet jó előre (és egész évre) leürítettem a sorozatfordításra, a hét többi napján inkább a családi és munkaügyeimmel foglalkozom, nem beszélve egyéb hobbijaimról. Ehhez képest kedd éjszaka megint ott fordítgattam Atticus hülyeségeit a konyhában. "Hóttfáradtan"...
Meglehetősen keskeny a karikírozás és a ripacskodás közti határmezsgye, és jó, amcsi szokás szerint a Kaliforgia készítői szépen ide-oda csámpáznak rajta, szanaszét taposva mindent, ami az útjukba kerül. Annak idején egy próbafordításomra mondta a szigorú korrektor, hogy "egyenetlen", hát ez a Kaliforgia is az. Akadnak benne kitűnően működő elemek (pl. a Hank-Charlie páros), aztán vannak olyanok is, amiktől az ember legszívesebben kaszálná az egész sorit (a nagycsöcsű leányzó bájvigyorgása "színészi játék" címszó alatt). Aztán ott van még Atticus Fetch, és máris visszajutottunk az első mondatomhoz. Hiába, no, Lew Ashby csak egy volt, resztinpísz!
Meglehetősen hullámzó színvonalú eddig ez az évad. A jobb részeket rendre gyengébbek követik, s a mostani is ilyen volt. Igaz, fordítani egy élmény volt, mert ismét rengeteg szójáték, idióma állított nehéz (néhol megoldhatatlannak tűnő) feladat elé, de végeredményben ezért csinálom az egészet, és pont ezért szeretem ezt a sorozatot, mert az eddigi munkáim közül ennél kell a legtöbbet agyalnom, hogy miként tudnám magyar nyelvre átültetni a rendkívül sajátságos nyelvi, nyelvhasználati horizontját.
Kicsit elgondolkodtam, mi lehet a titka egy jó Kaliforgia-epizódnak. Nagy okosságok nem jutottak eszembe, de annyi biztos, hogy Charlie újkeletű, khm, szexuális irányultsága új színt vitt a - már eddig is szivárványszínű - karakterbe, meg aztán a menő rockcsávót alakító színész is visszavett egy cseppet a manírból, amitől egész elviselhető (megkockáztatom, szerethető) arccá vált, na és persze - bár szomorú apropó okán gyűlt össze a szereplőgárda - ezúttal kevesebb volt az érzelgős, (ön)vádaskodó rinyálásból. Ja, és Becca meg egyáltalán nem volt, ezért külön plusz pont jár. A gyászoló özvegy antréja is megérne egy misét, kissé túlzó volt ugyan, de valahogy érezni lehet benne a potenciált. Megnézném a luvnyát, mit tud felmutatni józanon. Szóval a csikorgósan induló nyitány után azért beindultak a fogaskerekek, s ha tudják tartani ezt a színvonalat, egész jó évad kerekedhet ki belőle. És ne feledjük: Lew Ashby rules! Most is.
Az mindig jó jel, ha még fordítás közben is fel-felröhintek, legalábbis egy humorosnak szánt alapanyag esetén. Márpedig a Kaliforgia arra készült, hogy megnevettesse az embereket, és a 6. évad második epizódjában ez sikerült is - nálam mindenképpen. Voltak jó beszólások, faramucian kínos jelenetek, érdekes (új) fazonok, vagyis minden olyan elemet hozott a rész, amiért ezt a sorit szeretni szokták. Az évadnyitót, Duchovny rendezését, oltották rendesen a különböző fórumokon, de ez a mostani odatett rendesen. Remélem, másoknak is tetszeni fog, és én is hozzá tudtam tenni a magamét a teljesebb élményhez.
Hát ez a nap is eljött! Visszatért közibénk mindenki kedvenc alkesze, az ön- és családpusztító írózseni, Hanky, a Morcoska. Nem is tudom, mit várjak ettől az évadtól - az alapsztoriról már minden lehetséges húst lerágtak (többszörösen), ugyanakkor az is igaz, hogy a dudákat és Charlie baromságait sosem lehet megunni. Még hatodjára sem. A legtisztább talán az lesz, ha igazából semmi nagy durranást nem remélek Moody legújabb kalandjaitól, s megelégszem a humormorzsákkal, egy-egy végtelenül kínos, mégis életszerű jelenettel, továbbá az általam korábban már jó néhányszor megénekelt, "az én korosztályom problémái és érzésvilága" típusú életérzés manifesztációjával. Akkor biztosan nem fogok csalódni.
Van egy kedvenc mondásom, úgy hangzik: Mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértést. Gyakran szoktam emlegetni drága nejemnek is, amikor pákosztoskodik, így aztán talán nem véletlen, hogy felötlött bennem, amikor frappáns címet igyekeztem keresni a hazájában (bemutatásakor) rendkívül népszerű Ženy v pokušení (szabad magyar fordításban: Nők kísértésben) című cseh film fordításához. Nem tudom, törekvésem célba - értő közönségre - talál-e, a feleségem rögtön le fogja olvasni, az biztos.
Bár magamtól eszembe se nagyon jutott volna 
Mit is várhat az ember egy évadzárótól? Hát katartikus jeleneteket, a nyitott kérdések lezárását, jelen sorozatot illetően pedig gengszterkedést, vért, lövöldözést és szexet. Azt hiszem, mindezekből rendesen megkapjuk a magunkét, így meg lennék lepve, ha valaki elégedetlenkedne utólag. Kifejezetten jól sikerült széria volt ez a harmadik, összességében talán a legjobb (bár a pilot azért elég súlyos volt anno), úgyhogy a magam részéről kifejezetten kíváncsian várom az életben maradt szereplők sorsának további alakulását. Szerintem sokunk van ezzel így.
A mostani epizódnak leginkább a hangulata fogott meg. Buscemi érzékletes játéka egyszerre hordozta magán a sarokba szorított ember szalmaszálba is belekapaszkodó, kétségbeesett kiútkeresését, valamint a magasról nagyot zuhant, egyeduralkodói pozícióból számkivetetté váló hatalmasság rezignált szembenézését a valósággal. A filmbéli karakter így egyszerre volt vibráló és higgadt, és ez a kettősség végig érezhető volt. Ráadásként az Eddie-vel való sajátos kapcsolata - a kezdetek óta nagy kedvencem - ismét előtérbe került, amitől Thompson emberibbnek látszott, mint bármikor ebben az évadban. És az előbb említett bipolaritás együttes hatásaként esendőbbnek is.
Az elmúlt évtized valószínűleg legjobb magyar játékosa, az Európa-klasszis Iványi Dalma - a körülmények szerencsétlen összjátékának köszönhetően - hosszú ideje nem tudja képességeit csillogtatni a kosárpályán. Stábunk is kíváncsi volt, mi újság vele, így utánajártunk, hogy áll a rutinos irányító visszatérése. Jellemző módon babasétáltatás közben értük utol - ne feledjük, majd' egy éve fiúgyermeknek adott életet -, és készségesen állt rendelkezésünkre. A beszélgetés a Tovább után olvasható.
Lehet, hogy sokakat meg fogok lepni a következő állításommal, de a Gengszterkorzó valószínűleg a legminőségibb sorozat, amit A drót (The Wire) óta fordítottam. A remekül sikerült castingon (ahogy azt már többször megénekeltem), a dicséretes törekvésen, hogy a kort a lehetőség szerinti legvalósághűbben visszaadják (képben és "szóban" egyaránt), a fényképezésen, vágáson és a remek zenei aláfestésen túl a történetvezetése (és az ahhoz kapcsolódó súlyos döntések) is messze kiemeli a középszerből, sőt, a "jók", a "hype-oltak" közül is. Elég öregnek tarto(tta)m magam ahhoz, hogy azt képzeljem, engem már nem érhet váratlanul semmi, de a mostani epizód csavarján én is felvontam a szemöldököm. Nem a végkifejleten, azt - ha odafigyelt az ember - már egy ideje sejteni lehetett, hanem azon, hogy egyáltalán meg merték húzni. Bátor lépés volt! Nem örülök neki, de tetszik a merészsége.
1554-ben történt, hogy Erzsébet királynő, aki akkoriban még nem is volt Anglia uralkodója, hanem "pusztán" hercegnő épp börtönben csücsült, árulás vádjával. Miközben épp sanyarú sorsán tépelődött, meghallotta, ahogy egy fejőnő munka közben énekel. Erre odaszólt egyik őrének: "A fejőnő jussa is sokkal jobb az enyémnél, és az élete is derűsebb." Legalábbis a fáma így tartja.Hogy a Gengszterkorzóban kit lehetne megfeleltetni Erzsébet királynővel, arra nem igazán tudnék egyértelmű választ adni, mindenesetre az epizód címe erre az aforizmára utal.
Időnként egy-egy apró momentum, emberi gesztus emel ki valamely mellékszereplőt a többi közül, nem is kell hozzá nagyjelenet, vagy rendezői / forgatókönyvi magas labda. A tehetség képes átütni a legbugyutább karakteren, a sablonos mondatokon is, s ha egy jelenetben megfelelő partnerre lel, a felek tálentuma csak tovább erősíti egymást. Az efféle szereplők castingolása nem könnyű feladat, de ha összejön, mindenképpen emeli az adott filmművészeti alkotás fényét, minőségét. Ők azok az arcok, akik a történetvezetés szempontjából nem bírnak túlzott jelentőséggel ugyan, de hiányoznak, ha sokáig nincsenek színen.
Ma úgy hozta az élet, hogy Yaxley zh-t írt, én meg pont szabin voltam, ezért a 7. epizód feliratát egyedül készítettem el - remélem, nem nagy gond. Igaz, hogy közben megjártam Pozsonyt is (a hirtelen támadt hóesésben), ennek ellenére sikerült viszonylag gyorsan befejeznem. Nem mintha az idő számítana, de a nejem már így is ferdén néz rám, hogy helyette a Ti szórakoztatásotokról gondoskodom, így gondoltam, jobban járok, ha minél hamarabb letudom önkéntes vállalásomat, hogy aztán eleget tehessek annak, amire annak idején esküdtem. Azt hiszem, sikerült elfogadható kompromisszumot elérnem. :)
Többek közt azért szeretem ezt a sorozatot, mert azon túl, hogy készítői igyekeznek korhű képet mutatni a szesztilalom időszakának "hétköznapjairól" (úgy általában), s a szereplőválogatás is pazarra sikeredett, még ráadásul rendszeresen megörvendeztetnek egy-egy olyan jelenettel, dialógussal, melyen elkérődzhet magának a finomságokra kiéhezett ember. Anélkül, hogy poénokat lőnék le előre, a hajnali kávézásra gondolok, ami meglátásom szerint az évad eddig legjobban sikerült párbeszéde volt - két végtelenül intelligens ember mentális sakkjátszmája, melyben a felek alaposan megfontolnak minden egyes lépést, kiejtett szót. És mégis pergő, mégis feszültséggel teli az egész szituáció. Nyilván kell hozzá a megfelelő színészi képesség, de - ahogy az előbb is említettem - ezzel a résszel amúgy sincs gond a Gengszterkorzóban.
Mindenkitől elnézést szeretnék kérni, aki ahhoz volt szokva, hogy a felirataimat 48 órán belül letöltheti. Sajnos (vagy hál' Istennek) a Sors mostanában, s különösen az elmúlt hetekben olyan mennyiségű ingerrel, élménnyel, feladattal, kötelességgel áldott meg, hogy magam is alig győzöm kapkodni a fejem. Ráadásul, mivel rendszeresen éjfélig gép előtt ülök, és a hétvégéim is többször rohanósra sikeredtek, kipihenni sem tudom magam rendesen, így minden lassabban megy, és tovább tart. Ennek esett áldozatául a Gengszterkorzó utóbbi két epizódja is, de megértéseteket kérem. Felelősségteljes munkát végző, túl széles érdeklődési (és tevékenységi) körrel rendelkező, családos ember vagyok.
És hová álljanak a belgák? - kérdezte annak idején (még 1979-ben) regényében Végh Antal. Ez a kérdés (és még sok más) kavargott bennem miközben azon gondolkodtam, hogy csak meg kéne már írnom azt a posztot a Pécs 2010 kimúlásával és (még inkább) utóéletével kapcsolatban, amivel oly sokaknak tartozom (ígéret szintjén), de legalább annyira tartozom magamnak is. Elszámolással. Igaz, ez egy következmények nélküli ország, jól tudjuk, és ezt a pécsi női kosárlabdázás utóbbi néhány éve is abszolút alátámasztja, de akkor is feszít belülről a késztetés, hogy számot vessek azzal a helyzettel, melyben szűkebb pátriám hőn szeretett sportja jelenleg leledzik. Érzelmi szálaktól sem mentes elemzés következik, mindenki saját felelősségére lapozzon tovább!
Az NBA Europe Live turné keretében több helyszínen is pályára lépett a Boston Celtics csapata az öreg kontinensen, és a milánói állomás olyannyira csábítóan közel volt, hogy a "kezdő-öt-pont-hu" stábja nem is tudott ellenállni a kísértésnek, és megszervezte magának, hogy Magyarország legnagyobb kosaras szaklapja legalább néhány fővel képviseltethesse magát a kosárlabdasport eme jeles eseményén. A kiutazók közt voltam magam is, a hétvége történéseiről szóló élménybeszámoló pedig elérhető a 
Tudom, mennyire megvárakoztattam a sorozat rajongóit, ezért nem is nagyon szaporítom a szót, épp csak annyit írok bevezetésként, hogy kitöltsem a helyet a 133 pixel magas kép mellett - mert anélkül elég féloldalasan nézne ki a bejegyzés. És vajon miről lehet írni ekkora terjedelemben? A világ leglényegesebb dolgait egy-két szóban, vagy akár (még inkább) nélkülük is el lehet mondani, szóval akkor miről írhatnék? Hát a semmiről.